Előadó: Free
Kiadó: Island Records
Megjelenés: 1970
A blues rock ugyan a hatvanas évek végén érte el izgalmas útjának csúcspontját, ez azonban nem jelenti azt, hogy a következő években kifogytak volna a poros tarisznyájából a piszkos fogások, amelyek elsajátítására akkoriban csaknem minden angol kisiskolás vágyott. Mégis, a hatvanasokból az aranykorszakot hozó hetvenes évekbe átlépve a brit zenekarok kifújnak. A kezdeményezés lassan átszáll az óceán túlpartján játszó kollégáikra, akik másként láttak neki a blues gyökereinek. Az olyan bandák friss hozzáállása, mint az Allman Brothers, alaposan „megrázta” a blues műfajként való értelmezését, amelyre egyébként is ráfért a alapos szellőztetés. A blues rock bölcsőjének, Nagy-Britanniának a becsületét, annak az országnak, amely a múltban menedéket nyújtott a máshol többé-kevésbé nem kívánatos blueslegendáknak, Sunny Boy Williamsonnak, Albert Kingnek és a többieknek, ezúttal a Ten Years After, és mindenekelőtt a fenomenális Free kvartett menti meg, akiknek utánozhatatlan énekese, Paul Rodgers kétségkívül az egyik legjobb vokalista a szakmában.
A Free sajátos zenei jelenség, legalábbis ami a felismerhető, erőtől duzzadó, kemény bluesos hangulat sugárzását illeti. Üzenetének lényege jól láthatóan elhatárolódik a sokszor terhes kombinációtól, amelyben a harsányan előtérbe tolt gitáros pávatánc találkozik az extravagáns vokális színpadiassággal. Ehelyett teljes egészében egyszerűen megformált riffekre épül, amelyek jelenléte sokaknak – legalábbis a blues-rockerek szószátyár karakterű exhibicionizmusához képest – talán még túlságosan is visszafogottnak tűnhet. Egyszerűen szólva: négy kiváló zenész rendkívül fegyelmezett, tömör és homogén formációjáról van szó, amelyben a kivételes Rodgers mellett nehéz volna bármiféle különösebben kiugró elemet találni. Rodgers hangja rendkívül tompított. Olykor szinte misztikus, mégis kifejezetten érzelmes lebegésnek hat a felhők felett, amely gyakran soulos illatot áraszt. Hagyományosan meggyőző előadásmódját a melankolikus Heavyload, a Don’t Say You Love Me és a ragyogó Oh I Wept mutatja be, mind a három az énekes hihetetlen képességeinek egyértelmű bizonyítéka. Ezek a dalok a végsőkig csiszolt, karakteresen önálló zenei arculatot tükröznek, amely a Free-t – legalábbis ami a benyomást illeti – sajnos el is választja a jóval sikeresebb, műfajilag mégis rokon együttesektől. Más történet, szintén a karaktert tekintve, a Paul Kossoff nevű fiatalember körül forog. Bár játékának lazasága sokaknak bizonyára kínosan nyúlik majd, a gitáros egyértelmű rokonszenvét Rodgers mélyen rekedtes énektechnikája iránt nem szabad lebecsülni; ez az említett diadalok mellett büszkén vonul végig a körülményekhez képest szokatlanul csípős Fire And Water című dalon is, és főként az All Right Now című, mára mindenki által jól ismert himnuszon, a rock & roll aranygenerációjának himnuszán. Ez negyedórányi melankolikus lebegés után csap le a fejedre, mint egy váratlan, végletekig felhevített érzelmi kitörés, csavargó természetében hasonlóan kiszámíthatatlan, mint a nyitó Fire And Water, amellyel ez az utánozhatatlan dokumentum lendülettel új fejezetet nyit a rockzene fejlődésében. A döbbenetes energia, amely e két, sorozaton kívüli Free-gyöngyszem mindenható, fülbemászó természetének szoros szorításában feszül, szimbolizálja az egyik legigazságtalanabbul figyelmen kívül hagyott blues rock formáció alkotói csúcspontját.
Felállás
Paul Rodgers: ének
Andy Fraser: basszusgitár
Paul Kossoff: gitár
Simon Kirke: dob
Producer
Free
Számlista
1.Fire And Water
2.Oh I Wept
3.Remember
4.Heavyload
5.Mr. Big
6.Don’t Say You Love Me
7.All Right Now
Az album hossza: 35.03
