Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Arc Angel
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 53:03
Értékelés: 4.5/5
Ezúttal Jeff Cannata a név, amiről szó lesz. Az észak-amerikai kontinensen nem sokkal a régi európai kontinens progresszív rockzenekarainak berobbanása után elkezdték megfogalmazni a saját válaszukat. A rock and roll és a blues energiáját gitárfrázisokban ötvözték a dallam fejlődésének érzéki követésével, ezt pedig hangszerelési hullámzással (improvizációs betétekkel) támogatták meg, amelyek a régi európai kontinens említett prog rock-robbanásából merítettek ihletet. Ezek a zenekarok különböző irányokba fejlesztették a saját karakterüket. Egy csomó kiváló, egyedi hangú zenekart kaptunk, a legkiemelkedőbbek közé sorolhatjuk többek között a Kansast, a Styxot, a Chicagót, az Angelt, a Bostont, az REO Speedwagont, mindenképp a Totót, sőt a Journeyt is, amely prog rock jazz fusion zenekarként indította a pályáját. E bandák a dalok mozgalmas vonzerejét mindig világosan kidolgozott, dallamos vezérmotívumokkal rögzítették, ezek tartották egyben a számokat. Ahogy a zenekarok fokozatosan egyre nagyobb figyelmet fordítottak arra, hogy a dallamos motívumokat uralkodó helyzetbe hozzák a dalokon belül, az improvizációs részeket pedig megrövidítették, kialakultak az AOR-zene térhódításának igazi feltételei.
Az Arc Angel főnöke, Jeff Cannata, akiről ezúttal a legtöbb szó esik, a hetvenes évek elején hűséges társával, Michael Soldannal együtt vezette a Jasper Wrath zenekart, ahol a későbbi House Of Lords-veterán, James Christian először lépett színre „tanoncként”. A zenekar, amely jellegében az akkor „forró” progresszív rocknak szegődött el, szülőföldjén, Connecticutban a helyi színtéren szembetűnő ismertségre tett szert, de ennyi volt az egész. 1976-ban Cannata és Soldan feloszlatta a bandát, de az anyaggyártást folytatták. Egy olyan korszakban és közegben, amely már kedvezett az AOR-zene térnyerésének, az új projekttel, az Arc Angellel sikerült szerződést kötniük a CBS Records-szal, így jelent meg 1982-ben az azonos című debütalbum, az „Arc Angel”. Európában a tenyerükön hordozták a lemezt a lelkesedéstől, az Egyesült Államokban a kritikusok szétszedték mint átlagos Kansas-klónt. Ettől fogva Cannata időnként már csak a saját neve alatt adott ki albumokat.
Úgy tűnik, a művész az idén érezte, hogy eljött az idő, és visszatért zenei története kezdetéhez. Az elmúlt években született anyagot újra az Arc Angel név alatt jelentette meg. És ez pontosan az, amiért Cannata mint művész mindig szilárdan, a földön állva és meggyőzően kiállt: kiváló híd az AOR-zene és a progresszív rock között. Középvonal „par excellence” a két zenei nézőpont között. Azonnal érezni, hogy a „Harlequins of the Night” kormányánál egy rutinos vén róka áll, akinek minden világos a kompozíciók hangszerelését és a stúdiós hangzástechnikát illetően. Ez a lemez tartja a legőszintébb kapcsolatot a progresszív rock és a heavy rock érzésvilágával, amely főleg a hetvenes évek második felében fejlődött exponenciálisan. Folyamatosan azokra a zenekarokra asszociál, akiket a recenzió első bekezdésében összefoglaltam, ám amikor eljutsz a pajkosan fiús rock and roll indulóig, a California Daze-ig, a történet közelebb kerül akár a Night Rangerhez vagy a Damn Yankeeshez is. Ahol a riff kilép a kíséretben betöltött domináns helyzetéből, és a helyét Cannata vezető éneke veszi át zongorakísérettel, a lemez az Alan Parsons Project és az Electric Light Orchestra hatásainak körvonalait ölti, de a Bostonéit is (főleg amikor a Hammond belép a kíséret függönyébe), vagyis Cannata alapjában véve „beatlesesnek” mondható (As Far As The Eye Can See, Get To You). Cannata sokszor ezt az érzést kelti, főleg az énhangjának alapszíne miatt. A dallamok többszólamú vokális harmonizálása a hangszerelés lehető legszebb fényében van megvágva. Átveszi a legjelentősebb alkotók mesterségét ezen a téren, akik népszerűvé tették ezt az elemet a műveikben, köztük a Queenét, az Uriah Heepét és a Styxét. A lemez a prog rock és az AOR közötti középúton hajózik, és a Kansas, főleg a nyolcvanas évekbeli Kansas irányait idézi, valamint a Kansas egykori énekese, John Elephante projektjéét, amelynek neve Mastedon.
A dalok folyamatosan lenyűgöznek a szerzői karakter világosan kidolgozott karizmájával, megrendítően sikerült színességükkel, amelyet a változatosan megformált vezérdallamok adnak, és úgy vannak hangszerelve, mintha a stúdióban egy „minizenekar” ülne. A billentyűk és a gitárriffek nem nyomják el egymást, hanem egyenrangúan alakítják a kíséret zenei képét. A refrének hipnotikusan megragadó fülbemászóságot érnek el, amely teljes vérrel hat már az első hallgatásra. Cannata kifinomult érzékkel bír a fokozatos drámaiság eléréséhez, ami egy pillanat alatt bombasztikusan fennkölt, megragadó hatást kelt (a lemez különleges csúcspontja, a libabőrt azonnal előhívó fantasztikus refréndallammal a Fortune Teller 2 című számban kapott helyet). Eközben sehová sem siet. Néha két versszak és két előrefrén is körbefordul, helyenként tempóváltás, új szakasz, váratlan hangulatfordulat szökken be, de az atmoszférikus crescendo egyetlen számból sem marad el. Már a nyitó címadó dal is ezeket a jegyeket hordozza, főleg pedig jólesik a feszültségfokozás természetes, igénytelenkedés nélküli kibontakozása olyan számokban, mint a Voices Of illuminati vagy később a Tonight… Forever, meg a Get To You. A lemezt a nyugodt, jótékony Legend Of The Mary Celeste zárja, amelyben a régi iskola hangszerelési jegyei a retró hangzástól a komponálás módjáig maximálisan kiemelkednek, ezzel együtt pedig a „minizenekari” beállítottság érzése is, amelyre Cannata szüntelenül törekszik. Tökély, egyszerűen, és kiváló dal, amely automatikusan rámutat a telt dallamosságot kedvelő rajongóra, hogy az újra megnyomja a „lejátszás” gombot a CD-lejátszón.
Ez egy olyan lemez, amely minőségben sehol sem inog meg, és nem roggyan meg a teljes játékidő alatt. Ez csak kettőt jelenthet. Hogy az ötletek hosszú távon születtek és értek, és Cannata maximálisan csiszolta őket, közben minden apró részletre gondolva. Bár a derék multiinstrumentalista és „DIY” munkamániás szívesen alkot „magányban”, a szinte tökéletes album eléréséhez maga mellé gyűjtött egy tarka társaságot közreműködő zenészekből, akik közül megmarad a fülben a Jay Jesse Johnson (gitár) név, aki a Cryer nevű zenekarával egykor, még a nyolcvanas években segített az Arc Angelnek, Cannata és Soldan kísérőzenekarának tagjaként (nézd meg a „Tragedy” című dal videóját is). Másik ilyen „fickó” Jimi Bell, a House Of Lords mai gitárosa.
A „Harlequins Of Light” fantasztikus lemez, amely tökéletes középutat talál az ügyesen, ízlésesen színes hangszerelés és a dallamosan csiszolt vezérmotívumok között. A számokat a rutinos mester, Jeff Cannata meleg, kellemes, telten érzéki énhangja vezeti, ezért összegezve elmondhatjuk, hogy olyan produktumról van szó, amely a zenei karakter kifejezésének optimumát hozza. Reméljük, hogy folytatás követi majd. De ne csak harminc év múlva.
Egyszóval az Arc Angel és a „Harlequins Of Light” album az idei év egyik legjobb teljesítménye, amelyet az AOR műfajába sorolhatunk. Az art rock jegyekkel való megtámogatás pedig egyedi és megismételhetetlen karaktert ad a lemeznek. A lemez első osztályú híd az 1982-ben, réges-régen megjelent debütalbumhoz, és Cannata legalább részben jóvátette a mulasztást ezzel a briliáns munkával, mindazokért a hosszú évekért, amíg várnunk kellett.
Felállás
Jeff Cannata – ének, kísérőének, dob, basszusgitár, gitár, billentyűs hangszerek
KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZEK:
Jeff Batter – billentyűs hangszerek, (szintetizátor, zongora)
Jay Rowe – billentyűs hangszerek (Hammond-orgona, szintetizátor)
Scott Spray – basszusgitár
David Coe – akusztikus gitár
Jimi Bell – gitár
Gary Maus – gitár
Andy Abel – gitár
Tony Spada – gitár
Mark Proto – gitár
Jay Jesse Johnson – gitár
Pete Hodson – kísérőének, szintetizátor
Produkció
Jeff Cannata
Számlista
1. Harlequins Of Light
2. As Far As The Eye Can See
3. War (Battle Wounds Of Life)
4. Voice Of Illuminati
5. Through The Night
6. Amnesia (The Rest Of Your Life)
7. Fortune Teller 2
8. California Daze
9. Tonight… Forever
10. Get To You
11. Diamonds And Gold
12. Legend Of The Mary Celeste
