Szerző: Jernej Vene
Előadó: Chickenfoot
Kiadó: Ear Music Records
Megjelenés: 2011
Játékidő: 45:12
Értékelés: 4/5
A Chickenfoot szupergroup a 2009-es debütalbum, majd az Egyesült Államokban és Európában adott koncertek után azon gondolkodott, merre tovább. Az ütős, blues-os beütésű rock a második lemezen, a Chickenfoot 3 címűn is folytatódik. Ezzel a számmal azt akarták elkerülni, hogy beüssön a problémás második album szindróma, amelynek minimum szolidnak, ha nem jónak kell lennie. Szupergroupként még inkább a kritika kereszttüzében állnak, a tréfás Chickenfoot név pedig arra utal, hogy a négy úriember elsősorban a zene miatt van együtt. A zenélés szeretete a munkájuk alapja, a kölcsönös tisztelet és a kommunikáció pedig több mint példás. A Chickenfoot tagjai Sammy Hagar énekes-gitáros, Joe Satriani gitáros, Chad Smith dobos és Michael Anthony basszusgitáros. Ezeket a neveket a Van Halennel, a Montrose-zal, a Deep Purple-lel és a Red Hot Chili Peppersszel kapcsoljuk össze. Vagyis a zeneipar nagyágyúiról van szó, akik évtizedek kemény munkájával bizonyítottak.
Sammy Hagar olyan fickó, aki tinédzserként sok keserűt és keményet megélt. Okkal lázadó, aki az álmai megvalósulását a zenében látta, és fiatal kora óta ezt követi. Mondhatjuk, hogy egy ragyogó karrier megérdemelt tulajdonosa. Ma, hatvanhárom évesen is rendkívül éles eszű és énekben átütő erejű. Akik az életben hírnevet és vagyont szereznek, gyakran prédikálnak másoknak. Hagar a zenével és a vállalkozásaival keresett több tízmillió dollár ellenére is az maradt, aki volt. Normális, ha használhatom ezt a viszonylagos kifejezést.
A aprólékos és a zenének teljesen elkötelezett Joe Satriani gondoskodik a dallamokról, a hatalmas gitárhangzásról és a szólóbetétek formájában érkező stílusos díszítésekről. Akárcsak az első lemezen, most is a virtuozitása a háttérbe szorul, hiszen a Chickenfoot tudatosan és elsősorban zenekar. A technikai tökélyt Satriani és a többiek is máshol mutatják meg. Hagar harcostársa, Michael Anthony kétségkívül Észak-Amerika egyik legjobb rockbasszusgitárosa. Nem handabandázó, ütős, a hangok sűrűsége épp a megfelelő helyeken van, és nélkülözhetetlen kísérő első tenorként is. Chad Smith dobos szerencsés fickó: a Red Hot Chili Peppersnél határozatlan idejű állása van, a Chickenfoot második lemezére még elcsent annyi időt, hogy elvégezze a stúdiómunkát, a turnéra viszont már nem jut ideje. Helyette Kenny Aronoff ült be, a stúdiók és koncertek veteránja, akinek munkakönyvében olyan munkaadók szerepelnek, mint John Fogerty, Bob Seger, Elton John, Vasco Rossi, John Mellencamp és még sokan mások.
Az eladásokat manapság különleges marketingfogások biztosítják: a rajongókról 3D-s borítóval gondoskodtak, az első lemez pedig érintésérzékeny volt. Így hát meglátjuk, milyen lesz a harmadik album, amely valószínűleg a 9 vagy talán a 21 címet viseli majd?
A Chickenfoot III hangzása kicsit sötétebb, mint az elsőé, de a összkép meggyőző. Az alacsony frekvenciák kompakt alapot adnak, amelyre szükség van a dallamos felépítményhez. Mondhatom, hogy Sammy Hagar úgy énekel, mint a Van Halennél a legjobb időkben. A kora ellenére jogos a kérdés, hogy nem éppen most van-e a legjobb énekes éveiben. Első pillantásra a Chickenfoot-projekt egy nagy buli. Néhány dalban viszont a szövegek rendkívül komolyak. A mai Amerika állapotát tükrözik, de persze máshol a világon sincs ez másképp. A Three And a Half Letters azoknak az embereknek az életét írja le, akiktől a válság mindent elvett, akiknek a korábbi munkája és érdemei semmivé foszlottak, és ami a legrosszabb, hogy nem tudnak magukon segíteni. Segíthetne valaki a Chickenfootból; remélem, hogy időnként áldoznak is valamit jótékony célra.
A Chickenfoot 3 sokkal inkább dallamos irányultságú album, mint az első. Egy-egy hithű rajongónak talán már túl popos is. A könnyedebb dallamok mellett viszont még mindig hallhatók a régi rockos lendületek. A férfias hard rockot a Last Temptation, az Up Next és a Big Foot képviseli, a popos hatásokat pedig az Alright Alright és a Different Devil. Sammy Hagar a Come Closer című számban egy házassági válságot átélő érett férfi tapasztalatát írta le. Miután már mindent kipróbált, ami eszébe jutott, és amiről azt hitte, hogy működni fog, végül egyszerűen a legtermészetesebb lépés mellett döntött. Magához húzta a nőt, és belesúgott a fülébe… Nos, a szövegek egy dolog, a valóság más.
A bőbeszédű Hagar, a bolondos Smith, a realista Satriani és a pajkos Anthony olyan elegy, amely működik. Ha az első lemez igazolta a szupergroup elnevezést, a második, a Chickenfoot III megerősíti, és fejlődést mutat. A zenei ötletek nem fogynak el, a Chickenfoot 3 nagyon jó, sok hasonló státuszú zenekar közelébe sem jutott ilyen képességű folytatásnak. A lényeg viszont az, hogy a hangszereik négy óriása nem tolja előtérbe magát, amikor és ha erre lehetőség nyílna. Sokkal többet jelentenek nekik a dalok, amelyek az első helyre kerülnek. A Chickenfoot ezen nem csúszik el, sőt, egymást is ösztönzik a zenei forma keresésében, amely meggyőzte és megnyerte a legádázabb szkeptikusokat is. Éppen ez a felszabadultság és könnyedség az album fő erénye.
Felállás
Sammy Hagar – ének, gitár
Joe Satriani – szólógitár, billentyűk
Michael Anthony – basszusgitár, ének
Chad Smith – dobok
Produkció
Mike Fraser és a Chickenfoot
Dallista
1. Last Temptation 4:02
2. Alright Alright 4:39
3. Different Devil 4:24
4. Up Next 4:33
5. Lighten Up 5:12
6. Come Closer 4:08
7. Three and a Half Letters 4:07
8. Big Foot 3:49
9. Dubai Blues 5:02
10. Something Going Wrong 5:16
11. No Change (bónuszdal) 4:24
