Előadó: Queens of the Stone Age
Kiadó: Matador
Megjelenés: 2013
Játékidő: 45:59
Értékelés: 4.5/5
Újabb műfajhajlító darab a kvázi-bibliai Homme keze alól, vagy kétségbeesett, az utolsó pillanatban összeütött próbálkozás, amely kissé elhasalt? Hallás után nehéz megmondani. A …Like Clockwork bizarr vörös fonallal, „sztáros” előadógárdával és fülsiketítő produkcióval jön. A Messiásnak ezúttal a modern zenei élet egyik másik „istene” (Dave Grohl) sietett a segítségére, de idősebb, kvázi olimposzi alakok is beszálltak (például Elton John). Persze, megint találunk újszerű, elmét kuszáló szerkezeteket és hangzásokat. Épp úgy, ahogy az Era Vulgarison. Meg a Lullabies to Paralyze-on. Tehát az újszerűség magáé a lemezé, a róla alkotott képünk pedig az előadók egyesített erejének eredménye, vagy csupán a név hírneve, amely magától is a bizarrt idézi, és így hígítja a végterméket?
Az aranzsmanokból ítélve: nem. A dalok menete érdekes fordulatokat hoz, amelyek kérdőjeleket rajzolnak a fejünk köré, mintha azt kérdeznénk: „hogy a csudában jutott ez az eszükbe?”. Ilyen fordulatokat találunk az I Sat by the Oceanben és a Keep Your Eyes Peeledben. A dalokon keresztül kapott anyag kézzelfoghatóan konkrét. Másoknál viszont egyes betétek és trükkök inkább közömbös sóhajokat csalnak ki belőlünk. Erre a tényezőre a közreműködő zenészek hatnak a legjobban, például Dave Grohl. Persze a zenekar dolgozott már együtt vele a múltban, mindannyian emlékszünk az energiával teli Songs for the Deafre. Azt érteni kell, hogy az az együttműködés az akkori időszakban működött. A …Like Clockwork más típusú lemez. Az I Appear Missing és a Fairweather Friends mutatja be a legjobban az együttműködés pontját a Foo Fighters frontemberével. Szerkezetek és hangszerelés, amelyeket az összes korábbi együttműködésben hallhattunk. Védjegyhangzás? Talán, de kínos, alvadékszerű masszává olvad egy potenciálisan vadállati dal. A Fairweather Friends különösen szembetűnően rúg a sötétségbe, mint egy gyerek, Elton Johnnal az élen.
Az igazi ellentétet a „magvas” együttműködés gyümölcsei jelentik. A nehézsúlyú Keep Your Eyes Peeled szó szerint a földbe veri a hangszórókat és a hallgatót, afféle „maradj ott és hallgasd, ha megmozdulsz, péppé zúzlak” érzéssel. Hasonlóan hat az I Sat by the Ocean első refrén utáni eltolódása: törés, aztán megint folyékony groove. Alain Johannes mindig jelen lévő ujjlenyomata egyértelműen hallatszik a produkcióban, a hangzóanyag nyers átadásában. Az ilyen gyöngyszemek, amelyek az egész lemez területén el vannak szórva, kihajtanak a …Like Clockwork tíz dalán végigsétálva. A lemez olyan részletekkel dolgozik, amelyeket kevés előadó tud megteremteni. A részletek egyes pontokon ügyesen beleszövődnek az említett bizarr vörös fonalba, amelyet lineárisan is értelmezhetünk. A dalok nosztalgikus felhangokat hordoznak, amelyek lassan visszahúznak a zenekar korábbi korszakaihoz. A nosztalgia a My God Is The Sunban a legszembetűnőbb, ebben a visszatekintő dalban, amely a már említett Keep Your Eyes Peeleddel együtt párhuzamot von az első lemez eszmeiségével, miközben a mai Queens of the Stone Age elemeit fűzi sorba: kidolgozott részletek és fordulatok a dalok (és a lemez) hangszerelésében. A fentieket kiegészítve hat a dalszövegírás is.
A lemez rejtélyességének oka a dalszövegekben rejlik; a nehéz időszakok, amelyekkel Homme szembenézett, minden sort átszínezik a lemezen. Az egyes dalokat hallgatva a …Like Clockwork meglehetősen zavaros képet fest. Az igazi üzenetet a lemez szövegeinek egészként való értelmezésében találjuk meg. Egészként abban az értelemben, hogy a dalok lineáris menete egyetlen egésszé, művé olvad össze; a kezdet a hanyatlás, a vég a be nem teljesült katarzis. Következésképp a lemezt több szögből is megközelíthetjük: képek sorozataként, vagy egyetlen, örökké ciklikus dalként.
A kezdő kérdésre megosztottan, kétrészesen válaszolhatunk. A sok közreműködő zenész bevonása kreatív stagnálásra utal (az album készítésének időszakát nézve), és egyszerű kiútra az alkotói Bermuda-háromszögből. Ugyanakkor a dalszövegek és a lemez lineáris természete meghajlítja a műfaji logikáról alkotott képünket, és előtérbe helyezi a saját hanyatlás feltárását, a modern világgal szembeni elégedetlenség helyett. Az album sokrétegű, és csendben megmutatja a Queens of the Stone Age (nem csak Homme) összetettségét, azt a változót, amely újra és újra valami mással rukkol elő.
Felállás
- Josh Homme-ének, gitár, dob, slide gitár, ütőhangszerek, basszusgitár, produkció
- Troy Van Leeuwen-vokál, gitár, ütőhangszerek, akusztikus gitár
- Michael Schuman-vokál, basszusgitár, cintányérok, gitár, szintetizátor, ütőhangszerek
- Dean Fertita-billentyűk, gitár, vokál, slide gitár
További közreműködők:
- Joey Castillo-dob és ütőhangszerek
- Dave Grohl-dob és ütőhangszerek
- Nick Oliveri-vokál
- Jon Theodore-dob és ütőhangszerek
- Mark Lanegan-vokál
- Trent Reznor-ének, ütőhangszerek
- Jake Shears-ének, ütőhangszerek
- Alex Turner-vokál
- Elton John-vokál és zongora
- Charlie May-zongora
- Phillip Sheppard-vonósok és hangszerelés
- James Lavelle-hangszerelés és produkció
Produkció
Josh Homme, James Lavelle
Dallista
- Keep Your Eyes Peeled
- I Sat By The Ocean
- The Vampyre Of Time And Memory
- If I Had A Tail
- My God Is The Sun
- Kalopsia
- Fairweather Friends
- Smooth Sailing
- I Appear Missing
- …Like Clockwork
