Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: WAMI (White Appice Mendoza Iggy)
Kiadó: Metal Mind Productions
Megjelenés: 2014. 05. 12.
Játékidő: 50:46
Értékelés: 3.5/5
A WAMI egy új hard rock projekt, amelyben három edzett veterán fogott össze: Doogie White (ének), Vinny Appice (dob) és Marco Mendoza (basszusgitár), mellettük pedig egy hatalmas lengyel felfedezett, a mindössze 16 éves Iggy Gwadera (gitár). 2011-ben a Thin Lizzy a Judas Priest előzenekaraként a záró turné lengyelországi állomásán is fellépett. Előzenekarként akkor a hazai hard rockerek, az Anti Tank Nun is színpadra léptek, ahol Iggy játszott. Ő a gitárjátékának teljes arzenálját megmutatva elkápráztatta Marco Mendozát, aki a koncert után odasúgta a srácnak, hogy egyszer feltétlenül fel kell venniük együtt egy albumot. És az ige testté lett. A hallott vázlatoktól Vinny Appice és Doogie White is úgy lelkesedett, hogy beszálltak a történetbe! A projekt így életre kelt. Persze ehhez bőkezű támogatást nyújtott a lengyel Metal Mind Productions kiadó is, valamint több lengyel zenész közreműködése, akik a hozzájárulásaikkal az album végleges arculatát is formálták.
A WAMI zenéje voltaképpen a három veterán különböző zenei hátterének színes keveréke. Bújócska nincs az albumon! Mivel azonban Iggy klasszikusan képzett gitáros, nagy tehetség, akinek talán a velük született, kivételes dallamérzékét lehet emlegetni, és mivel az albumot jelentősen megtámogatták más lengyel zenészek közreműködései (főleg a vokális kíséretben), a lemez határozott neoklasszikus érzelmességet hordoz, és ahogy várható, némi epikus bombasztot is. Itt van persze a blues erős lenyomata és a csupaszon nyers hard rock keserűsége, súlyos gitárfrázisokkal és a ritmusszekció ördögi pulzálásával, ahol Appice (képletesen ágyúdörgésű ütéseivel) és a mindig dallamos Mendoza rengeteg teret foglal el a rendelkezésre álló hangképben. A The Resistance (amely mérgezően, klasszikus Saxon-módra vonul, a skót bátorságról szól – Doogie White ugyanis skót) és a rögtön utána következő, igazi mini epikus szvit, az Exodus (The Red Sea Crossing) sötét szerkezete ellenére a vezérdallamok és az énekmotívumok bombasztja veszi át a domináns szerepet, ami az album egyes pontjain az AOR kifinomultságával is kacérkodik.
Ha a WAMI zenei párhuzamait keresnéd a Rainbow, a Black Sabbath, a Whitesnake, a DIO és a Thin Lizzy úttörő munkásságában, ez a hangsúlyos bombasztos komponens elsősorban a Rainbow-hoz és a DIO-hoz közelíti, de még a régi jó Saxon elemei is érezhetők. A Black Sabbath-tal is rokon, bár ez kevésbé érezhető, inkább háttérből hat (természetesen a Dio-korszakos Black Sabbath-ról van szó). A The Rider, a Young Blood és a Get Of My Way ihletében sokat köszön a Rainbow örökségének.
Doogie White még mindig rendkívül vonzó kidolgozott énekstílusával, amely mindig is Ronnie James Dióhoz közelítette, a magasabb fekvésekben viszont a fickó akaratlanul is a Saxon Biff Byfordját idézi a legjobb korszakából, pedig Biff és Doogie születési évük szerint közel állnak egymáshoz. Innen a válasz arra is, miért illik White a NWOBHM-veterán Tank mai felállásába.
Közhelyek persze akadnak, de nem zavarnak. Mert csak alkalmanként bosszantanak, vagy nagyon ügyesen „elrejtik” őket, vagy ahogy errefelé mondják, „újracsomagolják” és friss köntösben szolgálják fel, a vén rókák receptjei szerint. Egy kicsit zavaró közhely a One More For Rock ‘N’ Roll, főleg a refrén végtelen ismétlései miatt a dal záró részében, valamint a Guardian Of Your Heart című ballada, amely egy frázisában a Queensryche örökzöld számát, a Silent Lucidity-t idézi. A fiatal Iggy 16 évesen elképesztő „pimaszságot” mutat, amikor a gitárjáték evangéliumáról van szó. Abból a sokoldalúságból, amivel egy hard rock gitárosnak fel kell lennie fegyverkezve ahhoz, hogy tartani tudja a lépést olyan edzett zenei sámánokkal, mint White, Mendoza és Appice, nincs hiány nála, a gitárdíszítések és a vezérfrázisok megoldásaiban kiválóan feltalálja magát. Külön fejezet a szólózása, valamint az ördögi sebesség, pontosság és hangszeruralom, ami ennek a neoklasszikusan képzett mesternek az iskolai drillből fakad. Az évek során a srác még érni fog, és fejleszti majd a hangzását és a stílusát is. A projekt rendkívüli erejét és hitelességét már idén márciusban jelezte a bemutatkozó kislemez, a Wild Woman (You Oughta Know), amely az album többi dalához képest is az egyik legszebben megvágott klasszikus hard rock robbanószer a lemezen. Ebben a számban mutatja meg a gitáros a korához képest rendkívüli mozgékonyságát a megfelelő megoldások megtalálásában, és a zenei univerzum észlelésének hihetetlen „rétegzettségét” is.
A „Kill the King” albumot nektek, a Dio, a Rainbow és a Dio-korszakos Black Sabbath klasszikus hard rock lemezeinek rajongói, mindenképp ellenőriznetek kell. Egyáltalán nem fog közömbösen hagyni titeket!
Felállás
Doogie White – ének
Iggy Gwadera – gitár
Marco Mendoza – basszusgitár
Vinny Appice – dob
KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZEK:
Jarek ‘Chilek’ Chilkiewicz – elektromos és akusztikus gitár
Wojtek Cugowski – elektromos és akusztikus gitár, kísérővokál (1., 2., 3., 5., 6., 7., 10. dal)
Piotr Cugowski – főének (4. dal), kísérővokál (4., 5., 8., 9., 11. dal), akusztikus gitár (11. dal)
Darek Switala – kísérővokál (5. dal)
Tomasz Golab – basszusgitár (5. dal)
Szymek Synowka – dob (9. dal)
Marek Trojanowicz – billentyűs hangszerek
Dorota Wozniak-Mocarska – cselló (11. dal)
„The Shouting Wives Choir” énekkar
Eliza Cugowska – kísérővokál (5. dal)
Krystyna Cugowska – kísérővokál (5. dal)
Ewa Chilkiewicz – kísérővokál (5. dal)
Dallista
1. Exodus (The Red Sea Crossing)
2. The Rider
3. Wild Woman (You Oughta Know)
4. Guardian Of Your Heart
5. One More For Rock’n’Roll
6. Heart Of Steel
7. The Resistance
8. Young Blood
9. Get Out Of My Way
10. Transition
11. I Don’t Wanna Lose You
