Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Toxine
Kiadó: Subkulturni azil
Megjelenés: 2013
Játékidő: 69:33
Értékelés: 4.5/5
Az „Ever Worldless” új, kimagasló teljesítmény a szlovén zenei életben. Kivételes album. Dagad az információtól, dagad a mondanivalótól, és dagad a felesleges energiától, amelyet a saját erőből kinőtt üzenet közvetít. Dagad az ambíciótól, az akarattól, és ami a legfontosabb: az őszinteségtől. Mélyebbre már nehéz lenne ásni a zeneművészet lényegének magjáig.
Tizennégy szám. Közülük négyet nyugodtan nevezhetünk összekötő prelúdiumnak, a többi szilárdan álló egység az albumon, amelyek a zenei kalandorkodás, az állandó kutatás idegen, új utakat kereső szellemének és a szabadelvű hozzáállásnak rendkívüli szimbiózisában élnek együtt, egy zseniális személyes névjegy bizonyítékaként.
Érezni, hogy ez egy debütalbum. Nagyon ambiciózus anyag. Időnként túlzottan is az. Éppen ebből az ambiciózusságból még mindig árad egy kevés kezdői naivitás és nekirugaszkodás, ami általában ellenkező hatást vált ki. A fülnek „fárasztó”. A zenekar megpróbálta maximális adagban kihasználni kreatív ötleteinek zömét, és maximális töménységben ráhelyezni őket a lemezre. Ezért ez egy igényes album, amely több összpontosítást és figyelmet kér tőled, mint az átlagos kiadvány. Cserébe viszont sokkal, de sokkal több megfogható zenei tartalmat kínál, amely a csapat kivételes zenei összhangján alapul: olyan közegben, ahol kémiai kötések működnek a kölcsönös odafigyelés rendkívül pozitív hatásában.
Az „Ever Wordless” többrétegű műfaji fúziót megvalósító rockalbum. A ritmusszekció az alapvető kifejezésmódjában igazi funky groove-ot tesz a zene alá. Ahol funk van, ott a dolgok gyorsan szétágaznak a táncritmusok irányába, a hetvenes évek végi disco-pop alapokra, de az avantgárd lökésekre is, amit a jazz-rock fúzió ütős és kiszámíthatatlan formái bizonyítanak, és ezeket a zenekar nagyrészt beépíti a zenei anyagába. Minden építőelem a lehető legtöbb teret veszi magának a zenei kísérletezés szabadságához. Az építőelemek így maximálisan kitárulkoznak a saját kifejezésmódjukban, és ami lényeges, egymással folytatott „kommunikációjukban” nem „árnyékolják” egymást. Ebből fakad a váratlan fordulatok állandó, kivételes ereje, amely az album során egy pillanatra sem hagyja abba a lelkesítést. Az album lassan kúszik be a fülbe. Többszöri hallgatás után. De ha egyszer „megragad”, nem engedi el a kivételes zenei tartalom szorításából.
Itt van az állandó sétálgatás a jazz vizeken a gitárszóló-kirándulásokban, a „pedáleffektek” közti barangolás és a többi ütős kellék használata, amelyek sűrítik a hangkép spektrumát, és új dimenziókat nyitnak a hangulatokban, jellemzően agyi szinten, sőt, olyanokban is, amelyek a hetvenes évek progresszív rockjára voltak jellemzők. A zenekar jövőbe látóan fogja fel a zenét. És a történet itt még nem ér véget. A Toxine fúvósokat is bevon, amelyek remekül illeszkednek egy ilyen zenei platformba, és új, minőségi dimenziót adnak neki.
Röviden: az „Ever Worldes” olyan album, amely végig teli tüdővel lélegzik, kalandvágyó zenei alkotókedvtől túlfűtve. Nem ismeri a fékezést, a korlátozást, hanem minden ötletet átformál és „dekódol” a zenekar egyedi zenei entitásának, az állandó pozitív változásnak a nyelvére. A Pussy Everywhewre szólója például azt bizonyítja, hogy a gitáros mélyen Frank Zappa hallgatásán érett, és azokon a szólókirándulásokon, amelyeket a hetvenes évek második felében és a nyolcvanas évek elején játszott.
A Toxine zenéjére adott laikus reakciókat eldöntő mérleg nyelve pedig minden bizonnyal az ének. A hangszíne és az előadásmódja. Az ének olyan jegyeket hordoz, amelyek a Toxine történetének világos és félreérthetetlen alternatív rock karaktert adnak. A vokális akrobatikát kihasználva időnként olyan színekhez közelít, amelyek jól állnának a nyolcvanas évekbe tett kirándulásoknak és a new wave, a post-punk, sőt a „2 Tone SKA” punk hangzásának. Nem túlzok, ha párhuzamként a The Cars, a The Cure és a Dexys Midnight Runners énekét említem. Persze a Toxine énekese egy másik „dialektussal” kommunikál (semmiképp sem „cockney” akcentussal), ami remekül illik a zenekar zenei-hangszeres karakteréhez. Az ének szórakoztatóan őrült hatást kelt, és árad belőle a tréfás kedv, a cinizmus bősége, de soha nem a patetikusság és a nyafogás.
Nem szeretnék túl sok szót vesztegetni, bár még rengeteg kimondatlan maradt. Ennek az albumnak minden egyes meghallgatásakor új hangulatok függönyei nyílnak fel a hallgató előtt az album zenei információjából. Az „Ever Wordless” kivételes alkotás. A tökéletes hajózás albuma, amely szinte ösztönösen „az első labdára” csap le a mondanivalóban, miközben a zenei univerzum időtlen határtalanságán halad át. Innen nem nehéz arra jutni, hogy ez kihívóan friss, egy mérfölddel eltérő, progresszív hangvételű kiadvány, amely a Toxine-t nemcsak a szlovén zenei életben helyezi különleges pozícióba, hanem egyenesen világviszonylatban is.
Hadd tegyem hozzá azt is, hogy a zenészek kivételesek. Ez ugyanis előfeltétele annak, hogy egyáltalán szóba hozhassuk a „progresszív őrültséget” és az olyan karakteres egyediséget, amilyenből a szlovén zenei életben vérzően kevés van. Olyan kiadvány, amelyet egyáltalán nem terhel a zenei trendek hajszolása, és éppen ezért annál különlegesebb. Ez még csak a debüt. Mondanivalóval telítve van, helyenként egészen túlzottan is, ezért a hangzás és a stílus további meghatározásában érdekes lesz figyelni, merre fejlődik a Toxine. Az albumot minden zenei gurmenak ajánlom, akit vonz a szokatlan őrültség és a szabadelvű zenei kísérletezés teljes expozéja. A spontaneitás érzése, amelyet az album kiszámíthatatlan fordulatai sugároznak, néhány hallgatás után alaposan rabul ejt majd.
Felállás
Tomi Toth – ének
Samo Turk – gitár, ének
Jaša Hedžet Jajo – basszusgitár
Gregor Brajkovič – dob, ének
VENDÉGZENÉSZEK:
Žiga Fabbro – szaxofon
Produkció
Lukas Stepančič & Mladen Krkač
Számlista
1. Ever Wordless?
2. Everbirth Overlap
3. Cathay
4. Bad Camouflage
5. People Need Preludes
6. Carousel
7. Pussy Everywhere
8. Bow Down Comedy
9. This World is a Playground
10. Bricolife
