Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Freedom Call
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2002
Értékelés: 2.5/5
Két éve, amikor először hallottam erről a bandáról, rögtön az jutott eszembe: na, megint egy a Helloween- és Gamma Ray-másolatok közül, amilyenekkel tele van a power metal. Főleg, miután 2001 elején a saját szememmel is meggyőződtem erről, amikor a Virgin Steele és a Hammerfall előzenekaraként léptek fel. Már az első refrénnél úgy éreztem, mintha a régi Helloween valamelyik „hétkulcsos” korszakbeli dalát hallgatnám, ami egy cseppet sem lepett meg, hiszen Dan Zimmermann bandájáról van szó, akit inkább a Gamma Ray dobosaként ismernek. Ez a csapat amúgy is csak egy a sorban, amely a Helloween örökségéből nőtt ki, mint a Gamma Ray, az Iron Savior vagy a Primal Fear. A Freedom Callnál Dan Chris Bay-jel (ének, gitár, billentyűk) együtt a zenekar meghatározó alapja: ő a producer, a zene, a szövegek és a hozzájuk tartozó könnyed esti mesék többségének szerzője egy halhatatlan harcosról, aki varázslatos tájakon barangol. Az „Eternity” a harmadik rész a saga folytatásában, amely a halhatatlanság felé vezető útját meséli el, és ami neki valószínűleg igazi apróság lesz, mihelyt egyszer előkapja a kardját és a harci kürtjét.
Már a nyitánynál záporoznak az összehasonlítások a többi power metal bandával, kezdve a „Metal Invasion” című dallal. A Rhapsody-s, latinos hangulatú intró után ultradallamos metal világába száguldanak, tipikus Helloween-es futamokkal és kristálytiszta énekkel. Ez elég erősen emlékeztet Tobias Sammet (Edguy) hangjára, aki egyébként itt háttérvokállal is hozzájárult a lemezhez. A „Flying High” nyilvánvalóan a korai Helloween előtt tisztelgés, dallamos billentyűkkel, gitárszólókkal és egy olyan refrénnel, mint valamelyik „March Of Time”. Ugyanezt mondhatnám az „Ages Of Power”-ről is, amely úgy szól, mint valami viking himnusz, a régi Helloweenre jellemző, gyors pengetésű főriffekkel megspékelve. A „Warriors” olyan, mint egy Gamma Ray-nyitódal, amellyel Dan ismét bebizonyította Kainak, hogy a Gamma Ray már messze nem csak Hansen bandája. A refrének szokás szerint mind ultradallamosak, és a Freedom Call ezekkel védi lelkesen a hírnevét, hogy ők az igazi metalos vidámpárti. A „Bleeding Heart” a lemez legeredetibb darabja, főleg a szimfonikus hangszerelésnek köszönhetően. A „Land Of Light” is tobzódik a jókedvben, a billentyűs itt nagyon jó munkát végzett. Az album záró dala, a „Turn Back Time” ballada, de szerencsére nem olyan émelyítően csöpögős és ízléstelen, mint a power metal balladák többsége (ami mindig is ennek a műfajnak az egyik gyenge pontja volt). Jól tették, hogy a végére hagyták, így nem rontja el a lemez irigylésre méltóan magas tempóját.
A Freedom Call hamisítatlan power metalos vidámpárti banda, amely pozitív hozzáállásával éles kontrasztot alkot a metal gyakori „feketeségével”. A szövegeket sokan elég gyerekesnek és naivnak fogják találni, mert nagyrészt a hős utazását írják le egy misztikus, jeges világban, meg az érzéseit mindeközben, ami egyszerűen egy újabb power metal közhely. Az „Eternity”-n mindenesetre jóval több saját ötletet mutattak, ami határozottan pozitívum. Különösen néhány zenekari hangszerelés érdekes, és szépen illeszkedik a gitárriffekbe. Csakhogy ennek a műfajnak a hasonló bandákkal telített piacán a határon egyensúlyoznak. Ez a határ pedig könnyen a felismerhetetlenség és a közhelyes utánzás tengerébe taszíthatja őket. Az „Eternity” egyfajta elmozdulást jelent a saját hang keresésében, és egy kis türelmes munkával akár az áttörés is összejöhetne nekik, ahogy például a fentebb említett fiatal hiperaktívoknak, az Edguynek. Sajnos azonban még mindig a metal zenei piac kegyétől függnek, amely nem enged túlzott újításokat.
Felállás
Chris Bay – ének, gitár, billentyűk
Cedric Dupont – gitár
Ilker Ersin – basszusgitár
Dan Zimmermann – dob
Produkció
Dan Zimmermann és Chris Bay
Dalok listája
1. Metal Invasion
2. Eyes Of The World
3. Flying High
4. Land Of Light
5. Warriors
6. Ages Of Power
7. Turn Back Time
8. Island Of Dreams
9. Spell
10. Bleeding Heart
11. Flame In The Night
