Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Inmate
Kiadó: Graviton Music Services
Megjelenés: 2012
Játékidő: 50:00
Értékelés: 4.5/5
Az egynapos legyekből a szlovén, de legyünk őszinték, a világ zenei egén is jóval több van a kelleténél, így a kritikus hallgatónak, ha a puszta ötlettelen töltelékeken túl valami olyasmit keres, ami legalább kényszeredetten megetetné, gyakran radikális módszerekhez kell nyúlnia – már ha addigra nem alszik ki belőle a vágy az újdonságok hallgatására és követésére, maga köré pedig nem épít áthatolhatatlan falat a naiv értelmetlenségek totális elutasításából. Az Inmate esetében van néhány tényező, amely megfoszthatná az ilyen hallgatót a teljes élvezettől. Például az, hogy a srácok szlovének, hogy dallamvilágukba metalcore-szálakat szőttek, zenei kialakulásuk során pedig megengedték maguknak azt, ami általában hiányzik: a türelmet és bőven elegendő időt az elsőlemez felvételére és megmunkálására. Akiket az In Flames ujjlenyomatát viselő melodikus death metal lelkesít, és nem untak rá a műfaji sablonokra, azok hegyezhetik a fülüket, a szkeptikusok viszont már az első néhány felvetésnél feladták, és elvesztették a kedvüket a további elmélyedéstől – a saját kárukra.
Hogy ne dőljek be az azonnali recapture-öknek és a divatdiktátumoknak, megengedtem magamnak a felejtés szérumát, és félretettem azt a tényt, hogy az Inmate élőben az egyik igazán átlagon felüli koncertbanda Szlovéniában. Írás előtt kiverem a fejemből azt is, hogy a fiatalok „per excellence” eszteták, és egyszerűen tudják: a zenét a szemmel is hallgatják, ehhez pedig bőven hozzájárul a gazdag marketing és a logókkal, matricákkal, szórólapokkal és hasonlókkal végzett kereskedelmi megdolgozás. Mindebből az elmúlt négy évben bőven kijutott nekünk, az Inmate pedig kézműves mesterek módjára kovácsolta a jó nevét, és belénk vésett egy információt: közeledik a nap, amikor a szlovén és az egész világ kapja az elsőszülöttet, amelyre mindenkinek összefut majd a nyál a szájában. Áprilisban pedig megszületett a sorozat első zenei gyermeke – a Free At Last lemez.
Végre, mondhatnánk, hiszen a marketing-előjátékból több mint elég volt, a várakozók pedig kíváncsian lesték, megtérül-e az epikus kitartás. Kezdjük a bólintással: a Free At Last olyan album, amely bőségesen kielégíti és jóllakatja ezeket az elsődleges igényeket. A nyitó nyitány – az Arch Enemy, az In Flames, a Dark Tranquility és hasonló, a médiában jócskán jelen lévő nevek lemezein eddig megszokott műfaj –, az Inmate című szám azonnal megteremti a megfelelő hangulatot, feszültséget és szuszpenszet, amellyel könnyebb lesz felmászni a zenei élvezet csúcsaira. A valódi csemege titka a fűszerek helyes arányában rejlik, és az Inmate már elsőre bebizonyítja, hogy ért a zenei főzéshez. A Without Warning moraj basszussal és a dupla lábdob metsző ritmikájával nyílik, majd a két gitáros sűrű, jól behangolt gitárjai ragadják magukkal az egészet, a szenvedély pedig úgy lobban lángra, mintha kerozinnal itatták volna át – a szikrát a lédús és éppen elég reszelős ének adja. A hangszerek párbeszéde kiegyensúlyozott, precíz, hibáktól, repedésektől és felesleges handabandázástól mentes. Ehhez jönnek a vendégénekes, Marko Duplišak dallamos betétei, és kész is a azonnali gyönyör. Aleš Kroflič és Andrej Bezjak gitárpárosa acélszálakat sző a pusztító, katonásan begyakorolt ritmika és a merész dallamok közé, ez pedig remekül kiegészül az Inmate-univerzum szerves szívverésével és Mike Miklavžina zsigeri szónoki hangjának rekedtes bűvölési vágyával. Az Inmate már első hallásra erőt, ütőképességet, vastag és kellően sűrű hangzást, éles torzításokat és jó szövegeket mutat. A folytatás sem enged a vérszomjas szorításból. A Written In Blood iskolapéldája a svéd dallamosságnak és a death metal – vagy inkább death thrash – mesterségének, de a mesterségbeli bravúrt ezúttal nem negatív kritikaként kell érteni. A négyperces briliánsokat sebészi pontossággal csiszolták, a gondosan szabott bőr alatt pedig a megfelelően megzabolázott fenevad gondosan faragott izmai feszülnek. Az Overcome enyhe szintetizátoros ugrándozással szolgál, amit sokkal inkább a német underground-nagyságoknál, például a Raunchynál és a Calibannál hallani, de az itteni kínálathoz illően szerves, természetes és éppen annyira csiszolt, hogy a militáns metrika diktátuma nem rontja el az emelkedést a tűz és az izzadság isteneinek szentelt, képzeletbeli kristálytemplom feszes egébe. Az Inmate elsajátította az említett Arch Enemy esztétikáját, a Healing pedig úgy szól, mintha maga Michael Amott írta és küldte volna a srácoknak. Mondhatnánk: „Ezt már hallottuk, ezt már megrágták!”, de az Inmate a precíz kivitelezéssel megengedte magának, hogy emésztőnedvekkel átitatott masszát kínáljon nektek (és mindannyiunknak), amely időt, energiát és az utat is megspórolja a nagy Európába, hiszen valami jót otthon is kaphatunk, a saját szobánk menedékében. A folytatás nem tér el a tökéletesség minőségi imperatívuszától; ami talán egy kicsit zavar, hogy valahogy már az első számmal elértük a csúcsot, a folytatás viszont a lemez teljes 50 percében izgalmi lázban tart. Annyi a csúcspont, ahány szám, a minőségibb szenvedély-gejzírek közé pedig különösen a hitoid Promises, az Angels, a dallamos Victorious tartozik, és innentől csak sorolhatjátok a számokat a lemez hátoldaláról (én külön a gyönyörű Lost In Words-re szavazok, bár be kell vallanom, ez ízlés és pillanatnyi ihlet kérdése …). A thrashesen kiérlelt, a modern időkhöz teljesen igazodó élvezeti stampedo felülmúlja a hazai termés erőtlen átlagát, vagy mondjuk ki őszintén: teljesen az új évezred metalos műtárgyainak szintjén áll. Dicséret illeti a kiváló kivitelezést és a zenekar minden tagjának zenei tudását, a felállásban egyszerűen nincs törékeny és gyenge láncszem.
A hiányosságok hiánya egészen kifáraszt, és arra késztet, hogy az Inmate ezzel a kiérlelt első stúdióutazással az (ismeretlen) felé elérte a maximumát. A kőkemény standardok zenei eljátszása közötti házasság azt sugallja, hogy Szlovénia – inkább, mint a Balkánhoz és az alpokalji siliron – dőlt önbizalommal Észak-Európához áll közelebb. Az Inmate ezt az illúziót Tat Purushával, a produkciós csodatévővel összefogva érte el, aki eddig a Negligence és a Noctiferia stúdióarzenáljából alkotott pusztító fenevadakat. Elhiszem, hogy a varázslat teli marokkal adott érintéséért kicsit többet kellett fizetni, mint amennyit egy szlovén garázs-anonymus az elsőlemezére szokott kiadni, de az eredmény megfelel a befektetésnek. A Free At Last album iskolapéldája a jól eljátszott és jól produkált terméknek, amely túlmutat kis Slovenistanunk határain. Az Inmate bebizonyította, hogy érett a világ meghódítására, és hogy a világ színpadai számukra többek lehetnek puszta alkalmi nyaralóhelynél és tinédzserambíciók kiélésénél. Ha a legtöbbeknél az álmok elhalnak az első találkozáskor a valósággal, meggyőződésem, hogy ezeknél a stájerországi metalrobotosoknál az ambíció tábortüze a jövőben még magasabban, erősebben és hangosabban fog égni. Abban bízva, hogy a stúdiófolytatásra hamarabb sort kerítünk, mint az elsőlemezre, és hogy legközelebb még több saját, őshonos ötlettel lépnek stúdióba, az első felvonásra csak koccinthatunk, a zenekarnak pedig még több egészséges, teljes és kompromisszumok nélküli ötletet és gyümölcsöző együttműködést kívánunk! Az Inmate ezúttal megerősítette a hitet, hogy jó és fényes meglepetések az Alpok ezen oldalán is lehetségesek, reméljük, hogy maradt erő a további zenei maratonra is. Az első kör tökéletesen sikerült, bőven maradt tér a még nagyobb gyorsulásra, művészi akrobatikára és az elálmosodott konkurencia előzésére!
Felállás
Rok „Mike” Miklavžina – ének
Aleš Kroflič – gitár
Andrej Bezjak – gitár
Sašo Bandalo – basszusgitár
Jure Grudnik – dob
VENDÉGZENÉSZ:
Marko Duplišak – kísérővokál
Produkció
Tat Purusha
Számlista
1. Inmate
2. Without Warning
3. Written In Blood
4. Overcome
5. Healing
6. Fire, Walk With Me
7. Angels
8. Promises
9. Victorious
10. Free At Last
11. Inexorable Path
12. Lost In Words
13. Out Of The Darkness
14. Outmate
