Kiss Of Death

0 17

Előadó: Motörhead
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2006

Hej-hó! Hogy szólnak mostanság a Motörhead? Gyűlölitek vagy sem! A hulla feltámadt, és úgy bömböl, mint egy 10 000 éves szarkofág, amikor megnyikordul a kőfedél, és előbukkan először a féregjáratoktól hevesen megtépázott kéz (népiesen szólva: a rágásnyoma) és megcsikordulnak a berozsdásodott gerinc csigolyái… Hát a halál csókja is új feltámadást hoz! Régi jó barátunk, „Lemči” és a másik két motorfej az új album kezdetén „megszívásra” hívja a hallgatót (a refrén: „SUCKER!!!”).  

Aki szereti a Motörheadet, ezúttal is azt kapja, amit keres. Megint ismételni fogom magam. Nincs itt sok mondanivaló, senkinek sem kell külön bemutatás. Azért néhány „bátorító” szó! A Motörhead ma jobb, mint valaha! Ha valaki mást gondol, bármikor szívesen összeverekszem vele a RockLine fórumán! A hang egyedi, pusztít, falakat dönt, és vadul szeleteli vékony rock n’ roll szeletekre a betont! Nincs értelme filozofálni. Mikkey megállíthatatlan „rollingjai”, a dupla lábgép mérgesen szorító pedáljai, Campbell klasszikus rock n’ roll riffjei ezúttal is megasztikusan, hamuvá égetően nagyok, a kancellár szokás szerint recsegve zörgeti a Rickenbackerét, és megint szigorúan legitim módon tölti be a ritmusgitár egyenrangú szerepét, miközben az arcátlanul csörömpölő kvintek közt riffekkel szabdal. Ráadásul a „Kiss Of Death” is bizonyítja, hogy a Motörhead öregkorára egyre több dallamot visz a kifejezésmódjába (Jól hallod. Dallamot!!!), mint valaha, vagyis hogy a fickók szíve az érett években csak megpuhul. A leglesújtóbb meglepetést a Trigger hármas harmóniái okozzák – ez az 1980-as évek brit új hullámának, a NWOBHM-nek a visszhangja, és ha ezt a „motorfejek” kezéből hallod, a szád automatikusan (legalább) mosolyra húzódik! Az utóbbi időben minden Motörhead-lemezen van legalább egy szám, amire ha táncolni próbálsz, kitöröd a lábad. Ennek a találmánynak az eredetije a Sacrifice, és tíz éves, a „Kiss Of Death” megfelelője pedig most még ártatlan bemelegítésként, nyitányként az Under The Gun, az ilyen jellegű dolgok viszont extrém változatukban rémisztően komollyá válnak, amikor a kancellár a társasággal a „féreg birodalmába” (Kingdom Of The Worm) indul, ami egy Sacrifice és Orgasmatron keresztezés, és a „vén roncs” úgy bömböl, mint a halál minden borzalmas ábrázatában, vagy mint az emberi képzelet legőrültebb, leggyomrosabb teremtménye, amely vérre és adóra szomjazik, és csak port meg hamut lát maga előtt. A valóság kemény, és nem ismer szépséget. Ha valaki ismeri az utca törvényét, és meggyőzően kelti életre a prédikációjában a lehető legnyersebb és legarrogánsabb módon, az bizonyosan (ma is) Lemmy! Az új lemez anyagát félúton egy félakusztikus, odavágó ballada, a God Was Never On Your Side szeli ketté, ami a Motörhead-klasszikus I Ain’t No Nice Guy hagyományát követi, és emlékeztet rá, hogy a „bastard” Lemmy rettentően „romantikus” lélek – igaz, nem a szövegben (lásd a címet), de ez igazi (!!!) odavágó ballada! És Lemmyről népiesen szólva: ez a pillanat a lemezen valószínűleg az ő rockvilág-felfogásának gyengéd „The Beatles”-oldala. Emlékeztek a Don’t Let Daddy Kiss Me balladára? A klasszikus rock n’ roll lángra lobbanóinak pedig a motoros fickók a Christine-nel indulnak útnak (Hogy is van a Born To Raise Hell?)! Hogy Lemmy szereti a két világháború történelmét, amely a közelmúltunk része, azt megint a Sword And Glory ajánlásában írta le, ami szintén az egyik legtipikusabb, klasszikus Motörhead-örökség!

Lemmy egyébként el sem tudja képzelni magát, milyen lesz, amikor hetvenévesen így táncikál a rock n’rollja ütemeinek késpengéi közt, de nincs más út. Addig nem hagyja abba a játékot, amíg el nem jön érte az elcsontosodott nénike a színpadra: „Gyere velem, útra kelünk, még játszol egy kicsit az ördögöknek odalent, tudod, hogy végtelenül hiányolnak, a halandóknak már eleged volt egy időre. De ha tisztességesen megversz egy sakkpartiban, mielőtt innen az örökkévalóságba indulunk, visszatérhetsz. De ne felejtsd el, olyan whiskyt, mint amilyet odalent főznek, és olyan csajokat, akik meztelenül táncolnak majd az asztalokon, itt sosem találsz!” Ez a zene az embert egyszerűen magától megforgatja a lábán! Még ha nem is vagy „Motörhead”-rajongó, miután lesújt rád a „Kiss Of Death” tornádó, legalább meg kell simítanod a kócos frizurádat, mielőtt újra a szüleid, vagy a gyerekeid (ahogy tetszik) szeme elé kerülsz! A Motörheadnek a stop szó nem létezik. Az ő „rock n’ rolljuk” valóság, megállíthatatlan erő, monumentum. Az eposza akkor ér véget, amikor a Motörhead magával viszi a féreg birodalmába. Hát még nem szerezted be a „Kiss Of All Deaths??!”-t, miközben én itt mélyelméjű „vallomást” teszek? Csókoljon meg szenvedélyesen a csókok csókja!

Felállás

Lemmy Kilmister – ének, basszusgitár
Phillip Campbell – gitár
Mikkey Dee – dobok

Produkció

Cameron Webb

Számlista

1. Sucker
2. One Night Stand
3. Devil I Know
4. Trigger
5. Under The Gun
6. God Was Never On Your Side
7. Living In The Past
8. Christine
9. Sword Of Glory
10. Be My Baby
11. Kingdom Of The Worm
12. Going Down

Az album játékideje: 44:54

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik