Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Winger
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2014
Játékidő: 47:30
Értékelés: 5/5
Kip Wingert a melodikus rock univerzumában azok közé a zenészek közé soroljuk, akik páratlan éleslátással és hihetetlenül kifinomult hangszerelői érzékkel áldottak meg. Nemcsak a műfaj, hanem a rock egész korszakának egyik legcsiszoltabb zeneszerzője. Erényeit a nagy rockguru, Alan Parsons is felismerte, akivel Kip Winger gyakran dolgozik együtt a koncertturnékon, ahol az Alan Parsons Project örökzöldjeinek előadásakor ő veszi át a fő énekes szerepét.
A „Better Days Comin’” a Winger mindössze hatodik stúdióalbuma. A pályafutásukban két korszakot különböztethetünk meg, köztük inaktív évekkel. Az első alkotói időszak a klasszikus Winger „bad ass” korszaka, amikor a kvartett gondtalanul lovagolta meg a nyolcvanas–kilencvenes évek fordulójának hatalmas kereskedelmi sikerhullámát. Páran közületek talán még élénken emlékeztek arra a fellépésükre, amikor 1990-ben a The Scorpions előtt nyitottak Zágrábban. Ezt 2001-ig tartó szünet követte, majd az újraindulás és a 2006-os „IV” comeback-album. Az újjáéledéssel a Winger az alkotói érettség korszakába lépett. Az óvatos „IV” után a „Karma” (2009) kidolgozottságával és nagyobb változatosságával már azt sejtette, hogy az új Winger képes az art rock irányába elmozdítani megszokott zenei arculatát. Pedig a Karma tetőtől talpig még mindig kompakt, kihívóan szóló hard rock album, tele egészen friss ötletekkel és szellemességgel, ám egy évvel korábban Kip Winger a „From The Moon To The Sun” című stúdiómunkájával már világosan megmutatta, hogy olyan zenész, aki a zenét sokkal, de sokkal tágabb művészi horizonton szemléli, mint ameddig a Winger addigi lemezei a rock világában elértek.
Ezúttal a Winger és Kip Winger nem külön albumokat adott ki: a „Karma” után öt évvel egyetlen új Winger-lemez jelent meg. Azt mondhatjuk róla, hogy művészi értelemben messze a zenekar karrierjének legkihívóbb albuma. Egy lényeges dolgot mégis sikerült elérniük. Az új anyag óriási változatossága ellenére a játékidő minden egyes másodpercében megkérdőjelezhetetlenül világos, hogy ez tetőtől talpig igazi Winger-album. Kip Winger a gondolatokat, amelyek korábban inkább egy szólólemezére illettek volna, beépítette a Winger-hangzás tipikus jellegzetességeibe, miközben megőrizte annak alapvető ismertetőjegyeit. Így lazította fel a zenekar korábbi stúdióalbumokon megismert kifejezésmódját, amely az új lemezzel magasabb művészi szintre lendült. Amit a „Karma” még „halkan” jelzett, azt utódja, a „Better Days Comin’” most „hangosan” valósítja meg. Őszintén szólva a mai Winger csíráit már az összetettebb, 1993-as „Pull” albumon is megtalálhatjuk, a kép teljességéhez pedig érdemes megemlíteni Kip Winger 1996-os, kézzelfoghatóan eklektikus szólólemezét is, a „This Conversation Seems Like a Dream”-et.
A „Better Days Comin’” hatalmas változatosságú album, amely mind a tíz dalának határozottsága és karizmája miatt egy pillanat alatt megfordul. A nyitó Midnight Driver of a Love Machine megőrzi a klasszikus Winger igazi „bad ass” hangulatát. „Party time” dal, amellyel a Winger továbbra is erőteljesen lesben áll a dögös csajokra! A szöveg minden gondolata – amely amúgy mesterien metaforikus burokba van csomagolva – egyetlen dologra fut ki („…by remote control she’ll save your soul…”). Ugyanakkor már ez a nyitódal is, főleg a kompozíció felépítésének módja miatt, művészi érettséget sejtet. A nyitány party time hangulatához az albumon a címadó dal is csatlakozik, amely különösen a dallamos, énekelhető, rendkívül csábító refrénben lobban lángra: pozitív bája miatt azonnal a magadénak fogod érezni. A harmadik ilyen pillanat a Rat Race. Ez egy rock ‘n’ roll ralivágta a váltókar legfelső fokozatában. Kolosszális száguldás át meg át, amelyben könnyű kiszagolni a motorolaj, a gumik és a fékek szagát, ugyanakkor rendkívül kritikus pillantást vet a mai, megrohadt nyugati világra, ahol minden a tőkefelhalmozásnak van alárendelve.
A Winger már a nyitódalban felhívja a figyelmet a kvartett minden elemének rendkívüli összeszokottságára. Rod Morgenstein nem hiába „gyakorolt” a The Dixie Dregsben, Reb Beach és John Roth pedig valóságos kémiai fölényt teremt, amikor gitárjátékuk látványos szólóvarázslatok széles tárházát szórja szét hatalmas technikai ragyogással. Ha egy pillanatra Reb Beachnél időzünk: a mester erényei igazán a Wingerben mutatkoznak meg, itt bontakozhat ki rendkívüli tehetsége teljesen szabadon, akadálytalanul, a maga teljes nagyságában. A Whitesnake-ben ugyanis „fékeznie” kell magát, és be kell tartania a főnök, Coverdale utasításait. Egyébként is az az érzése az embernek a Whitesnake koncertjein, hogy Coverdale kissé előnyben részesíti Doug Aldrichot Beachcsel szemben. Mindegy, Beach sokoldalúságával elbűvöl majd, amely épp a Wingerben ragyog fel teljes fényében!
A már második dal, a Queen Babylon versszakában olyan progresszív elemeket kínál, amilyeneket a Winger eddig nem, ehhez még érezhetőbben csatlakozik a folytatásban a kiváló Tin Soldier. Az album egyik csúcspontja tetőtől talpig progresszíven felépített dal, miközben a Winger a kompakt dallam vezérfonalát is megtartja benne. Kip Winger szinte frenetikus, skizoid hangkitörése ez, érdes, torokhangú színével teljes erőből üvölt. A „mid eight” szakaszban még a jazz csírái is felfedezhetők. Zseniális szerzemény, amely folyamatosan a töredezettség felé „kúszik”, de a Winger mesterien egyensúlyozza ki ezt azzal, hogy a kísérletező pillanatokból mindig visszatér a kompakt gitárfrázishoz.
Az album első felének eseményeit a hatodik dal, az Ever Wonder csillapítja le. Az album egyik legszebb dala, a hangulati háttér hatásos kontrasztjával: a billentyűk vezérmotívuma és a hangsúlyosan, vastagon lüktető basszusvonal lazítja a ritmus könnyedségét! Ebbe a közegbe érkezik Kip kiváló éneke, amely nyugalmat és békét visz a dalba. Kip Winger hangjának érzékisége ebben a dalban szó szerint elvarázsol. Mivel az Ever Wonder a Tin Soldier mögé került, azonnal élvezhetjük Kip Winger két alapvető énekstílusát. Káosz és egyensúly! A So Long China az album egyik legmeghatározóbb refrénjével jellemezhető. Ebben a dalban Kip Winger éneke a kifejezetten torokhangú (versszak) és a kifinomultan simogató (refrén) között váltakozik. A dal különlegessége a kiváló „mid-eight”, amely határozott motívumának dallamosságával, illetve azzal a hangulatugrással, amely az AOR-os bombasztikum felé visz, a dalban domináns pozíciót vesz fel, ami egyébként nagy ritkaság. Az ismert, nagyszerű Kip Winger-i bölcsesség mellett viszont ez már egyáltalán nem meglepetés! Különösen olajat önt a tűzre a „mid eight” szakasz záró kivezetése a előrefrén előtt, ahol a Winger „elkanyarodik” a keleties dallamfestés felé, és az alapritmust további, keleties „csilingelő” alritmusokkal támasztja meg.
Az album harmadik progresszívvel fűszerezett dala a nehézkesen hömpölygő, sötét, középtempójú Storm In Me. Kip Winger a fekete gondolatok viharán küzdi át magát, a dal szinte posztapokaliptikus, a lehető legsorsszerűbb, a ritmus és a vezető gitárfrázis viszonya pedig progresszíven fellazított, főleg a rendelkezésre álló térnek köszönhetően, amelyet Rod Morgenstein dobbetétjeivel mesterien uralmába hajt. A megnyugtató Be Who You Are, Now újabb pont, amely lecsillapítja ezt a magas oktánszámú, feszültséggel és alkotói frissességgel teli albumot, és újabb dallamilag kiváló pillanattal gazdagítja. Ebben a dalban is egész sor finomság uralkodik, például a billentyűs dallam helyenként színpadiasan elhelyezett eltérülése az arabeszkek felé, vagy a kivezetésben a kiváló art rockos toldás, ahol kifinomultságával Reb Beach gitáros nyűgöz le. A záró Out of this World ünnepélyes és ébresztő hatású, Kip Winger a szövegben kibékül önmagával és a körülötte lévő külvilággal. Ez is a bevezetőben fenntart egy kis „töredezettséget” a gitárfrázis és a ritmus között, így prog hangulatot áraszt. Az album újabb csúcspontja, egészen a legvégén!
A Winger a „Better Days Comin’” lemezzel olyan albumot alkotott, amelyben a melodikus hard rock komponensbe kivételes mennyiségű ötletet lehelt, olyanokat, amelyeket kifejezésmódban ilyen módon még nem próbáltak ki. A Winger zenei teste sikeresen kiállta ezeket a próbákat, magába olvasztotta őket, és az önálló művészi evolúció magasabb fokára fejlődött. A „Better Days Comin’” a progresszív elemeknek köszönhetően a melodikus hard rock és a határozott, eklektikus tartalmú art rock komponens tökéletes ötvözete. Ez azt jelenti, hogy a Winger új zenei horizontra tolta a művészi mércét, és felfedezte a művészi frissesség mezőit, ahol a jövőben gondtalanul ápolhatja és építheti tovább ezt a művészetet. Kivételes album, rossz pillanat nélkül. A művészi ragyogás, a kompozíciós tökély nagy esztétikájának albuma, amelyből semmit nem vehetsz el, és semmit nem tehetsz hozzá. A „Better Days Comin’” az idei év legkiválóbb rocklemezei közé tartozik! Nemcsak a melodikus rock és a Winger megrögzött híveinek lesz érdekes, hanem különösen mindazoknak, akiket vonz a zenei eklekticizmus! A dalok csupa apró finomságból szövődtek, amelyeket fátylakként húzogathatsz majd el még jóval azután is, hogy ez az album már sok forgást megért a CD-lejátszódban.
Felállás
Kip Winger – ének, basszusgitár, billentyűk
Reb Beach – gitár, háttérvokál
John Roth – gitár, háttérvokál
Rod Morgenstein – dob
KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZEK:
Cenk Eroglu – billentyűk, hangeffektek
Marco Giovino – ütőhangszerek
Paula Winger – háttérvokál
Produkció
C.F. Kip Winger
Dallista
1. Midnight Driver of a Love Machine (4:14)
2. Queen Babylon (4:31)
3. Rat Race (3:36)
4. Better Days Comin’ (3:31)
5. Tin Soldier (3:49)
6. Ever Wonder (6:52)
7. So Long China (4:17)
8. Storm in Me (4:42)
9. Be Who You Are Now (5:11)
10. Out of This World (6:37)
