Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Galloglass
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2003
Bár a doboz matricáján az áll, hogy a Galloglass úgy szól, mint „a régi Helloween és a korai Blind Guardian keveréke, sőt, mint a korai Helstar és Fates Warning”, mindez messze áll az igazságtól. Az viszont tény, hogy mindent megtesznek azért, hogy utánozzák néhány szólót és átvezetést, amelyek az említett metalnagyságokra jellemzőek. A Galloglass ezeket szemrebbenés nélkül egyszerűen kölcsönvette. A hangzás és a produkció gyanúsan olyan, mint mondjuk a Rhapsodyé (főleg a „Dragon Revenge”, a „The Quest” és a „The Last Stand” esetében). Semmi meglepő, hiszen az albumot Olaf Reitmeier (Luca Turilli, Kamelot) producerként jegyzi. Minden további hasonlóság az említett zenekarokkal csak gúnyt űz belőlük, mert a Galloglassnak még számos sárkányfejet kell levágnia és rengeteg törpearanyat kell összerabolnia, mielőtt eljuthat a Valhallába.
A szövegek a legkétségbeejtőbb power metal közhelyekhez ragaszkodnak (lovagok, kardok, sárkányok és varázslat). Nincs bennük sem koncepció, ami egy fantasyszövegtől elvárható volna, sem legalább valami értelmes üzenet, amit a legtöbb „okos mese” általában hordoz. Nem, a Galloglass mellett még a Rhapsody szövegei is válogatott költészetként hangzanak és olvashatók. Az ének ugyan kristálytiszta, és nem olyan könnyes, mint mondjuk a Hammerfallhoz hasonló „templomos bányászoknál”, de ettől még nagyon színtelen. Egy szemernyi energiát sem sugároz magából, és gyakran elcsúszik a zenei alaptól. Hiába fújja fel magát folyton, egyszerűen nem képes kitörni a középszerűségből. Pedig éppen ez az egész album legzavaróbb eleme. A hangszeres részek technikai kivitelezése a jó produkció mellett kielégítő, de a másolat sosem jobb az eredetinél. A Galloglass néhány Rhapsody-stílusú részébe megpróbál némi folk rockos varázst lehelni, de ez elég suta módon sikerül nekik. A Rhapsodyhoz hasonlóan náluk is bérelt hangszeresek játszanak (hegedűn és fuvolán). Az egyes számokról kár is szót ejteni.
Az epikus „Remember The Fire” már ezerszer át van rágva. A „The Conjuring” szinte meggyőzött arról, hogy ez a projekt talán mégsem annyira elhibázott, mert az album számai közül ez a legegyedibb. Az „Eye to Eye” megint egy közhely, ha arra gondolunk, hány hasonló zenekar használt már ilyen átvezetéseket és refréneket. A „The Quest” iskolapéldája annak, hogyan lehet fuvolával barokk balladát csinálni, és közben ellopni a Rhapsody legjobb elemeit, kivéve az éneket, ami minden kritikán aluli. Ugyanez igaz a „The Last Stand”-re, ahol (sikertelenül) hegedűkkel próbálták kicsit feldobni a hangulatot.
Mire vége az albumnak, a fülekből egy pillanat alatt elpárolog minden dallam, mert az egész annyira nyilvánvalóan lemásolt. A végeredmény lesújtó. Enyhítő körülményként csak annyit tudok felhozni, hogy ez az első albumuk. Ezért elég szelíden fogalmazok, amikor azt mondom, hogy még nagyon-nagyon sok munka vár rájuk, mire a power metal rajongóin kívül, akiknek bármilyen Helloween-koppintás megfelel, bárki komolyan venné őket. Kezdésnek keresni kellene egy jobb énekest, és le kellene állni a már befutott metalzenekarok másolásával. Szóval ne hagyd, hogy rászedjen a matrica hazug reklámja (ki merte vajon a Galloglasst a Blind Guardiannel összehasonlítani, amikor a fantasyborítón kívül semmi közük sincs hozzájuk?). Sokkal okosabban teszed, ha a pénzedet valami jobbra spórolod meg. A Galloglass megint csak egy újabb metalos esti mese, de rettentően unalmas, ezerszer hallott, és kevésbé legendás, mint a tegnapi reggeli banánhéja.
Felállás
Carsten Franks – ének
Kai Mühlenbruch – gitár
Norbert Geisler – gitár
Dirk Zelmer – basszusgitár
Arnd Lorenz – dob
Produkció
Olaf Reitmeier
Számlista
1. Dragons Revenge
2. Ancient Times
3. Wintertale
4. Remember The Fire
5. Legends From Now And Nevermore
6. Conjuring
7. Eye To Eye
8. Crusade Of The Damned
9. Quest
10. Last Stand
Az album hossza: 50:32
