Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Winger
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2009
Játékidő: 45:02
Értékelés: 4.5/5
A „Karma” albummal a Winger jóval kevésbé sötét lemezt kínál, mint elődje, a „IV” (2006). Sokkal inkább érezni rajta azt a klasszikus hard rock vázat, amely az 1980-as évek végének és az 1990-es évek elejének egészen más korszakában a Wingert az akkori „hair rock” színtér felejthetetlen főszereplői közé röpítette. Ehhez a hangzás megalkotásában új szempontokat is hozzáadtak. Ebben szinte lehetetlen nem meghallani a dalok felépítésének érettségből fakadó párhuzamait, amelyeket a zenekar vezetője, Kip Winger sokkal közvetlenebbül fejezett ki szólólemezein; a legkézenfekvőbb hivatkozási pont a legutóbbi, a „From The Sun To The Moon” (2009), amelyet egyedisége miatt csak az „art rock” jelzővel lehet meghatározni.
Ha valahogy összegyúrjuk a két megközelítést, olyan albumot kapunk, amely az 2006-os „IV.” logikus utódja. Az általános érzés az, hogy jóval könnyebben megy le a torkon, mint az elődje. A „Karma” is sötét atmoszférával van felszerelve, de főleg a sokkal nagyobb áramlásával – az egyes dalok és az album egészének folyékonyságával – lépi túl a „IV.”-et. Úgy tűnik, a Winger a „Karma” lemezzel végre megtalálta, amit a „IV.” albummal keresett. Ez nem jelent semmilyen kritikát a „IV” felé, amely három éve lenyűgöző visszatérése volt a zenekarnak, csupán annyit, hogy az új Winger egy érettebb, továbbfejlesztett utódot kínált, méghozzá a kifejezésmód szintjén, amely a modern produkciós ötletek vezényletével sokkal meggyőzőbben hat, mint amilyeneket már a „IV” album is felvonultatott. Közvetlen bizonyíték erre például a Big World Away és a Come A Little Closer, amelyek a versszakokban a „IV” album energiáját hozzák, a refrénekben azonban a áporodott hangulatot két kitűnő, himnikusan pompázatos dallam váltja fel, olyan, amilyenre a Winger zenéjének nagyon is szüksége van. Az „IV” albumon ezekből a pillanatokból jóval kevesebb akadt, ezért az a lemez kicsit nehezebben ment be a fülbe.
Kip Winger szólóalbumain azzal döbbentett meg, hogy finom, kifinomult érzékkel hitelesen kelti életre az egyes érzelmeket, és a versszövegek papírízű frázisaiból kézzelfogható, eleven anyagot formál. Márpedig a „Karma” az eddigi öt stúdióalbum közül ezt fejezi ki a legintenzívebben.
A dalok gondosan be vannak „öltöztetve” egy gazdag, háromdimenziós hangkulisszába, tetőtől talpig optimálisan felszerelve. Ahol igazi drámai vihart kell kelteni, ott ízléses billentyűk is bekapcsolódnak a háttérben, amelyek ezeken a pontokon nem csupán fontos hangulati építőkövek, hanem képesek megtartani például Reb Beach szólótornádóját is, hogy virtuóz futamai valóban szárnyra kapjanak. Ilyen például a Witness záró szakasza, amely szerzeményi szempontból az album egyik csúcspontja. Rendkívül dinamikus hullámzás ez az egyes motívumok atmoszférái között, a csúcspontja a himnikus refrén, ahol a Winger nem felejt el Kip énekét többszólamú vokális harmóniákkal meggyőzően kísérni. Ezektől James Christian és a House Of Lords sem szégyenkezne.
A Deal With The Devil az, amiről a recenzió legelején szó volt. Közvetlen kacsintás az ifjonti gúnyos hangulatú régmúlt időkre, amikor a „hair – shock rock” rémisztgette a bolygót. Az album ezzel nyit, arrogánsan, végig hard rockosan. Egy pillanat alatt mindent megad. Rendkívül hangsúlyos Kip és társasága veleszületett érzéke ahhoz, hogy gyilkos rúgást rázzanak ki magukból a hallgató homlokának, bolondosan, egyenesen. A Stone Cold Killer a nyitány kacér folytatása, még nagyobb hangsúllyal a ritmikai alapokon, amelyet főleg Kip Winger basszusgitárjának kiemelt „lába” diktál. A Pull Me Under például olyan szerzemény, amely ismét a nyolcvanas évek dalszerzői sínein fut, gazdagon megszerkesztett kísérő harmóniákkal egy újabb kitűnő refrénhez, ám modern produkcióval, amely rányomja a bélyegét az újkori Winger felismerhetőségére és frissességére. Az Always Within Me ennek a megközelítésnek a megismétlése, még klasszikusabbnak hat, azzal a lényeges különbséggel, hogy a kiváló refrénnek hasonló atmoszféra megteremtéséhez egyáltalán nincs szüksége extra vokális harmóniákra. A Feeding Frenzy is hasonló pozícióban tartja a lemezt, de kevésbé izgalmas tartalommal.
A Supernova az a pillanat, ahol Kip a legközvetlenebbül átöntötte az energiát és a hangulatot legutóbbi stúdiókiadványából, a „From The Sun To The Moon” (2009) című albumról. Az album másik különlegessége a bluesrockos színezetű balladapillanat az After All This Time című dalban. Itt a Winger erotikus keringőbe ringatózik, Kip pedig remekül teljesíti a feladatát az énekével, amikor nagy átéléssel kelti életre a szövegek mondanivalóját. A dal annyira erős, hogy nincs messze tőle az az összehasonlítás sem, amelyet egy szólóalbumon a legendás Dave Meniketti, egyébként az Y&T klasszikus hard rock zenekar gitárosa tud kifejteni. Kip Wingert éneke azonban nem az egyetlen hajtóanyag, amely a dalt a maga valóságában hajtja. Fontos elem mindkét gitáros szólózása, akik gondosan követik az érzést. Különösen Reb Beachet kell kiemelni, aki Winger-gitárosként teljesen más történet, mint Whitesnake-gitárosként. Ha az utóbbi zenekarban Coverdale főleg azzal packázott vele, hogy Beach játsszon erőből, erőszakkal, vagyis tegyen mindent a sebesség kártyájára, a Wingerben Beach olyan emberként mutatkozik meg, aki sikeresen fejleszti és védelmezi az érzés előtérbe helyezését. Azt az érzést követi állandóan, és szólói kialakításában előnyben részesíti az erőből játszással szemben. És csak ez mutatja meg ennek a gitárosnak az igazi értékét.
Hadd ismételjem meg a végén: ami a „IV” albumnak a visszatéréskor nem sikerült teljesen, az most a „Karma” lemeznek sikerül. A Winger vele az ideális kombinálás és az egyensúlyozás nyomvonalán halad: a retro nosztalgia elemeit és a modern produkció hangkollázsait hozza össze. Kip Winger az énekével hozzáadja azt a szükséges dinamitot a nagy érzékiséghez, a modern produkció pedig a dalok klasszikus felépítésű váza mellett a Winger energiáját a jelenbe helyezi, különleges helyre a rockzenében. Mindehhez az is hozzájárult, hogy a zenekar a „IV” albumhoz képest még meghatározottabban és még élesebb kontúrokkal rakta össze a dalokat dallamos hangszerelésben, ezért a „Karma” a fülnek annyival kedvesebb és könnyebben befogadható lemez. Szeretnék még valamit kiemelni. Ez a modern hangzásköntös, amely kézzelfoghatóan eltávolítja az új Wingert a nyolcvanas évek végének időszakától, olyan albumot kínál, amely a gazdag hangulatok miatt jóval lassabban nő a hallgató szívéhez, mint például az új House Of Lords vagy a Danger Danger albuma, amelyeket első hallgatásra „bekapsz”. Felismerhető és nehezen hasonlítható bármely zenekarhoz. Ez volt a zenekar alapvető célja is. A Winger tehát a „Karma” lemezzel, új köntösben, új időkre, mindenben igazolta a nevét!
Felállás
Kip Winger – ének, basszusgitár
Reb Beach – gitár
John Roth – gitár
Rod Morgenstein – dob
Produkció
Kip Winger
Számlista
1. Deal With The Devil
2. Stone Cold Killer
3. Big World Away
4. Come A Little Closer
5. Pull Me Under
6. Supernova
7. Always Within Me
8. Feeding Frenzy
9. After All This Time
10. Witness
11. First Ending (bónuszdal)
