Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Bugg, Jake
Kiadó: Mercury Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 39:19
Értékelés: 4/5
Jake Bugg újabb „csodagyerek”, mondhatni „tinivarázsló”, aki kilóg brit, sőt világszerte a kortársai szürke átlagából. Tizennyolc évesen kiadta első önálló stúdióalbumát. A szövegeket egyedül írta, a zenét egyedül szerezte, az aranzsmánokat egyedül készítette. Az éneke mellett a srác szájharmonikán, gitáron és basszusgitáron is játszik. Mindez nem lenne ennyire csodálatos, ha a „Jake Bugg” nem lenne minőségi és minden ízében egységes zenei alkotás.
Manapság divat a folk hagyományos dallamvilágát az indie rock fílingjével ötvözni. Nagy-Britanniában a Mumford And Sons „tarol”, az Egyesült Államokban a The Lumineers. Jake Bugg viszont a dalszerző-énekesek közé tartozik. És ha a zenei szórakoztatóiparban valahol igazán jólesik a hagyományos folkdallamok kapaszkodóihoz nyúlni, akkor az éppen a dalszerző-énekesi vonal! A megszólalásában érezhető, hogy Johnny Cash, Donovan és Cat Stevens zenéjén nőtt fel, ám Jake Bugg, az újkori művészkedés csiszolt terméke, erősen a brit pop rock hátországára támaszkodik, amelyben jólesően élvezhető az olyan zenekarok dallamos énekstílusa, mint az Oasis. Ahol pedig Oasis van, a háttérben mindig ott vannak a The Beatles. Az olyan dalok refrénjeiben, mint a Taste It, vagy különösen a Seen It All, a britpop hatása érződik, amelyből távolról a The Everly Brothers-féle régi vágású folk rock n’ roll érzelmesség fúj. Jake Bugg azonban első stúdióalbumán egyéni módon, a saját útját járja. A zenéjében egyértelműen ott vannak az önállóság és az egyéni vízió rügyei. Jake önmagát építő alkotó. Ahogy egy dalszerző-énekeshez illik. Ez az énekhangjának is köszönhető, amely annak ellenére, hogy még csak most kezd férfiasan megszólalni, rendkívül átélten, hitelesen, éppen ezért magával ragadóan hat. Éppen ennek az átélt éneklésnek köszönhetően van az albumnak az a szükséges művészi vonzereje, amely az első másodperctől az utolsóig magánál tartja a hallgatót.
Jake nem holmi szigetországi bohóc, aki a fekete humortól duzzadna, és a Monty Pythonnal vonna párhuzamot. A srác enyhén füstös falsettója magába forduló, bús, mégis sóvárgó. A versszakokban a szülővárosa, Clifton környékén a barátaival átélt kalandok emlékeit idézi fel. A fájdalom jelen van az albumon, de a felszín alá szorítva, nem tolakodik előre, hanem az előadásban fátyolozottan jelenik meg. Az albumról kilóg a melankolikus hangulatú, mégis tréfás Two Fingers, amely egy fiatalember bulizós estéjét vázolja fel. Cliftonnak, ennek a kis világnak a Bugg számára hamar sokkal nagyobbá kell nőnie. Hiszen belevetette magát egy igazi sikertörténet kellős közepébe. Személyesen különösen vallomásos és érzelmekkel teli a Broken és a Someone Told Me. Ez az a két dal, amelyben az éneknek csupán az akusztikus gitár húrjainak lágy pengetése tesz társaságot. Itt Jake hangja a tömör mondanivalójával és az átadott érzelmekkel különösen megrázza a hallgatót, a versszakokban az igazmondó üzenetekkel. Az érzelmi sűrűség ezekben a különösen finoman összehangolt pillanatokban emelkedik ki leginkább.
Jake Bugg született tehetség. Csiszolt művész. A dalszerző-énekes szerepébe állítva. Egy tizenkilenc évestől ez egyszerűen hihetetlen. Jókor volt jó helyen. Az album közepén található dalok, mint a Simple As That és a Country Song, vagy a vége felé a Note To Self, az aranzsmékban és az énekmegközelítésben távolról főhajtást jelentenek Donovan, sőt Johnny Cash előtt (főleg a Country Song), de ahogy már írtam: Jake Bugg önteremtő alkotóként lép színre, akit nem a tehetségkutatók mesterkéltségének hazugsága lőtt ki a színpadra, hanem az igazságra vágyó őszinte szív. Ezért a lehetséges zenei inspirációk vagy a régebbi előadók hatásai is csupán megjegyzések, hiszen az album minden ponton hatásosan egyedi szerzői vallomást tart fenn. Ez a legnemesebb tulajdonsága, amely az előadónak már pályája első lépéseinél kivételes ugródeszkát ad a saját művészetének továbbfejlesztéséhez. Különösen az énekben megnyilvánuló karizma, amely már a legelejétől jelen van. Egy olyan világban, ahol divat az ötletek kölcsönzése és másolása, a „Jake Bugg” igazi gyöngyszem, amely másként ragyog. Különleges, egyedülállóan felismerhető fénnyel.
Felállás
Jake Bugg – ének, gitár
Iain Archer – gitár, dob, basszusgitár
Tom Robertson – basszusgitár
John Kensington – basszusgitár
Jack Atherton – dob
Phil Wilkinson – dob
Matt Prime – szájharmonika, ütőhangszerek, vokál
Oliver Kraus – vonósok és vonósaranzsmánok
Produkció
Iain Archer, Mike Crossey, Matt Prime, Crispin Hunt & Jason Hart
Dallista
1. Lightning Bolt (2:24)
2. Two Fingers (3:15)
3. Taste It (2:24)
4. Seen It All (2:51)
5. Simple as This (3:19)
6. Country Song (1:49)
7. Broken (4:07)
8. Trouble Town (2:50)
9. Ballad of Mr Jones (2:39)
10. Slide (3:08)
11. Someone Told Me (2:36)
12. Note to Self (2:40)
13. Someplace (3:32)
14. Fire (1:45)
