Kiadó: J&R Adventures
Megjelenés dátuma: 2025. 7. 18.
Producer: Kevin Shirley
Stílus: Blues Rock / Hard Rock
Értékelés: 8.5/10
Joe Bonamassa négy év után új önálló stúdióalbummal tér vissza. Ez tulajdonképpen a leghosszabb időszak, amit a blues rock (jelenlegi) világszínvonalú attaséja és kurátora megengedett magának a szép karrierje során, amelyben mostanáig nem kevesebb mint 17 stúdióalbumot halmozott fel. A legújabbal együtt. Mivel a „Blues Deluxe Vol. 2” (2023, RockLine recenzió) feldolgozásgyűjtemény, a „Breakthrough” igazi közvetlen elődje valójában a „Time Clocks” (2021, RockLine recenzió).
Bonamassa a legújabb lemezén is kivételesen magas színvonalú egyenletességet tart, amihez a korábbi kiadványaival hozzászoktatott minket. A blues elemeit a hard rock-kirándulásokkal, sőt a popos muzikalitással is alaposan összeházasító keveréke ennek az albumnak is sajátos identitást és karaktert ad, amellyel Bonamassa alaposan elkényeztetett minket. Ez az övé, megismételhetetlenül. Még ha nem is mond sok újat a legújabb lemezén, a rajongóinak ez testhezálló lesz. És belőlük van bőven szerte a világon! Bonamassa nagy névvé nőtte ki magát.
Joe nem lazít! Az új albumon is rendkívül sűrű hangzásról gondoskodott, amely a hamisítatlan organikusság mélységét tükrözi, a dalok pedig megint mesterien kidolgozott, aprólékos hangszerelést kaptak: nem lehet hozzátenni semmit, elvenni pedig még kevesebbet. Stúdióban rögzített koncertélmény, élőben játszva. A „Time Clocks” hangulatához képest az új lemez egy hajszállal „oldottabbnak”, lazábbnak, felszabadultabbnak hat. Egy kicsit közvetlenebb a hangja. Kevésbé komoly. Több benne a tréfa (Drive By The Exit Sign, Still Walking With Me), bár amikor eljutsz a Broken Recordig, megfagy az ereidben a vér. Lassan „leégő” blues, amitől automatikusan feláll a szőr a hátadon. A záró részben kivételes szólóval, amit Joe Bonamassa tesz le az asztalra. A gitár zokog, ahogy a hangok hajladoznak. Az album pillanata, amely a korai sírjából is felemelné Gary Moore-t. Az album pillanata, amely magáért beszél. Ez a dal önmagában az album csúcspontja! Aztán itt van a sötét, melankolikus Life After Dark. Mindenkinek, aki szereti a moll hangnemben kibontakozó dalokat – ez az album végleges pillanata számotokra! Személyes megváltásról szóló vallomás, amely a hallgató lelkének legrejtettebb zugait is megmarkolja, és őszinteségével szó szerint összezúzza a legkeményebb szívet is! Ez az, aminek a bluesban meg kell lennie, hogy megfogjon és ne eresszen. Az, ami az esszenciája, ami az erejét és halhatatlanságát hajtja, még ha a sablonok világosak is. Joe keze most is remek, és az előadó a lemez minden pillanatában mindig a helyén van.
Az album nagyon morcosan indul. Duzzogva. A gitárfrázis súlya kerül előtérbe! Ez a címadó dal. Lendületet vesz, amikor átveszi a helyét a szélvészként száguldó Trigger Finger. Az albumon vannak azonban olyan pillanatok, amelyek megfordítják a hangulatot. Drámai fordulatokat hoznak. És ez az alapja a kiadvány rendkívül dinamikus vonzerejének. Vannak tehát sötétebb hatású pillanatok. Ezekben erőteljesebben szabadulnak fel Joe belső világának érzelmei és szenvedélyei. Ezek azok a momentumok, amelyek az igényesebb hallgatóknak még több vallomásos tartalmat nyújtanak. Ahogy említettem: a mesteri lassú blues, a Broken Record, amely a melankólia és a színpadias dráma kisajtolása terén az album külön csemegéje, a szintén említett Life After Dark, és itt van még egy rendkívül ragyogó atmoszférikus fordulópont, amelyet különösen a kiváló refrén emel magasba. Ez a Shake This Ground.
És itt van mindig az is, amiért újra meg újra visszatérsz Bonamassához. A gitárszólók. Természetesen kiváló énekessé is érett, ezt már nem kell hangsúlyozni. A finomabb hallgatókat viszont érdekelheti az újabb felismerés, hogy Bonamassa a „Breakthrough” albumon is egész sor különböző gitárt használt, amelyekkel az egyes dalok vallomásos természetének esszenciáját igyekszik feltárni. Az album hangzásbeli sűrűségének támasza persze továbbra is a Gibson LP zsíros hangja, de Bonamassa a Fender Stratocasterrel szemben sem marad közömbös, a különféle erősítők és effektek sokrétű használatáról nem is beszélve. Ez is az album különleges bája, amely dalról dalra újabb varázst ad a kiadványnak, és hangsúlyozza a „Joe Bonamassa”-recept egyedi karakterét.
A „Breakthrough”-val Bonamassa pontosan ott marad, ahol lenni akar. És ahol lenni szeretne – illetve szeretnénk – az összes követője, kíváncsi rajongója és megrögzött hívei is. A férfi a blues nagyszerű örökségének alapvető, csiszoló érdességét ötvözi, és olyan modern formába önti, az egyedi keverék pedig műfajilag kiválóan kiegészíti egymást a hard rockkal és a popos pillanatokkal, miközben a folkos finomságok ezúttal szinte teljesen hiányoznak. Ez ismét pontosan az, ami Joe Bonamassát különleges helyre emeli a műfajon belül, amelybe jó ideje aktualitást lehelt, és visszahozta a tömegek fókuszába. Mondhatjuk, hogy ez az, ami Bonamassát a főszereplők élére állította, akik az új generáció hírnökeiként reneszánszban tartják a bluest. És a történet folytatódik.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Breakthrough
2. Trigger Finger
3. I’ll Take The Blame
4. Drive By The Exit Sign
5. Broken Record
6. Shake This Ground
7. Still Walking With Me
8. Life After Dark
9. You Don’t Own Me
10. Pain’s On Me
Felállás:
Joe Bonamassa – ének, gitár & slide gitár
Reese Wynans – billentyűs hangszerek
Josh Smith – gitár
Calvin Turner – basszusgitár az 1–4. és a 6–10. számon
Stephen Mackay – basszusgitár az 5. számon
Lamar Carter – dob, ütőhangszerek az 1–4. és a 6–10. számon
Greg Morrow – dob az 5. számon
Jade MacRae – vokál
Dannielle DeAndrea – vokál
