Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Kula Shaker
Kiadó: Columbia Records
Megjelenés: 1996
Játékidő: 48:51
Értékelés: 4.5/5
A kilencvenes évek közepén a világ szinte minden szegletében a grunge és a többé-kevésbé komor alternatív hangzása dübörgött, a hatvanas évek már-már teljesen elfeledett pszichedelikus játékossága pedig inkább távoli emlék volt, mint olyasmi, amit az ember el tudna kapni a rádióhullámokon. Épp ezért volt a meglepetés és az inspiráció igazi faktora, amikor az MTV-n felbukkantak a fiatal arcok, a hangszórókból pedig 1996-ban felcsendült a hindu bölcsességgel és optimizmussal átitatott Tattva. Ennél többet viszont senki sem mert várni ezektől a srácoktól az egynyári csodák és a brit pop áradatának korszakában.
Mindennek ellenére a frissesség faktora nem párolgott el, mint holmi olcsó parfüm, egész 15 éven át, az évek során pedig a gondolataimban és a szívemben egyre több meleg zug jutott annak a daloknak is, amelyet annak idején túl élesen elutasítottam, és amelyet „kiborult hippik” szerzeményeként könyveltem el. Őszintén szólva: minden dolognak megvan a maga ideje, így az én nyitottságomnak is minden iránt, ami optimista, napsütötte és zeneileg dús. A keleti ihletésű szivárvány mindezen elemeinek pedig több mint megfelel a pszichedelikus popos brit csodagyerekek bandája, a Kula Shaker.
És mik is a Kula Shaker? Nem csupán egy zenekar, amelyet a gitárguru Crispian Mills tekintélyelvű keze vezet, és amely egyszerre a The Black Crowes és az Oasis sajátos brit válasza. Az sem mond sokat, hogy a srácok Kulasekhara királyról nevezték el magukat, aki a 8. században uralkodott Indiában. A további erényeket időtávlatból könnyebb meglátni, a 15 év pedig már olyan idő, amely kissé lemosta az előítéleteket és a médiakacsákat. Csak a zene maradt, hogy megítéljük, az pedig minden, csak nem unalmas vagy ósdi, lélektelen giccs.
https://www.youtube.com/watch?v=LFstthQIWZw
A zenei hódítás útján az első lépés, a K album egy kiválóan kitalált rockremekmű iskolapéldája, ahol a súlyos riffekhez és ahhoz a gitáros hagyományhoz, amely az ötleteket hallható képekké olvasztja – ahogy ezt csak Jimi Hendrix tudta –, hozzájön a keleti spiritualitás erős tényezője, a szanszkrit iránti rajongás, valamint a szitár, a tabla, a tambura és a keleti skálák hagyományos indiai hangzása. A híd Kelet és Nyugat között gránitkemény, szilárd, ugyanakkor elegáns, az indiai képeket pedig Mills személyes élménye ihlette a nagy ellentétek, a szépség és a miszticizmus országáról. A végeredmény sok mindenben arra emlékeztet, amit a hatvanas évek végén az Indiába bolondult, halhatatlan The Beatles írt és vett fel. A K album egyszerre tisztelgés mindazok előtt, akiket fent említettem, és Jerry Garcia meg a The Grateful Dead előtt is, akinek neoklasszicista pszichedelizmusukban egy egész dalt is szenteltek a lemezen, de erről kicsit később.
Amikor kinyitod a színes füzetet, és előtte gondosan végigböngészed Dave Gibbons rajzolta, megörökített nagy K-s műalkotás koncepcióját, a K betű alatt pedig sorra jön JFK, Lord Kitchener, Karl Marx, Gene Kelly, Katherine Hepburn, Kareem Abdul Jabbar, Danny Kaye, Kal-El, vagyis Superman, Krisna, King Kong, Martin Luther King, Kali és még sokan mások, világossá válik, hogy itt semmi sem puszta véletlen (vagy mégis?). A nyitódal, a Hey Dude gitáros felfutásával máris jelzi, hogy a dinamika itt a tökéletes zenei erotika és a tökéletes ragyogás szolgálatában áll, és a versengő brit pop nagy sagájával akar felvenni a harcot egy pár rockos tökkel és szilárd zenei-lírai szövéssel. Megfogják az embert a stabil gitárvonalak és az a hangzás, amely produkciós szempontból minden zugot megtölt, hogy a mindig fogékony lélek teljes mellszélességgel élvezhesse.
https://www.youtube.com/watch?v=zclm0cIBl94
Jön a Knight On The Town, amely ismét a zongora és a kövér, buja gitár rusztikus receptjére épít. A hangzás simogatja és öleli a testet, aztán megindul a miszticizmus repülése, és kibontakoznak az indiai szövegek meg a keleti titkok. A Temple Of Everlasting Light közelebb áll egy Led Zeppelin-es tripphez és a meditációs mantrához, mint az addigi, amúgy kiváló és fényes rockpózoláshoz. Crispian így énekel: „Will I ever see the pleasure that will never end / Hidden in the misty forest that desire send / Mesmerised like fireflys falling through a flame / If I wait I’ll be too late to holler out your name.” A gitárok hangjából minőségi tánczene csipkéje szövődik, aztán csend, madárcsicsergés, és a gondolatok átfolynak India esszenciájába. A szitár, a tabla és az álmodozó ének átcsap a Govindába. A szent szövegek a brit srácoknak ürügyet jelentenek, ami a hagyományos szókincs ellenére is nagyon kellemes, táncra és ringatózásra csábít. Kelet és Nyugat, két látszólag összeegyeztethetetlen világ násza álmodozóan és szépen szól, a kiegyensúlyozott zenei elemek ragyogó kombinációja pedig bizonyítja, hogy a Kula Shaker már akkor, fiatal koruk ellenére is érett, kiváló zenészekből állt, akiken át az isteni éter sugárzott.
A Smart Dogs visszatérés az univerzum rockos oldalára, a gitárhangzást pedig egy fiatal életélvező kikapcsolt, mulatós csevegése egészíti ki, aki a „Carpe diem” jelszavát követi. A Magic Theatre teljesen pszichedelikus ugrás a kabarészerű mámor szelídebb vizeibe, a lényegében acélos gondolatmenettől való enyhe eltérés pedig az acid fraktáljainak hagyatékával összhangban, tapogatózva oszlik szét látomásként valamivel több mint két perc alatt, hogy aztán megérkezzünk az Into The Deep magjába. „Enter your heart, and never let it part / Yesterday was a lie so be happy now. / When all you can feel is what you take as real / Come alive, realise it’s a feeling. / Fly brother fly, / May you feel your love tonight, / Fly brother fly, / Well I hope you meet your maker. / I know, the time has come to let you go / Time to sleep, to sleep.” A tiszta asztrális szférákba való mentális átkapcsolást a tökéletes instrumentális szerzemény, a Sleeping Jiva folytatja. A hagyományos indiai hangszerek összefonódnak, és ideális alapot teremtenek a lemez egyik fő és legfelismerhetőbb pillanatához, a Tattva dalhoz. Ebbe talán az MTV-n már beleununtál, ezért jön utána egy kissé különc kikapcsolás, tisztelgés az acid és a végtelen szólók néhai mágusa, Jerry Garcia előtt.
https://www.youtube.com/watch?v=WroEPQCFOeo
A Grateful When You’re Dead/Jerry Was There kiváló lírai remekmű, amellyel a Kula Shaker a pszichogén szerek élénk színeibe mártja az ujjait, és belesimítja őket a hallgatóság agyába, gondolataiba és élénk álmaiba, a szavak ecsetvonásait pedig szépen egészítik ki a bőséges, kövér gitárok, az orgona, valamint a kompakt basszus és a határozott dobok könnyed kombója. A kiváló játék tripes ködbe csap át, a teljes betépettség ködébe, ahol a tévelygő minimalizmusú szavak és hangok a kábult elmúlás összes óriása előtt tisztelegnek, a hangzó áldozatok zenei templomának központjában pedig maga Jerry Garcia áll, a Grateful Dead halhatatlan oszlopa. A folytatás kicsit közhelyesebb, de korántsem unalmas, a The Black Crowes stílusában, a 303 után viszont a történet ismét komolyabban és ütősebben indul a Start All Overcal, amelyben az egész zenekar blues-os érzéket mutat az írásban és az előadásban, a Kula Shaker pedig a Rolling Stones hangolt, kevésbé érdes változataként szól. Ezután jön az első fenséges kirándulás az ismeretlenbe finálája, a Hollow Man, amely zongorával szelídített, hosszú, a végén pedig pompásan ütős – mint a teljes alkotói lángolás utolsó csapása, amely után a fiatal bandának már jóformán alig lesz mit hozzátennie. Az út a szív közepéig véget ért, az első történet elmondatott.
Amikor az ember tisztában van a gyökereivel, a lelki és testi szenvedélyeivel, őszinte, és szenvedélyesen törekszik arra, hogy a zenén keresztül kifejezze önmagát, az első tett általában a legkevésbé kiforrott, ugyanakkor a legigazabb is. A Kula Shaker Kja őszinte és szikrázó briliáns, amellyel a srácok olyan magasra tették a lécet, hogy a következő 15 évben csak megközelíteni tudták, túlszárnyalni soha. A neopszichedelikus mese a Govinda és a Tattva dalokkal újraértelmezte a szerelmet a Beatles, Hendrix és a Grateful Dead iránt, a szerelem nyarának aranykora iránt, amelyet a fiatal londoniak sosem éltek át személyesen, de a garázsuk biztonságából hajlongnak a nagy elmozdulások, a mentális és zenei forradalom korszaka előtt. Megálmodták a zenei illúziójukat, a Kelet misztikus ködébe, az Orient tömjénébe csavarták, a hatvanas évek örökségét pedig olyan formába csomagolták át, amelyet a türelmetlen hallgatók fiatalabb nemzedéke is könnyen lenyel. Ha az azonnali spiritualitás és az egyszerűsített sámánkodás kora tényleg annyira megérett a kritikára, a fiatal lelkesedőket, akik mertek valóra váltani az álmaikat és kifaragni a saját zenei monolitjukat, akkor sem hibáztathatjuk, a K lemez pedig az esztétikusabb darabok közé tartozik, amelynek pórusaiból erős üzenetek fröcskölnek a dörgő zenéről és a mély szavakról. Mindenképp érdemes gyakran gyakorolni és kipróbálni!
Felállás
Crispian Mills – ének, elektromos és akusztikus gitár, tambura
Alonza Bevan – basszusgitár, zongora, tabla, vokál
Jay Darlington – orgona, mellotron, zongora
Paul Winterheart – dob
Vendégzenészek:
– Wajahat Kahn – szaród a Sleeping Jiva dalban
– Himangsu Goswami – tabla a Govinda és a Jerry Was There dalokban
– Gauri – vokál a Govinda dalban
– The Kick Horns – fúvós szekció a Start All Over dalban
Produkció
John Leckie, Shep & Dodge, Crispian Mills
Számlista
1. Hey Dude
2. Knight on the Town
3. Temple of Everlasting Light
4. Govinda
5. Smart Dogs
6. Magic Theatre
7. Into the Deep
8. Sleeping Jiva
9. Tattva
10. Grateful When You’re Dead/Jerry Was There
11. 303
12. Start All Over
13. Hollow Man (Parts 1&2)
