Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Miladojka Youneed
Kiadó: Helidon
Megjelenés: 1993
Játékidő: 48:55
Pontszám: 4/5
Két évvel a tehetséges gitáros, Kristijan Cavazza halála után, aki friss szelet hozott Miladojka testébe, nagyoktánszámúan torzított lelket, és a fúvós-basszusos szövetbe minőségi hangszíneket szőtt, a Miladojka Youneed nevű termékeny kollektíva a teljes összeomlás állapotába jutott. Sok tag elhagyta a zenekart, Lovrič és Marolt azonban mindennek ellenére úgy döntött, szembeszáll a széteséssel, és folytatást szőnek a kivételesen jól fogadott, dicsért, de a tragikus körülmények miatt hiányosan népszerűsített, remek Bloodylon című albumnak, amely teljesen új mércét állított fel a funkadelikus, szaftos alter funk számára, szilárd és szaftos jazzalapokon állva. A csonkított, rokkant együttes úgy döntött, dacol az elkerülhetetlen gravitációjával, a teljes alkotói lendület állapotában pedig számos tehetséges cinkos sietett a segítségére, és mivel Miladojka még soha semmit nem csinált kétszer ugyanúgy, az eredmény minden volt, csak nem várható.
A Tivoli stúdióban egy hideg 1993-as februárban felvett tízszámos sorozat az elhunyt Cavazzának szól, a gyász sajátos, atipikus fátylába burkolva, a megmaradt alkotói kemence pedig a megmaradtakkal olyan terméket hozott létre, amely leginkább egy elektronikusan puhított funk, kissé sárgás pop alapokon kifejezéssel írható le. A Liberta Bloo tele van jó ötletekkel, amelyek fő súlypontja ugyanakkor nem saját termés, hiszen a hallottak közt jó néhány feldolgozás akad, amelyeket más előadók követtek el előttük. Érdekes, hogy a lemez is egy Art Ensamble Of Chicago-szám átdolgozott változatával kezdődik, a Jungle című számban pedig Miladojka a saját görbe fogsorát hagyja ránk, amely homályosan táncos elektróval és szintetikus hangokkal tölti meg a fúvós–zongora párbajt, alaphangokra építve, amelyekre Lovrič magabiztosan és még szemtelenebbül, közvetlenebbül kapcsolódik rá, mint korábban, a fúvósok polifóniájában pedig nem hiányoznak azok a pillanatok, amikor csípőt rázhatsz, és keresheted a legalkalmasabb pózt a barbár funkoid szaporodási táncra. Sőt, azt merném állítani, hogy az egész már túl édes, ezért is szolgál kicsit sötétebb felhangokkal a Sax Maniac kozmikus pogánykodása, amely a világűri funkadélia spontán tettének hangzik, az alapmátrixba pedig gond nélkül beleszőhetnénk a már elhunyt popkirály, Michael Jackson vokáljait. Lovrič a maga módján inkább a barbár rapelésre és a összefüggő értelem nélküli szójátékokra hajlik, az ő hangjához pedig szépen illeszkednek a tehetséges vendégénekesek effektekkel megtámogatott vokáljai is, akik közül Mia Žnidarič, a Videosexek egykori tagja, Anja Rupel, Meri Trošelj, Barbara Šinigoj és Alice Camara is a mikrofon elé áll. A minimalista textúra éppen elég sűrű ahhoz, hogy az ismétlődő sorok ne essenek szét prímtényezőikre, én magam talán csak egy kis ütősséget és rétegzettséget hiányolok.
Kevesebb több? Nem tudom miért, de épp a Kraftwerk-single paródiája, a Pocket Calculator a bizonyíték arra, hogy egy kis több erőfeszítéssel és dinamikával az ismétlődő dobok is képesek kicsit merev erekciót előidézni. A szám, amiért az elektrobeat német úttörőinek és az iparosított poszt-punk zeneiség úttörőinek ügyvédei is nekimentek Miladojkának, zseniálisan kitalált tréfa, és mint annak idején, ma is mind a túlélési algebra számolgatásának szakértői vagyunk, amelyre Miladojka szerencsésen ráérez. A Dirty Blues repetitív meditációja a lélek teljes kiüresedett állapotát hangsúlyozza, a torzított organikusság baljós hiánya pedig a Burned Out című számmal éri el a csúcspontját. A fúvósszekció mesterségesnek hat, a gitárok mintha a nyolcvanas évek samplerén mentek volna át, a zombik helyett pedig a Thrillerre emlékeztető jacksoni képzeletvilágban egy kissé keserűbb standardfeldolgozás kap helyet, olyan módon, amilyet csak Miladojka képes a maga hajlamai szerint előadni. Nevergreen egy szentimentális prelúdium, amely teraszos módon lopakodik be az egészbe, mint egy szándékos tévedés, a zeneileg elérzékenyült modalitás-értelmezésben, amelyre csak a Besame Mucho képes, még a gitárok is felébrednek, és Brian May fogásaira emlékeztető módon jelzik, hogy a látszólagos egyfelvonásos mozgalmasabb, mint elsőre gondolnád. James Brown a Living In America című számmal összefoglalta az amerikai hétköznapok vignettáit, Miladojka viszont szőrén-szálán szétszedi, szőrtelenítve beledolgozza a saját ritmikai csomagjába és táncos eszelősségébe, a rétegek pedig a pophoz átitatott, édes sztereotípiákból álló baklavává tömörülnek, amely mégis magabiztosan funkoid és irritálás nélkül friss. Talán csak egy-két arasznyi vastagság hiányzik, mert az elektronikus dobok kétdimenziós ritmizálása túl híg ahhoz, hogy a hallottaknak teljes orgazmikusságot tulajdoníthassunk. Az előjáték nyilván kicsit rossz irányba ment – szólal meg a kisagyban az elégedetlen morgós kukaca… Ennek a Talk About indián jazz-száma sem vet véget, sokkal több elektronizált erotikát rejt viszont a forró Hot And Sweaty, amely közvetlen, játékos, a Kámaszútra módjára fűszerezett lövedék a világgal való keményerotikus szembenézésből. Sőt, több benne az erotika, mint a pornóban, éppen ezért olyan szaftosan forrók Miladojkáék közel két évtizeddel később is. A teljes vérű harmadik nagylemez szellemi csúcspontja kétségkívül a lemez utolsó felvonása – a Show Me, amely Brechtet szövi az egészbe, Lovrič pedig Morrison-módra suttogva két igazi művész előtt tisztelegve cselekszik, Miladojka pedig minimalista táncát a keserű búcsú irányába aprítja. A függöny legördül, és a szomorúság hektoliternyi égetett szeszben való gyönyörű elmerülésének füstös légkörében Miladojka kitárulkozik a világnak, tenyerén kínálja fájó szívét, és a maga művészetével a törékenységet is zenévé alakítja.
https://www.youtube.com/watch?v=sbdfMQ4Z-40
A Libeta Bloo talán nem a legjobb tette a ljubljanai funkoid jazzcore-legendák amúgy impozáns múltjának, de kétségkívül a felszabadulás és a szomorúság kimondásának aktusa. A Liberta Bloo gyászének és városi főhajtás azok előtt, akik elmentek, a múlandóság boncolgatásával pedig a lelki kelyhek megtelnek a továbbélés esszenciájával, vagy legalábbis merész tett volt. Zenéből nincs hiány a szekrényben, de már érezni, hogy a szívben pár deciliterrel kevesebb a szívnedv, mint pár évvel korábban. A Miladojka Youneed bizonyítja, hogy a létnek való polifonikus átadottságában és a Itt és Most közötti teljes egzisztenciális fogságban több arcra képes, mint kettő, és egyik arcán sincs sok kozmetika, amellyel el akarnák rejteni az érzelmeiket. Ezért is inkább a túlélés aktusa a Liberta Bloo, mint a kétségbeesés tette, amelynek Miladojka akkor kétségkívül művésze volt.
Felállás
Miroslav Lovrič – gitár, ének
David Jarh – trombita
Mario Marolt – baritonszaxofon, tenorszaxofon, klarinét, vokál, zongora, gitár
Aleš Randla – dob, ütőhangszerek
Aleš Verbič – fuvola
Vendégzenészek:
Jani Hace – basszusgitár
Nikola Sekulovič – basszusgitár
Marko Štrumberger – gitár
Mio Popovič – gitár
Frederik Vargason – oktopad, dob
Alice Camara – vokál
Anja Rupel – vokál
Barbara Šinigoj – vokál
Meri Trošelj – vokál
Mia Žnidarič – vokál
Produkció
Iztok Turk & Iztok Milkovič
Számlista
- Jungle
- Sax Maniac
- Pocket Calculator
- Dirty Blues
- Burned Out
- Nevergreen
- Living In America
- Talk About
- Hot And Sweaty
- Show Me
