Előadó: Thin Lizzy
Kiadó: Vertigo Records
Megjelenés: 1975
Játékidő: 38.20
1975-ben a Thin Lizzy háza táján igencsak pörögtek az események. Egy csupa koncertezéssel töltött év után a fiúk kiadják a Fighting című albumot, amely az ötödik lemezük, és a második azóta, hogy Brian Robertson és Scott Gorham csatlakozott a zenekarhoz.
Általában véve a Lizzy-lemezekre jellemző a krónikus energiahiány, holott az élő fellépéseiken éppen az energia a védjegyük. Ez a Fighting esetében is igaz, bár a lemez egy új, magabiztosabb arcát mutatja a bandának, amiről már a borító is meggyőz bennünk, a maga kissé „punkos” stílusával. Az album különféle hangulatokat és stílusokat jár körül, hangzásban pedig az elődjéhez képest hatalmas lépés előre. Bár Phil dalszerzői pályája még láthatóan az elején tart, a lemez új élességet sugároz, ami elsősorban a gitárduónak köszönhető, akik most először játszanak teljesen felszabadultan. A fiúk így kialakítják a saját stílusukat és hangzásukat, ezt szépen megmutatja a Rosalie. Ez egy táncolós rock & roll szám, amelyet a vén motoros, Bob Seger szerzett. A Rosalie azonnal megidézi a kezdeti naivitást és a bizonyítási vágyat magukból a Lizzy-fiúkból. A srácok egyértelműen „harcias” kedvükben vannak, ahogy azt a címadó Fighting My Way Back is mutatja, ahol nem ejtenek foglyokat. Ugyanilyen „kíméletlen” a Suicide, egy koszos bluesra alapozott nóta, amelyben Lynott gonosz hangvételével, valamint Brian és Scott felváltva szóló, hasonlóan „elfajzott” gitárszólóival tudatja, hogy a fiúk nem viccelnek. Phil zenei érésről tanúskodik a Wild One, amely az alkotói oldalának egy másik, érzelmesebb arcát mutatja, és itt sem mehetünk el szó nélkül a hármas gitárfutamok mellett, amelyek mintha időnként fel akarnák hívni magukra a figyelmet, úgy jelentkeznek egy-egy szünet után. Hangulatában hasonló a melankolikus Spirit Slips Away, ahol megint a gitárok „vitatkozásának” lehetünk tanúi. Mindkét említett dal főleg arról árulkodik, mennyire ismerik és értik egymást a gitárosok: frissen szólnak, és tele vannak ötletekkel. Ez az új frissesség Lynott fáradhatatlan basszusmenetei és az egyszerű szövegek mellett lassan megmutatja a Thin Lizzy új arcát, amely a benne rejlő lehetőségeket végül a koncertszínpadokon bontakoztatta ki teljesen.
A kisember társadalmi romlottság elleni küzdelméről szól a For Those Who Love To Live. Egy másik híres ír, George Best történetét meséli el, aki a focipályákon kívüli meglehetősen vad életéről volt ismert. Ez a dal édesen, egészen mulatságosan egyszerűen szól, és bármilyen közömbös hallgatónak is jólesik a fülének. Hasonló üzenetet hordoz a Freedom Song, amelyet megint egy érzelmekkel teli, egyszerű dallam díszít. Lynott a „munkásharcát” az igazságért a Ballad Of A Hard Man-nel folytatja, ez egy igazi dirty boogie hard rock szám, amely sokat köszönhet az előzményének, az It’s Only Money-nak. Egy közvetlen behúzás, amitől az ember kénytelen alaposan megmozdulni. Ennek tökéletes ellentéte a mulatságos és teljesen felesleges Silver Dollar, amely ugyanakkor szépen megmutatja azt az irányt, amerre a Thin Lizzy az előző lemezein olyan vidáman haladt.
Meg kell még említeni a King’s Revenge-et, szerintem az album egyik legjobb dalát, amelynek inkább középkori hangulatú történetét hasonlóan értelmezhetjük, mint a fent említett számokat. Az egész album egyébként a zenekar tagjai között egy lázadóbb és egyben egységesebb atmoszférát mutat, ami miatt a Fighting ma mérföldkőként áll, jelezve a legsikeresebb korszakuk kezdetét.
Felállás
Philip Lynott: ének/basszusgitár
Brian Robertson: gitár/ének
Scott Gorham: gitár
Brian Downey: dob
Produkció
Philip Lynott
Dalok listája
1.Rosalie
2.For Those Who Love To Live
3.Suicide
4.Wild One
5.Fighting My Way Back
6.King’s Vengence
7.Spirit Slips Away
8.Silver Dollar
9.Freedom Song
10.Ballad Of A Hard Man
