Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Yes
Kiadó: Atlantic Records
Megjelenés: 1976
Játékidő: 38:39
Értékelés: 4/5
„Going For The One” (1977) az az album, amelyen a „yes-rajongók” nagy örömére a kedvenc „yesman”, a „cape crusader” Rick Wakeman (először) visszatért a Yeshez („crusader” a nyakában lógó kereszt miatt, a „cape” pedig hosszú, skarlát köpenyére utal, amellyel egy csipetnyi „glam” imázst vitt a zenekarba). Úgy tűnik, a „Relayer” (1974) és 1976 közötti szólóalbumos időszak felszabadítóan hatott, a „Going For The One” pedig újabb markáns prog rock lemez: a zenekar tagjai kivételes zenei potenciáljának fantasztikus fúziója, amely ezúttal is fülbarát formában csúcsosodott ki, a Yes egyedi kézjegyével. A közönség elvárásai tehát beértek egy újabb klasszikus Yes-albumban. A „Going For The One” felvétele Montreaux-ban, a Genfi-tó partján (Svájc) készült, és a zenekar forradalmi produkciós és stílusbeli elmozdulását jelenti a rövidebb, egyszerűbb, rockosabban megfogalmazott kifejezésmód felé.
A Yes a „Going For The One”-on az évtized utolsó eposzát tette le az asztalra: az Awaken több mint tizenöt perces. Az Awaken afféle búcsú is, mert utána a Yes sokáig nem csinált hasonlóan ezoterikus, kozmikusan meditatív hatású eposzt (egészen a „Keys To Ascension” korszakáig, 1996-ig, és a Mind Drive-ig). Akik már ismeritek Howe első riffjét, amely a ringatózó ritmuson át nyílik meg, tudjátok, mit jelent az, hogy ‘High vibration go on…to the sun …oh let my heart dreaming…past as mortal as me, where can I be….’, és hogy a fény elárasztja a Föld minden élőlényét a „…we can be here…” sorral. Vagyis az otthonunk a Nap.
Az Awaken a Nap tökéletes himnusza, amely prédikációjával erősen közelít a toltéknak tulajdonított spiritualizmus filozófiájához. A Napból vagyunk! Örökkévalók vagyunk! Az istenség része és az isteni teremtés vagyunk, ezért mindent elvehetünk, amit a kozmosztól kikérünk. Jót és rosszat egyaránt. A Nap életet ad nekünk, szeretettel tölt el, felszabadít. És ha hátat fordítasz neki? Akkor egyszerűen a sötétben élsz (példák: a mai nyugat-európai civilizáció és persze minden, ami az USA-val függ össze).
Imádság a teremtőhöz (a Naphoz) egy dalon keresztül, amelynek őszinte kérése a szív mélyéből szól: mentsen meg minket saját létezésünk őrületének kazánjából (a versszakok Wakeman orgonán játszott szóló-delírium előtt). Aztán jön a Nap kérése (…songs cast a light on you…), a vágy, hogy a Nap megmutassa az utat a teljes spirituális átalakuláshoz (…as eyes see young stars assemble…). A képek, a fény, az idő és a lelkek Ura (a Nap): legyen a gondolatunk kapcsolat veled, hogy megtisztíts minket minden gyengeségtől, megújíts, és az őszinte szeretet erejével töltsd meg mindenünket, itt már semmi kétség. Te egyszerűen vagy, mi pedig a gyermekeid vagyunk. (That thought be contact, With all that’s clear, Be honest with yourself, There’s no doubt, no doubt).
Aztán jön a nagy finálé. Saját félelmeimtől elvakítva olyan gyorsan menekültem, ahogy az idő szalad (micsoda szimbolika, az idő rabszolgája), és amikor összeszedtem a bátorságom, és hátranéztem, a Nap ott állt mellettem, mindig is ott állt mellettem, csak én nem vettem észre soha (Like the time I ran away, And turn around, And you were standing close to me). Igazi dicshimnusz a kozmoszhoz, amelynek része vagyunk. A „kozmosz” szót még a számítógépem szlovén helyesírás-ellenőrzője sem ismeri el, tényleg messzire jutottunk. A ‘Past a mortal as we, Here we can be,…’ sor tehát valójában felhívás: ha legyőzöd minden félelmedet (a halálfélelmet is beleértve), megállhatsz a Nap fényében, hiszen részese vagy teremtése örökkévalóságának.
A „Going For The One” összesen öt dalt tartalmaz. Négy közülük rövidebb fajta, bármelyikből lehetett volna potenciális sláger, kettő pedig az is lett. A címadó dal és a Parallels igazi rockos tétel. Már a nyitó címadó is igazi sokk mindenkinek, aki valami különleges, meditatívan elnyújtott felvezetésre számított. A dal, amelyet a pedal steel gitár riffje jellegzetesen megbélyegez, minden terjengősség nélkül, „elsőre” odacsap. El kell hinnetek: pár év után végre megint egy rendes dal, feje-lábbal. A Parallels pedig kifejezetten rockos kaland, és már a következő Yes-albumra, a „Tormato”-ra (1978) is előremutat. Pörgős ritmusú drive-ot követ, és dinamikus kontrasztot épít Rick templomi orgonája és a hancúrozó ritmusszekció között. Végig folyékony és ütős. A basszus tépése a produkcióban jobban elkülönül, mint valaha, ezért a Parallelsben különösen kiemelkedik. A gyorsabb pillanatok közé ékelődik a gyengéd Turn Of The Century, ahol White megmutatja, milyen kifinomultan lehet dobolni, a dal pedig Wakeman klasszikus zongoraaranzsainak és Howe pedal steel gitáron játszott slide-jának gyönyörű szövetét hordozza. A lemez negyedik dala, a Wonderous Stories lett a Yes legsikeresebb slágere Nagy-Britanniában a zenekar történetében. Az And You And I futó akusztikus megfelelője a „Close To The Edge”-ről (1972). A többszólamú ének rendkívüli palettájának tökéletes hangképe, amely finoman úszik a gitárok (vachalia), a zongora és a basszus húros hangzásán át. Érzéki és kifinomult! Egyszerűen yes-es! A hangzás tisztább, mint valaha, a hangszerek a produkcióban egyenrangúan kifejezőek és finoman elkülönülnek egymástól. Együtt építik fel a zenei egyensúly tökéletes hangképét, amellyel annak minden zuga be van töltve. Ezen az új kiadáson helyet kaptak a bónuszdalok is: a Montreaux’s Theme, a Vevey (Revisited) és az Amazng Grace, amelyek hivatalosan először az 1991-es „Yes Years” válogatáson jelentek meg, valamint a soha ki nem adott „garázs” verziók: Going For The One, Parallels (White „tehénkolompjával”), Turn Of The Century és Awaken, utóbbi eredeti formájában Eastern Number címmel, ahol Anderson még csak keresi a megfelelő dallam- és versszak-kombinációt, ami a hallgatót egyenesen a zenekar stúdiós jam sessionjére repíti.
A „Going For The One” igazi Yes-album, ugyanakkor egy lépés a többtételes epikus költeményektől a „tudatosan földközelibb”, ütősebben felépített progresszív rock felé. Az összes ezt követő Yes-album kiváló egyedi kitérőket kínált, amelyek helyenként még felidézték az ismerős Yes-varázst, de a Yes soha többé nem adott ki olyan albumot, amely ebben egészében következetes lett volna. Következetes abban az értelemben, hogy a Yes-féle nagy varázs komplexitásának és ennek az egyedi komplexitásnak a fülnek érthető nyelvre való kivonatolásának és dekódolásának ideális keverékét kínálta. A „Going For The One” tehát teljes pompájában éli a Yes csodálatos meséit klasszicizmusuk korszakából!
Felállás
Jon Anderson – ének
Chris Squire – basszusgitár és ének
Rick Wakeman – billentyűsök
Alan White – dobok
Steve Howe – gitár
Produkció
Bill Inglot
Számlista
1. Going For The One (5:30)
2. Turn Of The Century (8:58)
3. Parallels (6:52)
4. Wonderous Stories (3:45)
5. Awaken (15:38)
