Szerző: Rok Klemše
Előadó: Iced Earth
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2007
A 2004-es, meglehetősen átlagos „The Glorious Burden” megjelenése óta, amelyet a teljesen szürke középszerűségből leginkább a fantasztikus Gettysburg-trilógia mentett ki, csend honolt az Iced Earth háza táján. Az idei év elején aztán a mastermind Jon Schaffer végre megtörte a hallgatást, és egy nagyszabású tervet jelentett be – a zenekar következő kiadványa egy koncepcióalbum első része lesz. De nem akármilyen albumról van szó! A történet ugyanis kapcsolódik ahhoz, amelyet Schaffer az 1998-ban megjelent Something Wicked This Way Comes című lemez azonos című trilógiájával indított el, és tovább is bővíti azt.
Jó koncepcióalbumot írni borzasztóan nehéz feladat, hiszen a történetnek egyetlen nagy egészként kell működnie, ráadásul az igazán jó hatáshoz a zenének is lépést kell tartania vele. Igaz, elég sok jó koncepcióalbum van, hadd említsem csak a The Wallt vagy a Metropolis Pt.2-t, de próbálj meg felidézni egy rosszabbat is. Nem megy, igaz? A koncepciólemez lényege éppen az, hogy teljes egészében belevésődik a hallgató emlékezetébe, és ha teljesen őszinte vagyok, a Framing Armageddon nekem nem ilyen volt. Sőt, először úgy éreztem, hogy Schaffer most először a pályafutása során igazán nagy lelkesedéssel mellényúlt. De most először örülök neki, hogy kicsit késve írom meg a kritikát (a Framing Armageddon hivatalosan szeptember 7-én jelent meg), mert néhány meghallgatás után feltárult előttem ennek a lemeznek az egész szépsége, amiből a Framing Armageddon tonnaszám kínál. Menjünk szépen sorjában.
A Something Wicked This Way Comes trilógia 1998-ban mutatta be Set Abominae antihősét, a Framing Armageddon pedig a SWTWC e hihetetlen lezárása által elindított történetet folytatja. Fussunk át gyorsan az album keretsztoriján (ha magad akarod végigrágni magad az epikus sci-fi sagán, ezt a bekezdést nyugodtan hagyd ki), de a lelkedre kötöm, hogy olvasd el a fenomenális szövegeket, főleg ha a sci-fi rajongói közé tartozol. A Framing Armageddon a setiaiak fajának sorsáról szól, akik a Föld eredeti lakói és a Nagy Építész egyenes ági leszármazottai voltak, korlátlan tudással rendelkeztek. Az emberek, akik kifejlesztették az űrutazást, megszállták a Földet, és az egész fajt kiirtották, kivéve néhány tízezret, akik a hegyekbe menekültek. A 13 tagú Magas Setiai Tanács (az ún. Order ot the Rose) tervet dolgoz ki az emberiség elleni bosszúra. A „The Clouding” nevű eljárással kitörlik az emberek emlékezetéből a származásukat. Ezután a setiaiak vallások létrehozásával manipulálják a történelmet, és így még jobban megosztják az emberiséget. Tízezer év elteltével, ahogy a jóslat megmondta, a setiaiak megérik az Antikrisztus, Set Abominae születését. Ő elpusztítja az emberiséget, és a setiaiak régóta várt bosszúja beteljesül. A Framing Armageddon a jóslattól egészen Set Abominae születése előtti pillanatig tartó eseményeket meséli el.
Már a történet miatt is dugig van ez az album különféle érzelmekkel, a haragtól a szomorúságon át az örömig. Schaffernek remek számválogatást sikerült összeállítania, az epikus balladáktól és a mid-tempo tételektől a tiszta thrash metal ütésekig minden megtalálható rajta. Egyes helyeken interlűdök kötik össze a dalokat, amelyek fejezetek közötti átkötésként funkcionálnak. Szerencsére rövidek, szinte mindegyikben jelen van a hihetetlen Ripper, bár az Invasion és a Cataclysm nélkül is meglennénk különösebb veszteség nélkül, hiszen csak hangeffektek halmazáról van szó. Hogy ezek a rövid közjátékok nem mind töltelékek, azt a nyugodt Reflections bizonyítja, amely remekül csap át a szívszaggatóan gyors mestermű, a Ten Thousand Strong felé. Ha valamit nem lehet felróni ennek a lemeznek, az a változatosság. A dalok annyira különbözőek, a sorrendjük annyira dinamikus, és szerkezetileg is annyira jók, hogy gyorsan és meglehetősen könnyen beleivódnak az emlékezetbe. Az igazi csemege a fülnek a misztikus atmoszféra is, amelyet már a nyitó nyitány felépít, majd az album teljes 70 percén át egy érdekes közel-keleti zenei hangulat erősít, amelyet Schaffer különféle hangszerek, valamint női és férfi kórusének használatával varázsol elő. A közepes tempójú, epikus refrénű Something Wicked Pt.1 az album igazi nyitánya, amelynek minősége a játékidővel csak nő és nő. A brutális riffelést és Schaffer már-már szállóigévé vált, kiváló ritmusgitározását a Setian Massacre mutatja meg, a „speed freakek” csésze teája pedig a Ten Thousand Strong kislemez. Gitárok terén a Framing Armageddon valódi színpaletta: van rajta brutális fűrészelés, éles és mérgező riffek, gyors shredelés, valamint nyugodt, tiszta gitárhang is. A gitár a Framing Armageddonon hatalmas, vastag hangzású, és a klasszikus Schaffer-riffelést hallhatjuk, amelyhez a mester néhány új fogást is hozzátesz. A szólók nem különösebben figyelemreméltóak, bár kínálnak néhány érdekes pillanatot, de az Iced Earth amúgy is mindig a ritmusgitárra és az énekre épült. Ó igen, és az éneket a Framing Armageddonon szavakkal nehéz leírni. Tim Owens ezen az albumon valószínűleg a csillogó pályafutása legjobb énekteljesítményét nyújtja, még a Beyond Fear-ét is felülmúlja. Jon, tapsolok, Timet végre helyesen használtad ki! Találóbb becenevet, mint a Ripper, Tim nem is viselhetne, jelenleg ő a metal egyik legjobb és legtehetségesebb hangja. Nincs olyan pillanat, amikor ne pezsdítené fel a vérem, ne futna végig a hátamon a hideg, vagy ne csalna könnyeket a szemembe! Legyenek azok akár a Ten Thousand Strongban hallható embertelenül magas sikolyok, akár a Reflections vagy a The Clouding lágy, nyugodt pillanatai. A ritmusszekció is kiváló, a basszusgitár végre megkapja a helyét, hatalmas, és a hangzása hihetetlen. Hallgasd csak meg a basszust a The Clouding alatt! Brent Smedley dobolása pusztítóan nehéz, a gyors thrash részek igazi brutális mészárlások, amelyek gépfegyvert idéznek, Brent pedig számtalan remek fillt nyom le, főleg a Motivation of Manben. A produkció fantasztikus!
Schaffer talán pályafutása során először a kísérletezésnek is jókora teret enged, ami főleg a kilenc perces The Clouding első felében bukkan fel a felszínre, amely nyugodt, álmodozó akusztikus hangzásával a Pink Floydot idézi. Igazi meglepetés a Domino Decree, amely az orgonahangzásával a nagy Deep Purple-t juttatja eszünkbe, a Something Wicked Part 2 pedig tele van ázsiai atmoszférával, amelyet tribal dobok és a szitárra emlékeztető akusztikus gitár teremt meg. A régi Iced Earth-rajongók örömére pedig Schaffer a Framing Armageddon thrash mészárlásával zúdít ránk, amely ultragyors riffjeivel és leírhatatlan Ripper-refrénjével (FRAAAAAMIIIIIING AAAARMAGEDOOOOOON!!!!) visszarepít minket a zenekar aranykorába (amely a Framing Armageddon alapján újra visszatér). Végül ott vannak a klasszikus Iced Earth „sing-a-long” refrének, amelyek egyenesen ragyognak – az A Charge to Keep, a Ten Thousand Strong, az Infiltrate and Assimilate és az Order of the Rose refrénjei, a közönséggel együtt énekelve, leviszik majd a tetőt a termekről.
A Framing Armageddon egy mestermű, amelynek a kiváló értékeléshez csak még egy-két, a Ten Thousand Strong vagy a Framing Armageddon stílusában írt dal hiányzik. De ez még csak a bevezetője egy epikus történetnek, amely 2008 februárjában folytatódik, és a kezdet alapján újabb remek, agresszióval teli lemezre számíthatunk. Valami gonosz közeleg…
Felállás
Tim Owens – ének
Troy Seele – szólógitár
Jon Schaffer – ritmusgitár, szólógitár, akusztikus gitár és basszusgitár
Brent Smedley – dob
Tim Mills – szólógitár a „Ten Thousand Strong” című dalban
Dennis Hayes – kiegészítő basszusgitár
Produkció
Jon Schaffer
Számlista
1. Overture 02:24
2. Something Wicked pt. 1 05:02
3. Invasion 01:00
4. Motivation of Man 01:34
5. Setian Massacre 03:48
6. A Charge to Keep 04:24
7. Reflections 01:50
8. Ten Thousand Strong 03:56
9. Execution 01:27
10. Order of the Rose 04:51
11. Cataclysm 01:30
12. The Clouding 09:18
13. Infiltrate and Assimilate 03:48
14. Retribution Through the Ages 04:32
15. Something Wicked pt. 2 02:59
16. The Domino Decree 06:36
17. Framing Armageddon 03:40
18. When Stars Collide (Born is He) 04:17
19. The Awakening 02:01
