Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Jethro Tull
Kiadó: Windsong International
Megjelenés: 1995
Játékidő: 53:14
Értékelés: 3/5
A kilencvenes évek eleje az egyik legkínosabb időszak volt a prog folk rock zászlóvivők, a legendás Jethro Tull történetében. A zenekar főnöke, a multi-instrumentalista, énekes és fuvolista Ian Anderson a fárasztó, de kereskedelmi szempontból még mindig sikeres nyolcvanas évek után – amelyeket a rajongók elsősorban a vitatott, legjobb hard rock/metal albumnak járó Grammy miatt jegyeztek meg – elvesztette étvágyát a progresszív rockos művészkedő kalandozás iránt, ezért a „Catfish Rising” (1991) albumon, amely a legtöbb rajongónak nem éppen a legszebb emlékeket hagyta maga után, átmenetileg visszatért a blues gyökerekhez. Ennek a viharos karrierszakasznak, amikor a Tull-gépezet már kissé berozsdásodott, leginkább a billentyűsök sűrű cserélődése adta a bélyegét, miközben az évtizedek óta a zenekarban játszó basszusgitáros, Dave Pegg állandóan két tűz közé szorult a Jethro Tull és az anyazenekar, a Fairport Convention között.
Az „In Concert” egy archív koncertdokumentum a „Catfish Rising”-turnéról, amelyet a legendás londoni Hammersmith Odeonban rögzítettek, és amelyet 1991. október 8-án közvetített a brit BBC Radio One, hivatalosan viszont csak 1995-ben jelent meg. Ahogy várható volt, nem a teljes koncert került rá, mégis megmagyarázhatatlan, hogy a számlistáról hiányzik a két legismertebb Tull-örökzöld, az „Aqualung” és a „Locomotive Breath”, amelyeknek egyetlen hivatalos vagy nem hivatalos koncertdokumentumról sem szabadna hiányozniuk. A megcsonkított számválasztékra nem lehet túlzott lelkesedéssel nézni, hiszen azon az estén – szokás szerint – a „Catfish Rising” volt a hangsúlyos, amelyről négy dalt választottak ki erre a felvételre.
A nyitó hibrid, a „Minstrel in the Gallery/Cross Eyed Mary” meglehetősen félresikerült kísérlet, mert egyszerűen nincs logikája annak, hogy egy olyan klasszikust, mint a „Minstrel in the Gallery”, fél percnél is rövidebb idő után átönts a következő örökzöldbe, főleg ha amúgy ritkábban játszod élőben, mint ahogy sivatagban hó esik. A szarkasztikus „This Is Not Love” és a „Rocks On the Road”, a vándorkereskedő története – mindkettő a fent említett, igencsak átlagos album jobbjai közé tartozik – kemény blues-rockos természetével sikeresen felforrósítja a hangulatot, ezután pedig jön a nagy meglepetés és kétségkívül a fő ok, amiért ez a koncertdokumentum valamelyest megnöveli az értékét. Ez pedig a paraszti örökzöld, a „Heavy Horses” rendes előadása, az 1978-as prog folk rock remekműé, amely sikeresen felidézi az aranykort, annak ellenére, hogy Ian hangja ekkorra már alaposan megkopott és megváltozott.
A felvétel producere, Pete Ritzema szép gesztust tett azzal, hogy nem vágta ki teljesen Ian szokás szerint szellemes közbeszólásait egyes számok között. Így a „Tall Thin Girl” előtt hallhatunk egy mulatságos anekdotát arról, milyen volt Doane Perry dobos első napja a zenekarban 1984-ben, amikor betért egy indiai étterembe. Az ottani csinos pincérnővel folytatott flörtje később a fent említett „Catfish Rising”-sláger szövegét ihlette. A zenekar egyébként kiválóan érezte magát azon az estén, különösen az újabb anyag játékakor, a felvétel pedig minőségi produkcióval is büszkélkedhet. A rövid hangszeres bemelegítés, a „Blues Jam” elsősorban szólógitáros lehetőség Ian nélkülözhetetlen Tull-cimborájának, Martin Barre-nak, hogy megmutassa, miért tartozik minden idők legjobb rockgitárosai közé.
Bár a „Still Loving You” a pályafutásuk legkevésbé meggyőző dalai közé tartozik, az öreg motorosok magabiztos koncertváltozatot nyújtanak. A legendás „Thick As a Brick” erősen megcsonkított verziója inkább gyenge vigasz a régi hívek számára. A „Stand Up” (1969) című lemez klasszikusánál, az „A New Day Yesterday”-nél is, amelyet nem a megszokott tűzzel és tudással játszanak, érezni, hogy ekkorra már érezhetően ráuntak a régi kedvencek nyúzására. Az újabb szerzemények – a „Crest of a Knave” (1987) sláger, a „Jump Start”, és különösen az epikus hidegháborús gyászének, a „Budapest”, ahol elbűvöl a bevezető billentyűs betét az akkori billentyűs, Martin Allcock (ex-Fairport Convention) ujjai alatt – ezen az estén élőben jóval meggyőzőbbre sikeredtek.
Az „In Concert” minőségét tekintve az aranyközépútra sorolható a prog folk rock legendák eddig megjelent hivatalos koncertalbumai között, vagyis csak a legelkötelezettebb Jethro Tull-hívek számára érdekes. A többiek tehát semmit sem veszítenek, ha nem teszik be a zenei gyűjteményükbe. A felvétel egészében túl rövid, és hiányzik róla a sok régi kedvenc ahhoz, hogy hiteles képet adjon a zenekar akkori állapotáról, bár végig érezni, hogy egy kisebb identitásválságban voltak, ami szerencsére gyorsan elmúlt.
Felállás
Ian Anderson – ének, fuvola, mandolin, akusztikus gitár, szájharmonika
Martin Barre – elektromos gitár, akusztikus gitár
Dave Pegg – basszusgitár
Martin Allcock – billentyűs hangszerek
Doane Perry – dobok
Produkció
Pete Ritzema
Számlista
1. Minstrel in the Gallery/Cross Eyed Mary
2. This Is Not Love
3. Rocks On the Road
4. Heavy Horses
5. Tall Thin Girl
6. Still Loving You
7. Thick As a Brick
8. New Day Yesterday
9. Blues Jam
10. Jump Start
11. Budapest
