Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Supertramp
Kiadó: A&M Records / Interscope
Megjelenés: 1982
Játékidő: 47:35
Pontszám: 3.5/5
A „…Famous Last Words…” Roger Hodgson gitáros-énekes búcsúlemeze volt a brit artrock-legenda Supertrampben: az 1982-es turné végeztével szóló pályára lépett, ezzel pedig vége szakadt a legendás formáció klasszikus felállásának. Sok Supertramp-rajongó a mai napig sajnálja a döntését, hiszen Hodgson távozása után a zenekar stúdiómunkában már soha nem érte el a korábbi magas színvonalat, élőben pedig is jóval kevésbé lett izgalmas banda, mint egykor volt. A közhiedelemmel ellentétben Roger nem a Rick Davies billentyűssel-énekessel való nézeteltérések miatt ment el, pedig a két zenész természete merőben különbözött, és a múltban sokat összekülönböztek. Az ok inkább az volt, hogy az Egyesült Államokba költözve a most alapított családjának akart szentelni minden idejét, a (fizikai, alkotói és érzelmi) távolság pedig közte és a többiek között így csak nőtt.
Mivel Roger az énekdallamait külön vette fel az amerikai stúdiójában, ahol nem akarta egyedül hagyni a feleségét és két kisgyermekét, a „…Famous Last Words…” munkálatai derekasan elhúzódtak a tervezettnél, a két fő dalszerző, Hodgson és Davies pedig számos szerzői kompromisszumra kényszerült. Stílusirányról szinte teljesen ellentétesen gondolkodtak: Davies, aki akkoriban megírta az ambiciózus, több mint 10 perces eposzt, a „Brother Where You Bond”-ot, vissza akart térni a Supertramp progrock gyökereihez, Hodgson viszont az előző két stúdiólemez poposabb vonalát vitte volna tovább.
A végén senki nem lett elégedett: Davies az ambiciózus, társadalomkritikus progrock-eposzt a következő, azonos című albumra tartogathatta, a „…Famous Last Words…” dalainak többsége pedig kereskedelmi és egyértelműen újabb pop-rock slágerek gyártására hangolt anyag lett, a legtöbbje azonban messze elmarad a „Breakfast in America” (1979) színvonalától. A dalok nagy részét hallgatva egyértelmű, hogy a tagok, főleg a szinte már távozásra váró Hodgson, nem „szívvel-lélekkel” álltak neki az alkotásnak, hanem azért, mert teljesíteniük kellett a kiadóval kötött szerződés szerinti vállalásokat. A szövegekből is hiányzott az az éleslátó, szarkasztikus, társadalmat csipkelődő humor, amely a korábbi Supertramp-lemezek nagy részét jellemezte. Roger és Rick meglehetősen demokratikusan osztozott az énekesi feladatokon: minden újabb dalnál váltották egymást a mikrofon előtt.
Ennek ellenére a „Famous Last Words” dalainak többsége kiválóan hangszerelt, zeneiség és virtuozitás terén pedig tényleg nem lehet mit felróni egyik számnak sem. Ezt már a nyitó, lucid, pattogós „Crazy” is bizonyítja, ahol a hullámzó wurlitzer elektromos zongora-futamok és szaxofonmenetek fölött Hodgson megszokottan melankolikus éneke emelkedik ki. Jóval kevésbé izgalmas Davies country–blues összegyúrása, a „Put On Your Brown Shoes”, amely egy csipetnyivel több humortól és ritmikai változatosságtól sokat nyert volna. Hodgson szikrázó pop-rock dala, az „It’s Raining Again” pedig, amelyet elsősorban a ravasz vokális harmóniák és a remek zongorafutamok, valamint John Anthony Helliwell energikus szaxofonszólója tesz kiemelkedővé, a Supertramp egyik utolsó slágere volt, így nem csoda, hogy a „…Famous Last Words…” legismertebb száma lett.
A „Bonnie” rendben lévő power ballada, kifinomult zongorahangszerelésekre építve, Rick megszokott, érdes énekének irányítása alatt, amellyel a kísérő vokálharmóniák tempóját diktálja. A „Know Who You Are” szép, melankolikus, pasztorális ballada Rogerrel az éneken és az akusztikus gitáron, stílusában pedig teljesen más, mint a lemez többi Hodgson-szerzeménye. A humoros pop-balladával, a „My Kind of Lady”-vel, amelyben falsetto vokális harmóniák is felcsendülnek, Ricknek sikerült még egy slágert összehoznia, bár (a szokásos Supertramp-mércével) meglehetősen átlagos teljesítményről van szó, amelyből leginkább a hangulati sokszínűség és az intelligens szöveg hiányzik.
Roger „C’Est Le Bon”-ja újabb pasztorális irányultságú ballada melankolikus akusztikus hangszerelésekkel, Rick artrockos vállalkozása, a „Waiting So Long” pedig hosszú idő után ismét megmutatja a legendás formáció kissé sötétebb oldalát, miközben Roger zseniális gitárszólóval brillírozik. A lemez legjobb dalának címe a záró „Don’t Leave Me Now”-nak jár, amelyben Roger búcsúdalával még egyszer, a Supertramp tagjaként a dráma és a leírhatatlan melankólia mestereként tündököl, miközben végig lelkesen kísérik a remek orgona- és szaxofonvariációk. Emellett a zenekar történetének egyik legjobb gitárszólóját is odateszi.
A Supertramp összes albuma közül a „…Famous Last Words…” rejtette a legtöbb kihasználatlan potenciált: a teljes banda nagyobb elköteleződésével jóval erősebb lemez is lehetett volna belőle. Az előd, a hatalmas sikerű klasszikus „Breakfast in America” mellett – főleg dalszerzői szempontból – biztosan nagy csalódás volt, bár mai szemmel nézve egészében még korántsem rossz. A több mint árulkodó cím ugyan már a legtehetségesebb dalszerzőjük közelgő távozására utalt, a Supertramp azonban akkor nem esett szét: ez is csak egy újabb humoros (és egyben szomorú) szójáték volt, amilyet mindig is imádtak. Mindenesetre tény, hogy Hodgson távozása után – az 1985-ös „Brother Where You Bound” című következő albummal mutatott rövid művészi felvillanás ellenére – soha nem álltak igazán talpra, és manapság Davies vezetésével már csak egy kultikus banda, amely a régi dicsőségből él.
Felállás
Roger Hodgson – gitár, billentyűs hangszerek, ének és vokál
Rick Davies – billentyűs hangszerek, ének és vokál, melodika-szóló az „It’s Raining Again”-en, szájharmonika
John Helliwell – szaxofonok, billentyűs hangszerek
Bob Siebenberg – dob
Dougie Thomson – basszusgitár
VENDÉGÉNEKESNŐK:
Claire Diament – vokál a „Don’t Leave Me Now”-on
Ann Wilson – vokál a „Put On Your Old Brown Shoes”-on és a „C’est Le Bon”-on
Nancy Wilson – vokál a „Put On Your Old Brown Shoes”-on és a „C’est Le Bon”-on
Produkció
Peter Henderson, Russel Pope és a Supertramp
Számok listája
1. Crazy (4:32)
2. Put on Your Old Brown Shoes (4:20)
3. It’s Raining Again (4:25)
4. Bonnie (5:37)
5. Know Who You Are (4:58)
6. My Kind of Lady (5:12)
7. C’Est le Bon (5:32)
8. Waiting So Long (6:32)
9. Don’t Leave Me Now (6:25)
