Előadó: Korni Grupa
Kiadó: RTB
Megjelenés: 1972
Értékelés: 4.4/5
A Korni Grupa volt az első igazi progresszív zenekar Jugoszláviából. Ugyan ugyanebben az időben működött a Time is, de ők nem voltak progresszívek ugyanabban az értelemben, mint Kornelije Kovač és bandája. A legtöbb jugoszláviai progresszív zenekar csak a hetvenes évek végén adta ki az albumait (Tako, Leb i Sol, Smak, Galija, Aerodrom, Igra Staklenih Perli,…), a Korni Grupa viszont kivétel volt. Nagyon előremutatóak voltak, különösen annak fényében, hogy olyan közegben játszottak, ahol ez a műfaj még egyáltalán nem fejlődött ki. Ezzel a debütalbummal olyan lemezt hoztak létre, amely a volt Jugoszlávia területén sokkot okozott a közönségnek a jazz, a rock és a klasszikus zene egyedi keverékével.
A zenekarvezető Kornelije Kovać végig uralja az albumot hatalmas billentyűivel. Elsősorban az elektromos zongora viszi a prímet, de a többi billentyűs hangszer is jelen van. Érdekes egyébként, hogy a Hammond-orgona nem éppen az előtérben van, pedig Kovać ezzel a hangszerrel lett híres. De nem ő az egyetlen virtuóz a felállásban. A tagok mind a jugoszláv zenei élet krémjéhez tartoztak, és ezt be is bizonyítják. Boček kiváló gitáros, aki gond nélkül ugrál a rock, a jazz és a pop között. Vladimir Furduj sajátos, jazzes stílusa remekül illik ehhez a lemezhez, a basszusgitárossal együtt hatékony jazz-ritmusszekciót alkotnak. Végül itt van a mai sztáréneker, Zlatko Pejaković, akinek a hangja kétségkívül jobban illik a Korni Grupa zenéjéhez, mint ahhoz, amivel manapság kínoz minket.
Az első dal a zenekar egyik slágere. Itt főleg a megnyerő gitár és a vokáldallam a lényeg. A szöveg is színes, és a zene erejéről szól. Kicsit ironikus, hogy éppen egy slágerben szerepel ilyen üzenet. A cím is érdekes, hiszen a zenei szivárvány különböző színspektrumait idézi meg.
A „Put Za Istok” bizonyosan Kovać egyik legnagyobb remekműve. Eposzi alkotás, amely négy részből áll. Az első két rész az elbeszélő útját és az őt kísérő összes megpróbáltatást írja le. A harmadik részben, amelynek találó címe „Dilema”, az elbeszélő nehéz döntés előtt áll: maradjon-e a fogadóban a szép lánynál, aki megkedvelte, és szépen gondoskodik róla, vagy menjen tovább. Úgy dönt, folytatja az útját („Idem ja dalje.” – „Megyek tovább.”). Az utolsó részben az utazó látja az út végét, a célja a szeme előtt van, de nem akarja, hogy az utazás véget érjen. Az elbeszélő így énekel: „Keleten van, de én nem megyek tovább.” Két világ, kelet és nyugat között vergődik. Ez a kettősség a zenében is érezhető, hiszen keveredik benne a keleti és a nyugati hagyomány. Az ének és a tambura keleties, a többi hangszer viszont inkább nyugati stílusban szól. A két ellentét mégis szépen illeszkedik egymáshoz, ami megmutatja, hogy az ellentétek nem zárják ki egymást, sőt néha kiválóan kiegészítik. Nem csoda, hogy a szöveg témája a kelet és nyugat közötti szakadék, hiszen akkoriban elég sok jugoszláviai embernek voltak hasonló dilemmái. De bár a szöveg kiváló, a zene is gazdag és változatos. Leginkább az elektromos zongora és a gitár tűnik ki, de a ütősöknél és a basszusgitárnál is akad néhány kiváló rész, különösen a jazzesebb futamok. A változatosságról és a klasszikus beütésről a „Dilemán” a klavinet is gondoskodik.
A „Moj Bol” jazzes zongorabevezetővel indul. A szólózás lassan kibontakozik a fő témává. A dal közepén egy nagyon minőségi hangszeres rész hallható, ahol a gitár és a zongora felváltva szólózik, miközben a basszus és a dobok viszik a fő dallamot. A szöveg elég depresszív, de tele van érzelemmel, amit Pejaković jól tud kifejezni. A dal a szerelem elvesztéséről szól, és arról, hogy ezt minden ember átéli. A refrén: „És mindannyian egyszer ezen az úton megyünk, várjuk, hogy sorra kerüljünk, mint a csendes gyerekek…”
A következő szám később felbukkant a Kornelyans (a Korni Grupa másik néven) „Not An Ordinary Life” albumán is, de angol nyelvű, átdolgozott változatban. A nők miatt kirobbanó háborúkról szól. A nők birtokolják a földet, a férfiak pedig azért harcolnak, hogy a nőket hódítsák meg, nem a földet. Már maga a cím is elég egyértelmű. A szám sokkal gyorsabb és dinamikusabb az előzőeknél, és rengeteg benne a szólózás. A „Not An Ordinary Life” albumon jóval kevésbé jazzes verzióban szerepelt, mint itt.
Az utolsó dal tulajdonképpen egy altatódal gyereknek. Kedves, fülbemászó nóta, a hangsúly főleg az akusztikus gitáron van. Így az album hasonló módon zárul, mint ahogy elkezdődött.
A Korni Grupa olyan stílust játszik, amely ötvözi a rockot, a szimfonikus zenét és a jazzt. A szerkezetek nagyjából a szimfonikus progresszív rockéra hasonlítanak, de sok az improvizáció is. A basszus és a dobok többnyire a jazzben horgonyoznak, a billentyűs a jazz, a klasszikus és a rock között ingázik, a gitáros pedig a jazz és a rock között. Az ének végig kiváló, és nehéz elhinni, hogy Pejaković ugyanaz az énekes, aki ma hallgathatatlan „slágereket” okád magából. Pedig milyen jó rockénekes volt.
Néhány, a térségből szintén népszerű zenekarral (Bijelo Dugme, Teška Industrija, Pro Arte,…) ellentétben a Korni Grupa szövegei kiválóak (legalábbis ezen az albumon). A lemezt egyébként elég nehéz megszerezni, de ettől csak értékesebb (nem csupán anyagilag) azoknak a szerencséseknek, akiknek megvan.
A jugoszláv progresszív albumok egyik legjobbika.
Felállás
Kornelije Bata Kovać – billentyűs hangszerek, vibrafon, vokál
Josip Boček – gitárok, vokál
Zlatko Pejaković – ének
Vladimir Furduj – dobok, kongák és tambura
Bojan Hreljač – basszusgitár és ütősök
Produkció
Korni Grupa
Számlista
1. Glas Sa Obale Boja 4:33
2. Put Za Istok 14:30
– Prvi Dan
– Drugi Dan
– Dilema
– Zemlja
3. Moj Bol 10:30
4. Bezglave Ja-ha Horde 6:48
5. Tata Ko I Mama Spo 4:15
