Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Nektar
Kiadó: Bellaphon
Megjelenés: 1977
Játékidő: 41:24
Értékelés: 3.5/5
A legendás brit progresszív rock-nagyágyúk, a Nektar a felvételek megkezdése előtt átmenetileg Németországból New Jerseybe (USA) költöztek, ami meg is hallatszik az album kissé megváltozott, mondjuk úgy, „csiszoltabb” hangzásán a korábbi lemezeikhez képest. A „Magic Is a Child” a „Recycled” (1975) című mestermű után bátor szakítás volt a hagyománnyal, egy gitáros lépés az ismeretlenbe, hiszen a zenekar kulcsemberének, a sokoldalú gitáros Roye Albrightonnak a távozása után jelent meg. Roye nem bírta tovább a turnék megpróbáltatásait, ezért úgy döntött, hogy egy időre felfüggeszti az együttműködést a Nektarral, és más kihívásoknak szenteli magát, ám a változással megbékélni képtelen számos rajongó nagy örömére nem sokkal a lemez megjelenése után visszatért.
A gitáros és énekes pótlásának hálátlan szerepét a tehetséges amerikai Dave Nelson vállalta magára, aki meglepően jól oldotta meg a feladatot, és sikerrel érvényesítette a saját játékstílusát, amely szintén a blueshagyományból táplálkozott, csak nem olyan kifinomultan és kalandvággyal, mint legendás elődjéé. A hangszíne is elég közel állt Albrightonéhoz, bár az érzelmek meggyőző kifejezésében nem érhetett fel hozzá, ami a ritka balladaszerű pillanatokban hallatszik a legjobban.
Az album a nagy változás ellenére is elég eklektikus ahhoz, hogy a Nektar hangzásvilágának sikeres folytatásaként lehessen emlegetni, még ha a dalok rövidebbek és jóval kompaktabbak lettek, a ritmikai finomságokat pedig jóval egyszerűbben játsszák, mint azt a régi hívek megszokták. Az addigi, jóval kísérletezőbb viszonyokhoz képest ez szinte popos irányváltásnak számított, amit egyes rajongók a „Remember The Future” (1973) és a „Recylced” (1975) magas mércéje után természetesen nem fogadtak túl jól. Mai szemmel ez a negatív visszhang kissé túlzottnak tűnik, hiszen egy rendkívül szolid lemezről van szó, amelyben még mindig van elég abból a jellegzetes Nektar-varázsból, amely a legjobb munkáikat jellemezte, miközben néhány addig szokatlan kísérlet csak megerősíti, hogy a szó legigazibb értelmében progresszív rockzenekarról van szó. Vendégként még mindig jelen van az amerikai billentyűs varázsló, Larry Fast (ex-Peter Gabriel, Synergy), aki bőkezű szintetizátor-futamaival rengeteg dallamos, szimfonikus hangszerelést adott a lemezhez, és ezzel a Nektart még közelebb vitte a szimfonikus prog rock világához.
Az album szövegvilága széles skálán mozog, a skandináv mitológiától és a mágiától kezdve a földhözragadtabb témákig, mint a vasúti utazások vagy a kamionosok kalandjai. A space rock Nektarból hangzásban és szövegekben egyaránt igen kevés maradt, ami egy olyan évben, amikor a sci-fi virágkorát élte, és számos, nem csak prog rock-formáció merített belőle ihletet, kissé meglepő, főleg a múltjukat ismerve. A „Magic Is a Child” így inkább Tolkien, mint George Lucas rajongóinak szól. A fantáziát az éteri borító is megmozgatja, amelyen a fiatal színésznő és modell, Brooke Shields látható (leginkább a Kék lagúna című filmbeli szerepéről ismert).
Az album egyik csúcspontjának számító nyitó eposszal, az „Away From Asgard”-dal valkűrök kíséretében indulunk el a skandináv istenek mitológiai lakhelyére. A szintetizátorral szimulált csengettyűk csilingelése hívja elő a kedélyes dallamot, amelybe hamarosan hipnotikus vokális harmóniák kapcsolódnak be. A szintetizátorsávok és a hatalmas gitárriffek harmonikus egymásba áramlása, amelyen az eklektikus ritmusvonal tör át, valódi epikus hangulatot teremt. A kiváló refrén a szimfonikus ízekkel gazdagított motívumok szüntelen váltakozása közben igazi füllegelő. A címadó dal gyönyörű, éteri ballada Tolkien-szerű szöveggel a mágiáról és a fantáziavilágokról, barokkos billentyűs hangszeréléssel. Itt Nelson először kap lehetőséget, hogy énekesként (a háttérvokálok irigylésre méltó segítségével) jó fantasy-lírai mesélőnek mutatkozzon. A végeredmény az egyik legszebb balladájuk. Érdekességként megemlítem, hogy állítólag innen, főleg az „I was a keeper of the golden key” sorból merített ihletet a Helloween gitárosa, Michael Weikath a híres „Keeper of the Seven Keys” sagához, amely meghatározta az európai power metalt.
Az „Erie Lackawanna” Pennsylvania amerikai szövetségi állam egyik vidékének állít emléket. A diszkóritmusával és az egyszerű zongoraszólamaival kétségkívül a legkereskedelmibb irányultságú dal addigi történetükben, mégis érdekes alkotás hipnotikus vokális harmóniákkal. A „Midnight Light” jóval drámaibb hangokon szólal meg, amit a határozott, kemény rockos gitárriff és a szétszórt szintetizátor-futamok kölcsönöznek neki. Nelson ezúttal is remekel énekesként, a gitárriffjei pedig rengeteg fantáziával vannak megírva. A beatlesesre hangolt „Love to Share (Keep Your Worries Behind You)” egy újabb rendkívül érdekes csemege ízletes zenekari hangszereléssel, csábító vokáldallamokkal és többrétegű harmóniákkal, amelyek mellett egy másodpercre sem unatkozunk. Nem meglepő, hogy előbb-utóbb készítettek egy olyan dalt is, amely fő példaképeik hagyománya szerint épül fel. A funkos ízesítésű „Train From Nowhere”-ben rövid időre csatlakozik a zenekarhoz a vendéggitáros Walt Nektroid, aki ringató blueses finomságaival a robogó vonat hangulatát teremti meg. A dal közepén hosszú idő után még egy rövidebb dzsemmelést is megengednek maguknak, ahol a baljós zongorafutamokhoz a szintetizátorok és a gitár párharca társul.
A drámai ballada, a „Listen” az album legambiciózusabban megkomponált szerzeménye, amely hangulatában – a Hammond-orgona hatalmas hangjának köszönhetően is – eléggé hasonlít arra, amit a múltban csináltak, ám Nelson érzelmes, magas regiszterekbe szárnyaló énekpróbálkozásai közel sem győznek meg úgy, ahogy az Albrightonnak sikerült. A végeredmény szolid és finom ballada kiváló gitárszólókkal, de jó adag kihasználatlan érzelmi potenciállal. A kiváló „On the Run (The Trucker)” című dallal, amelyben főleg a drámai háromszólamú harmóniák nyűgöznek le, ismét keményebb vizekre eveznek, és megmutatják, honnan tanultak az olyan bandák, mint például az Iron Maiden. Talán ez az a dal, amely a legjobban megmutatja Nelson soha kellően ki nem aknázott gitáros tehetségét.
A záró „Spread Your Wings” (semmi köze a Queen-klasszikushoz) a zenekar addigi történetének legszórakoztatóbb keményrock-kalandja, hiszen sikerült egy alapvető kemény rockos riffet és egy tréfás zongoramotívumot ugrándozó dallamba gyúrniuk, amely kiáltva kiált a bőséges rádiós lejátszásért. A záró gitárszóló nyalánkság, és egy Michael Schenker (MSG, ex-UFO, Scorpions) sem szégyellné. Sok rajongó, amikor először meghallotta, valószínűleg megrökönyödött, hiszen szerkezetében és hangulatában közelebb áll az olyan keményrock-zenekarokhoz, mint a Scorpions, mint a Pink Floydhoz, miközben a zenei gurmandok szemében újra bebizonyították hihetetlen sokoldalúságukat.
A „Magic Is a Child” a drámai változás ellenére, amelyet egy kulcsfontosságú alapító tag (átmeneti) távozása okozott, nagyon jó album, amely még ma is eléggé eklektikus ahhoz, hogy a legelkényesebb prog rock-arisztokratákat is lenyűgözze, ha nem nyomasztja őket túlságosan a Nektar hatalmas öröksége. Hangulatilag persze nem mérhető a legjobb teljesítményeikhez. A zenekar tagjai nagy reményeket fűztek a „Magic Is a Child”-hoz (különösen a hagyományosan jóindulatú amerikai piactól), de a rajongók többsége a rádióbarátabb irányba tett fordulat miatt nem fogadta túl jól, így kereskedelmileg teljesen megbukott. A csalódás a zenekar átmeneti feloszlásához és a kiváló Howden/Moore ritmusszekció távozásához vezetett, Nelson pedig nem sokkal később szintén búcsút intett, amikor megelégelte az igényes prog rock riffek elődje modorában való játszását. Később tagja lett a rövid életű, de kultikus prog rock-zenekarnak, a Spynak, és a hatvanas évek újra összeállt pop rock-szenzációja, a The Turtles tagjaként keresett kenyeret. A visszatérő Albrighton 1980-ban ugyan újraszervezte a derekasan megváltozott Nektar-felállást egy utolsó hőstettre, de ezt a elkerülhetetlen, évekig tartó hibernálás követte, amely a nyolcvanas években túl sok legendás prog rock-zenekart sújtott.
Felállás
Dave Nelson – gitár, ének
Alan „Taff” Freeman – szintetizátor, billentyűs hangszerek, háttérvokál
Derek „Mo” Moore – basszusgitár, háttérvokál
Ron Howden – dob, ütőhangszerek, háttérvokál
VENDÉGZENÉSZEK:
Julien Barber, Kermit Moore, Michael Commins, Anthony Posk – vonósnégyes
Larry Fast – szintetizátor, programozás, hangfeldolgozás
Walt Nektroid – gitár a „Train from Nowhere” című dalon
Producer
Jeffrey Kawalek
Számok listája
1. Away From Asgard
2. Magic Is A Child
3. Eerie Lackawanna
4. Midnight Light
5. Love To Share (Keep Your Worries Behind You)
6. Train From Nowhere
7. Listen
8. On The Run (The Trucker)
9. Spread Your Wings
