Előadó: Opeth
Kiadó: Roadrunner Records
Megjelenés: 2005
Az Opeth svéd progresszív melodic death metal banda, amely a kilencvenes évek eleje óta létezik, de ez a meghatározás csak egy részét fedi le annak, amit az Opeth nyújt: a fiúk a metalba jazzt, bluest és rengeteg progresszív rockot is kevernek, ami a 70-es évek prog rock zenekaraira emlékeztet – szerintem a Pink Floyddal való összevetés itt teljesen helyénvaló. Végül megemlítenék egy olyan Opeth-elemet, amelyet sokan észre sem vesznek, és ritkán van előtérben; én „latino groove”-nak neveznék, és ezért a két dél-amerikai származású zenész, Mendez basszusgitáros és főleg a már volt dobos, Lopez a felelős.
Az Opeth ezen az albumon is szilárdan kitart a zeneszerzői koncepciója mellett. A dalok a bő négy percestől a jó tízperces hosszig terjednek, és mint mindig az Opeth-nél, találunk szelídebb számokat, no meg keményebbeket és gyorsabbakat is.
A nyitódal, a Ghost of Perdition jól összefoglalja az egész lemezt: a tíz perc fölötti dalban keveredik a kemény gitárhang és a dupla lábdob Akerfeldt kiváló, mély, agresszív hörgésével, ami később finom tiszta ének felé fordul; csatlakoznak az akusztikus gitárok, a billentyűs nyugodt dallamai, és a tempó lelassul. A következő két dalról azt mondhatnám, hogy hasonló koncepciót követnek, a negyedik számnál, az Atonementnél viszont ez teljesen megváltozik. A teljes dal nyugodt, álmodozó hangulatú, amit remekül egészítenek ki a már említett tiszta Akerfeldt-vokálok; az Atonement mellé párhuzamot vonhatnánk a Hours of Wealth és az Isolation Years számokkal is. Az utóbbi az utolsóként megírt dal, és kilóg a sorból: az egész albumot eredetileg koncepcióalbumnak szánták, de Akerfeldt úgy döntött, hozzáad még egy számot, amelynek semmi köze a többihez, magában áll. Bizonyos értelemben azt is mondhatnánk, hogy az Isolation Years „szétveri” az album eredetileg tervezett koncepcionális képét.. Ezután jön az ötödik szám, a Reverie / Harlequin Forest, majd a The Grand Conjuration, amelyhez videoklipet is forgattak, és szerintem az egész album legjobban „death metalos” dala.
Maguk a szövegek kissé eltérnek attól, amivel az Opeth a korábbi lemezeken foglalkozott: Sátánról, démonokról stb. szólnak, ami változás a korábban inkább jellemző természetről és érzelmekről szóló témákhoz képest. Ennek ellenére még mindig remek szövegekről van szó, amelyek valójában bármi másról szólnak, csak nem démonokról, ha az ember már kicsit felöntött a garatra.
Ami az albumot tisztán technikai szempontból illeti, szerintem külön dicséretet érdemel Martin Mendez, akinek a basszusa ezen a lemezen határozottan jobban érvényesül, mint valaha, valamint a zenekar új tagja, Per Wiberg, akivel szemben eleinte szkeptikus voltam, de az album néhány meghallgatása után úgy vélem, kiválóan végezte a dolgát. A többi tag megtartja szokásos színvonalát ezen a lemezen is, nekik is jár a dicséret. Maga az album produkciója is – amelyet eredetileg az USA-ban, Texasban akartak felvenni, végül Svédországban készült – mint mindig az Opeth-nél, rendkívül magas szintű.
Az Opeth az első kiadás mellett egy bónusz kiadást is kínált a rajongóknak, amelyen egy kilencedik szám is szerepel, méghozzá a Deep Purple Soldier of Fortune feldolgozása, ami szerintem még jobb is az eredetinél, hehe. Hozzátettek egy DVD-t az album felvételének menetéről, interjúkkal a tagokkal, plusz még egy videofelvételt, a The Grand Conjuration klipjéről beszélek. A bónusz kiadást csak a legelszántabb rajongóknak ajánlanám, akiket tényleg érdekel az album felvételeinek háttere, a tagok és a zenéjükről alkotott nézeteik, a zenekar jövője és hasonlók, mert az árához képest szerintem nem éri meg azt, amit nyújt.
Ha meghúzom a vonalat, az Opeth ezzel az albummal (ismét) bebizonyította, hogy a metalban manapság kevesen mérhetők hozzájuk, és hogy a minőségüket több mint 15 évnyi működés és nyolc album után is megtartják. Ugyanígy ajánlanám ezt a lemezt mindenkinek, aki az Opethet (még) nem ismeri, mert jól összefoglalja mindazt, amiért az Opeth az évek során nevet szerzett magának: a zenekar fokozatosan építette a hallgatótábort, és soha nem érte el az egyik napról a másikra jövő áttörést, mint némely csapat. Ezzel egyúttal a banda enyhe önismétlésére is utalok, hiszen nem készített valami igazán újat, és részben régebbi számok feldolgozásairól van szó, emiatt ez az album nem teljesen hibátlan, és nem adnám neki a legmagasabb pontszámot, de ez csak az én személyes megjegyzésem. Szerintem az Opeth ezzel az albummal lenyűgözi majd azokat, akik még nem ismerik őket, a régi rajongókat pedig sem hagyja hidegen.
Felállás
Mikael Åkerfeldt – ének, gitár
Per Wiberg – billentyűs hangszerek, vokál
Peter Lindgren – gitár
Martin Mendez – basszusgitár
Martin Lopez – dob, ütőhangszerek
Produkció
Opeth & Jens Bogren
Számlista
1. Ghost of Perdition (10:29)
2. The Baying of the Hounds (10:41)
3. Beneath the Mire (7:57)
4. Atonement (6:28)
5. Reverie / Harlequin Forest (11:39)
6. Hours of Wealth (5:20)
7. The Grand Conjuration (10:21)
8. Isolation Years (3:51)
9. Soldier Of Fortune*
Az album hossza: 66:46
*…. bónuszszám (limitált 2006-os kiadás)
BÓNUSZ DVD (limitált 2006-os kiadás):
1. Beyond Ghost Reveries
2. Ghost Reveries
3. Grand Conjuration
