Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Chicago
Kiadó: Warner Bros. Records
Megjelenés: 1982
Játékidő: 41:51
Értékelés: 4/5
A Chicago, a jazz rock és (később) a melodikus rock amerikai mesterei 1982-ben jelentették meg tizenharmadik stúdióalbumukat, a „Chicago 16”-ot, amelyen a stílus és az egyes dalok megírása terén Peter Cetera énekes-basszusgitáros mondta ki a döntő szót. A nem túl sikeres elődöt, a „Chicago XIV”-et (1980) követően ezzel újra felfelé ívelt a csapat, alkotói és kereskedelmi szempontból egyaránt. A „Hot Streets” (1978) óta 1982-ig nem volt egyetlen slágerszámuk sem, és úgy tűnt, a disco-korszak végével a hetvenes évek egyik legsikeresebb amerikai rockformációjának is leáldozott. Ám pont a legjobbkor kapták össze magukat, elsősorban Cetera érdemeként. A Chicago képes volt alkalmazkodni az új hangzásvilághoz, és stílusát erősen közelítette az akkoriban rendkívül népszerű AOR-színtérhez, amelynek éllovasa a Toto volt, bár ők valamivel hosszabb időt töltöttek a soft rock vizein.
Éppen a Totónál, amely akkor a kereskedelmi csúcson járt, kapott Cetera nagyjából képet arról, merre kell terelnie a Chicagót a „Chicago 16”-on ahhoz, hogy a siker biztos legyen. Nem csoda hát, hogy az albumon vendégzenészként három alapító Toto-tag is megjelent: Steve Lukather gitáros, valamint David Paich és Steve Porcaro billentyűsök. A Totóval való kapcsolatnak ezzel még nem volt vége, hiszen a nyitó és egyben legjobb dal, a „What You’re Missing” megírásában részt vett a Toto későbbi (és jelenlegi) énekese, Joseph Williams is, aki 1982-ben éppen akkor indította szólókarrierjét.
A Chicago ez idő tájt új gitárost/billentyűst is szerződtetett Bill Champlin (Sons of Champlin) személyében, aki a válogatott vokális szólamokról is gondoskodott – azokról, amelyeket egykor a tragikusan elhunyt eredeti gitáros, Terry Kath tett hozzá olyan sikeresen. Akkoriban úgy tűnt, Champlin – aki 1978-ban még visszautasította az ajánlatot, hogy már akkor az elhunyt Kath helyére lépjen – csak rövid ideig marad a Chicagónál, de végül egészen 2008-ig a tagjuk maradt. A kiegészítő gitárszólamokat ismét a „régi ismerős”, Chris Pinnick játszotta, akinek a gitárvariációk szövögetésében a másik két vendéggitáros, Lukather és Michael Landau igencsak komoly konkurenciát jelentett.
A kiegészítő szintetizátor-textúrákról David Foster producer gondoskodott, aki mesteri munkát végzett a „Chicago 16” hangzásán: a torzított gitárok és a szintetizátorok nagyobb szerepével felfrissítette a hangzást, és közvetve ő érte el, hogy a Chicago modern, releváns zenekarként lépett be a nyolcvanas évekbe. Cetera, aki addigra alaposan bebetonozta magát vezető énekesként, és a többi eredeti tag – Robert Lamm billentyűs-énekes, a Loughnane/Pankow/Parazaider fúvósszekció és Danny Seraphine dobos – gondoskodott róla, hogy a zenekar hangzásának magja egészséges maradjon, még ha az egészen másként szólt is, mint mondjuk tíz évvel korábban, amikor a jazz rock fusion még jóval hangsúlyosabban volt jelen a hangzásukban.
A „Chicago 16” jobb pillanatai közé tartozik mindenképp a már említett „What You’re Missing”, amely kisebb sláger volt: a varázslatos refrénnek, a cizellált, mégis intelligens gitárszólamoknak és a kifinomult vokális vonalaknak köszönhetően stílusában erősen emlékeztet a Totóra, míg a fúvósaranzsmánok teljesen jellegzetesen Chicago-félék. Ezt az irányt folytatja a „Waiting For You to Decide” is, amelynek megírásába Lukather és Paich is beleszólt, így nem meglepő, hogy ez is olyan szerzemény, amely a Chicago és a Toto legjobb hangzáselemeinek fúziójaként szól.
A „Bad Advice”-ban végre kicsit nagyobb hangsúlyt kapnak a fúvósaranzsmánok, amelyeket az album nagy részében háttérbe szorítottak, a jazz/klasszikus rock mesterei pedig különösen a dallamos refrének megalkotásában remekelnek. A „Chains” korrekt, dallamosrockos pörgős dal, a „Hard to Say I’m Sorry/Get Away” slágerszingli megcukrozott, de kiválóan megszerkesztett power ballada, a „Follow Me” pedig újabb AOR-es energiabomba a torzított gitárok és a fúvósaranzsmánok kedvező arányával – a dallamos rock minden gourmand-ja ma is élvezni fogja. A „Sonny Think Twice”-ban Champlin énektehetsége kerül előtérbe. Külön említést érdemel a harmadik sláger, a „Love Me Tomorrow” is, amely a nyálas szöveg ellenére az aranzsőri és produceri tökély mintapéldája.
A „Chicago 16” – a hosszú diszkográfia egyik legjobb pillanata – végre sikeresen átvezette a Chicagót a nyolcvanas évekbe, és olyan lemezt hozott létre, amely még ma is érdekes lehet a Toto rajongóinak többsége számára is. Cetera, Lamm és a Chicago többi tagja valóban szívből megköszönhette a Totónak az eredményes együttműködést, az inspirációt és az újra megszerzett relevanciát, hiszen az új korszak beköszöntével égető szükségük volt az „új energia” infúziójára. Az albumnak ugyan nem ártott volna egy kis nagyobb stílusbeli változatosság, mert az egyes dalok – főleg a második felében – elég hasonlítanak egymásra. Bár a „Chicago 16”-ra sok mindent lehet fogni, különösen a hetvenes évek első felének klasszikus albumai fényében, a legendás zenekart megmentette a valószínű széteséstől.
Felállás
Peter Cetera – ének, basszusgitár, akusztikus gitár a „Hard To Say I’m Sorry”-ban, BGV aranzsmánok, ritmikai aranzsmánok
Bill Champlin – billentyűs hangszerek, gitár, ének és vokál, BGV aranzsmánok
Robert Lamm – billentyűs hangszerek, vokál
Lee Loughnane – trombita, kürt, pikolótrombita, vokál
James Pankow – harsona, kürtaranzsmánok
Walter Parazaider – fafúvósok
Danny Seraphine – dob, ritmikai aranzsmánok
VENDÉGZENÉSZEK:
David Foster – billentyűs hangszerek, ritmikai aranzsmánok, kiegészítő kürtaranzsmánok
Chris Pinnick – gitár
Steve Lukather – gitár
Michael Landau – gitár
David Paich – szintetizátor
Steve Porcaro – szintetizátor-programozás
Produkció
David Foster
Dallista
1. What You’re Missing (4:09)
2. Waiting For You To Decide (4:05)
3. Bad Advice (2:57)
4. Chains (3:22)
5. Hard To Say I’m Sorry / Get Away (5:06)
6. Follow Me (4:52)
7. Sonny Think Twice (4:00)
8. Rescue You (3:56)
9. What Can I Say (3:48)
10. Love Me Tomorrow (5:06)
