Los Angeles

Michele Luppi olasz énekes, aki az énektudását az Egyesült Államokban is csiszolta, méghozzá a Los Angeles-i VIT iskolában. Mentora Robin Randall volt (dalszerzőként olyan nevekkel dolgozott együtt, mint az FM, Mark Free, James Christian és mások). Los Angeles és az onnan áradó, főleg AOR- és melodikus rockos hangulat mély nyomot hagyott Micheleben. Miután hazatért Olaszországba, fokozatosan gyűjtötte a tapasztalatot olasz és külföldi zenei nagyságok oldalán. Dolgozott többek között Maurizio Solierivel, Andrea Braidóval, Umberto Tozzival, Glenn Hughesszal (a Deep Purple egykori tagja) és Ian Paice-szel (Deep Purple). Zenepedagógus is lett, és szívesen adta át gazdag tudását a fiatal tehetségeknek. Emellett játszott a Mr. Pig együttesben, valamint a progresszív metalos Vision Divine-ban.

 

A Los Angeles projekt Luppi személyes főhajtása a kedvenc zenéje előtt. A Los Angeles című lemez dalainak többsége igazi amerikai módra készült, ilyet elég sokat hallottunk már más lemezeken is. Másolásról azért nincs szó, mert minden számban van legalább egy rész, ami tényleg egyedi. Luppi nagy előnye a kellemes hangja, amiből még bőven futja. Az éppen ideális életkor (1974-es évjárat) sokat segít ebben. A lemezen a zenekar gerincét olaszok adják, de néhány barát és az AOR-színtér jeles alakjai nélkül nem ment volna. Gregg Guiffria (Giuffria, House of Lords) hangulatos, epikusan szimfonikus billentyűket rakott alá és fölé, a svéd Tommy Denander pedig technikailag csiszolt gitárszólamokat tett hozzá. A Los Angeles rendes lemez, amely minden tempóban meggyőz. A versszakokban Luppi gyakran a szomorúságra és a csalódottságra épít, ezeket ügyesen győzi le az optimista, gyorsabb számokban, mint a One More Try és a Run. Egészében véve a lemez nagyon könnyen befogadható azoknak a füleknek, amelyek szeretik a lassú és közepesen gyors dalokat. Luppi melodikus rockja igazán üdvözlendő, mert tele van az őszinte zene iránti szeretettel. Ha a kiejtésén még javít, még jobban fogok örülni…

 

Néhány dal megírásában olyanok segítettek, akiknek van tapasztalatuk ezen a területen (Richard Marx, Jeff Paris és Dennis Matkosky, aki a Chicagónak, Al Jarreaunak és Lee Ann Rimesnak írt). A zenében nincsenek meglepő fordulatok, ezért a fülnek barátságosabb, hiszen közvetlen és tiszta. Michele egyébként szinte folyamatosan fellép Olaszországban, és nem lehetetlen, hogy elcsípitek, ha tetszeni fog nektek. Luppi talán Eric Martin (Mr. Big) és Mark Free (King Kobra, Unruly Child) hangjának keveréke, de az ilyen összehasonlítások inkább agyonterhelik az embert, mintsem hozzásegítenének a felhőtlen élvezethez ennél a rendes, lágy rockos produkciónál.