Előadó: Led Zeppelin
Kiadó: Atlantic Records
Megjelenés: 2003
Értékelés: 5/5
23 évvel a pótolhatatlan dobos, John Bonham tragikus halála után Pagey úgy döntött, hogy posztumusz összeszed néhány élő pillanatot (a stúdiófelvételeket tartalmazó „Coda” albumot nem számítva), amelyek két, 1972 júniusában Los Angelesben adott koncert dalválogatásából származnak. Külön megtiszteltetés, hogy a fülünkbe vehetjük ezt a digipakos háromlemezes szendvicset a rockzene történetének egyik legnagyobb bandájától – a saját korszakában talán a legnagyobbtól – tele első osztályú csemegékkel.
Egy acélszörny nyitja az albumot. Rögtön megérzed a dübörgő intenzitást és az elképesztő zúzós erőt, amit a valaha a Föld színén járt egyik leghangosabb dobos, John „Bonzo” Bonham hoz, párosítva John Paul Jones nyers, vastag, energikus basszusmenetével. Aztán csatlakozik a nélkülözhetetlen Robert Plant a helyenként őrjöngő énekével. A gurgetőző dög neve Immigrant Song, és az első pillanattól öl. A dal végén Jimmy skizoid szólózásba csap át, amelyet alaposan megfűszerez Bonzo torpedózása és szellemes robbanásai, és ez repíti a számot a csúcsra. Az egész lemez egyenesen a mennybe fújja a hallgatót. A zenekar abban az időszakban járt, amikor a tagok még szomjazták a bizonyítást, hitték, hogy tovább is eljuthatnak, tele voltak munkakedvvel és lelkesedéssel, és ez közvetlenül süt a háromlemezes kiadvány színpadi produkciójából. Tiszta energia!!! Minden dal külön történet, nehéz kiemelni a csúcspontokat. Mindegyiket kivételes varázs és fenomenális színpadi összhang kíséri, a zenekar egyszerűen megállíthatatlanul és legyőzhetetlenül működött.
Az első lemezen főleg „a rövidek” vannak. Ezek: Black Dog, Over The Hills And Far Away, Stairway To Heaven (Plant még jobb énekteljesítményével, mint a The Song Remains The Same élő albumon, ahol kissé fennköltre sikerült), That’s The Way és Bron-Yr-Aur Stomp. Gyönyörű kontrasztot ad az akusztikus csemege, a Going To California, amely segít kiszellőztetni a felpörgött fejeket.
Most pedig „a hosszúak”. A második lemez a Dazed And Confused-zal indul (ez a háromlemezes kiadvány egyik rögtön odaütő csúcspontja), jó 25 perces hosszúsággal. Tiszta eksztázis, pszichedelikus pillanatok. John odaveti az egyszerű motívumot a basszusgitáron, amely tökéletes alapnak bizonyul, és Jimmy belemélyeszti a fogát. Ő a visszhangeffektek és a reverb zsenije (ami akkoriban rendkívüli előnyt jelentett a többi zenekarral szemben, az egyéni feltalálói újítás mindig megelőzte a hangszergyártókat). Plant vokális orgazmusa után alig várja, hogy megragadja a vonót, és elmeneküljön az álmai világába. A többi már történelem. A dal további részében Roberttel közösen keleties fogásokba kezdenek, ami néhány évvel később, a zenekar egyik legszentebb szerzeményében (Kashmir) érte el közös munkájuk katartikus csúcsát. Micsoda elektromosság! A dal Jimmy Page teljes támadása: saját gitáros kifejezésmódját önti ki az egyedi szólózással, a riffelésssel és az akkori technikai lehetőségekkel előállított hihetetlen hangeffektekkel. A dal azonban sosem sugározna ekkora erőt és vibrálást a les farkas szakadatlan ágyúzása nélkül, aki türelmesen várja a pillanatát (a fejemben újra Bonzo verhetetlen játéka dübörög), hogy szétverje és megölje a dobfelszerelését. A zenekar biztonságosan landol a What Is And What Should Never Be-vel és a Dancing Days-szel, majd jön a Moby Dick, vele a dobszóló. Élvezd Bonzo varázslatát!
A harmadik lemezt (jaj, de szájbarágós kezdek lenni!) megint egy elnyújtott szám nyitja. A „kettes” slágere, a Whole Lotta Love, hozzáadott medleyvel, amely a zenekar élő fellépéseinek ráadásszerű kiegészítője volt, egyúttal főhajtás néhány olyan előadó előtt, akik hatottak a Led Zeppelin zenei stílusára.
Ez messze túl rövid kritika ahhoz, hogy felölelje az összes fantasztikus részletet, amely még ott rejtőzik ebben az egyedülálló színpadi varázslatban. Dixon Bring It On Home című számának feldolgozása talán a lehető legjobb választás a zárásra. Itt megint kapunk néhány jazzes betétet Pageyétől, váratlan dobkitöréseket Bonzótól, Robert orgazmikus nyögdécselését szájharmonika-betétekkel, és persze John dübörgő basszusboogie-ját. Elég volt a szóból. Ez az élő album közvetlen bizonyítéka annak, hogyan olvad össze és hangzik harmonikusan a négy fickó energiája, és hogyan ragyog szabadon, teljes intenzitással, makulátlanul az idők végezetéig az egyedülálló vibrálásuk.
Felállás
Robert Plant – ének, szájharmonika
Jimmy Page – elektromos és akusztikus gitár
John Paul Jones – basszusgitár, billentyűs hangszerek, mandolin
John Bonham – dob, ütőhangszerek
Produkció
Jimmy Page
Számlista
CD 1.:
1. LA Drone* (0:14)
2. Immigrant Song* (3:42)
3. Heartbreaker* (7:25)
4. Black Dog** (5:41)
5. Over The Hills And Far Away** (5:08)
6. Since I’ve Been Loving You* (8:02)
7. Stairway To Heaven* (9:38)
8. Going To California* (5:37)
9. That’s The Way** (5:54)
10. Bron-Yr-Aur Stomp* (4:55)
CD 2.:
1. Dazed And Confused** (25:25)
2. What Is And What Should Never Be* (4:41)
3. Dancing Days* (3:42)
4. Moby Dick** (19:20)
CD 3.:
1. Whole Lotta Love (Medley)** (23:08)
2. Rock And Roll* (3:56)
3. The Ocean** (4:21)
4. Bring It On Home** (9:30)
* élő felvétel, 1972. június 27., Long Beach Arena
** élő felvétel, 1972. június 25., LA Forum
Az album hossza: 150:11
