Előadó: Gahan, Dave
Kiadó: Mute Records
Megjelenés: 2007
Értékelés: 3/5
A Depeche Mode énekesének második stúdióalbuma, a „Hourglass” olyan fordulat, amilyenre egy nagy zenekar tagjától, aki szólólemez mellett dönt, nem számítana az ember. Az ilyen döntés mögött jellemzően – ha az ember neve nagy – az áll, hogy valami szigorúan a sajátját fejezze ki, amit az anyazenekarban a művészi kifejezés tere egyszerűen nem enged meg. Dave fejében kétségkívül hasonló járt, mielőtt egyáltalán nekilátott a „Hourglass” felvételének, már ha a szólóbemutatkozására, a „Paper Monsters”-re támaszkodunk: az más album volt, Dave-től kísérletezés terén jóval merészebb.
A „Hourglass” nagyon hasonlít arra, amit ma a Depeche Mode-nál hallhatunk, vagyis arra, amit a zenekar nagyjából 1993-tól kezdve kínál nekünk. Látszik, hogy Dave a zenekarban a kereskedelmi gondolkodást is megtanulta, ezért a „Paper Monsters” albumon még főszerepet kapó gitárokat – amit a kritikusok kétségkívül üdvözölt, bátor lépésnek tartottak Dave részéről – félretette, előtérbe pedig az elektronikus minták és a billentyűk kerültek az összes ismert szivárványszínükben, csak éppen semmi különöset, újat, kihívót vagy akár csak merészen friss zenei dimenziót nem hoznak, ami kibillentené a Földet a tengelyéből. A „Hourglass” ugyanis mind afelé a tény felé húz, hogy a „Playing The Angel” (2005) stúdióalbum – amellyel a Depeche Mode az abszolút sötétségbe süllyedt „Exciter”-rel (2001) ellentétben újra beleoltotta a „Violator” (1990) fénysugarát (Precious sláger) – nagy elismerést és tetszést aratott a kritikusok körében, a Depeche Mode pedig újra a tömegek fókuszába került, és a „Hourglass” ebből a szempontból logikus lépés, amely hasonló felismerhetőségre pályázik.
Ne értsetek félre. Ez az album produkciós szempontból nagyon gazdag és tökéletesen kidolgozott. Pontosan azt nyújtja, amiben Dave Gahan a legjobb. A mélyebbre hangolt éneke megint tökéletesen ki van használva. Meggyőzően bolyong „elveszve” a modern industrial groove-ok komor szövevényének kollázsában, a helyenként beiktatott, ismétlődő, alternatívan minimalizált gitáros „maszatok” között, az elvesztett szerelmek, az élet, a halál, a vallás, a megváltás és az önmagunk újraigazolásának kérdésein át, és az éneke megint jól láthatóan betölti azt a – higgadt elemzői szemmel áthidalhatatlan – szakadékot, amely az elektronika örök kihívó jellege és a klasszikus, organikus hangzások között tátong.
Dave elismert mester, aki a Depeche Mode-nál tökélyre csiszolt tudásával úgy bánik, hogy a megközelítése egyedinek hat. Ez az egyediség azonban ezúttal csak addig vitte, hogy magas minőségről beszélhetünk a hangulat és a kompozíciós kivitelezés oldalán is, ami némi csiszolással jó lendítőerő lehetne egy új Depeche Mode-albumhoz – ez pedig afféle pirruszi győzelem. Már maga az album komor nyitánya a Saw Somethinggel, a hasonlóan homályosan csavart, lágy techno-siratóének, az Endless vagy az Insoluble, meg a fénysugarakkal vegyített, himnikus Kingdom, Use You és A Little Lie is azt igazolják, hogy a pasas tud olyan dallamot találni, amely tökéletesen az ő (sajnos megint) Depeche Mode-bőrére van írva. A Deeper And Deeper a „Hourglass” igazi és egyetlen meglepetése. Gahan ebben kiforgatottan nyers, agresszív és eltorzultan rekedtes, és az összképet nézve hihetetlenül idegesítő. Több ilyen kísérlet a „Hourglass”-nak határozottan nem ártott volna. A 21 Days megint a gospelezés felé húz, amit először a „Songs Of Faith And Devotion” megjelenésekor hallhattunk, jellegzetesen lecsupaszított gitárfűszerezéssel, amit más helyen a kollégák legfeljebb sminkes „javításokra” használnak – de a Depeche Mode-nál megint ez az alap. Ah, ismétlem magam.
A művész pillanatnyi lelkiállapota, amely meghatározza a jelenlegi alkotói ihletét és zenei önkifejezését, meg az igény, hogy a nagy zenekarban való együttélés diktálta betonmerev szabályokon kívül keress szabad alkotótért, így vagy úgy, de a többnyire álmodozó gyászdalok az említett mintázásba ágyazva, amely gyakorlatilag egyetlen lépéssel sem távolodik a Depeche Mode irányvonalaitól, az album egészében túlságosan rutinosnak és megfontoltnak hatnak ahhoz, hogy a „Hourglass”-on bármi különlegesről és még nem hallottról beszélhetnénk. Ez olyan album, amilyen a Depeche Mode-rajongóknak már rég megvan otthon, és nagyon szeretik.
Felállás
Dave Gahan – ének
Tony Hoffer – gitár, keverés
John Frusciante – gitár
Niko Stoessl – gitár, háttérének
Kevin Murphy – cselló
Karl Ritter – dobro
Jenni Muldaur – háttérének
Andrew Phillpott – gitár, basszusgitár
Christian Eigner – dob
Produkció
Dave Gahan, Andrew Phillpott & Christian Eigner
Számlista
1. Saw Something (5:14)
2. Kingdom (4:34)
3. Deeper and Deeper (4:34)
4. 21 Days (4:35)
5. Miracles (4:38)
6. Use You (4:48)
7. Insoluble (4:57)
8. Endless (5:47)
9. A Little Lie (4:53)
10. Down (4:34)
Az album hossza: 48.38
Bónusz DVD:
1. Hourglass – A Short Film (17:52)
2. Kingdom (promotional video)(4:33)
3. Hourglass – The Studio Sessions (20:03)
3a. Saw Something
3b. Miracles
3c. Kingdom
3d. A Little Lie
4. Endless – video montage (3:44)
