Szerző: Rok Klemše
Előadó: Devin Townsend Project
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: year_month
Játékidő: 49:52
Értékelés: 4.5/5
A munkamániás kanadai zenei guru, Devin Townsend meg se áll, pihenést láthatóan nem ismer. Elképesztő négyes albumsorozata – Ki, Addicted, Deconstruction és Ghost – a The Devin Townsend Project név alatt jelent meg, és még ki sem hűlt, Townsend már kiadta az új lemezt, állítólag az utolsót a »DTP« neve alatt. Ha ez igaz, a Devin-projekt nagy dörrenéssel zárul!
Ha az Epicloudot a DTP-négyes mellé állítjuk, nem nehéz közös pontokat találni – Townsend sagájának epikusan hangos lezárásában ott van a Ki introspektív nyugalma, az Addicted extatikus popja, a Ghost éteri pillanatai, helyenként pedig a Deconstruction kaotikus szonikus támadásai is. De az Epicloud mindenekelőtt optimista, pozitív, játékos óda az élethez. A Strapping Young Lad-lemezt, a City-t felvevő dühös taknyos már nincs sehol, ahogy az Alient készítő mániákus különc sem. Devin Townsend élete jelenlegi szakaszában érett zenei zseni, aki az Epicloudon csak azt akarta kideríteni, mit jelent boldognak lenni.
És ha az Epicloud bármi, akkor pontosan ez – az optimizmus, az öröm, a boldogság és a szerelem bombasztikus »soundtrackje«. Tudom, hippisen és émelyítően hangzik, de amit Devin ezzel a lemezzel mondani akart, az működik. Ráadásul meglepően jól! Devin hosszú ideje beharangozta, hogy olyan lemezt akar csinálni, ami teljesen súlytalan, egyszerű és tele van epikus refrénekkel. Az Epicloud ebből a szempontból pontosan ez: tele van „power balladákkal”, a nyolcvanas évek glam és hard rockját idéző, pompázatos refrénekkel (csak éppen sokkal jobban, hiszen áthatja Devin mesteri kompozíciós érzéke), valamint bombasztikus James Horner-pillanatokkal (a zeneszerzőt Devin többször is megnevezte nagy hatásként). A lemez minden egyes pillanatát, az ötven percet pedig különösen áthatja a boldogság és az elégedettség hihetetlen érzése, ami a legszürkébb napokon is könnyedén felemel. Devin már az album nyitányával meglep – nem gitártámadás és a világ legjobb kávéját kereső földönkívüliek baljós inváziója taszít minket a szonikus örvénybe, hanem a legörömtelibb zenei műfaj – a gospel.
A váratlan intro az album „igazi” kezdetének visszhangjaként hat, amelyet Devin múzsájának, Anneke van Giersbergennek az éteri, angyali hangja és az „I love you, I need you, I’ve always been around you…” sorok jeleznek előre. A True North ugyanakkor mindent tartalmaz, ami az albumot jellemzi – egyszerű, fertőző popdallamokat fűrészelő gitárokba és menetelő, indusztriális ritmusba öltöztetve. A lemez legbutább dala, ami egyszersmind fertőző, mint az ebola (Lucky Animal, hehe), Devin klasszikusainak, a Bad Devilnek és a Vampirának afféle testvérdalaként működik, és ezt csak megerősíti. Az album egyik csúcspontja kétségkívül a fantasztikus Liberation, amely a nagy bumm érzetével valamiféle keresztezés a Nine Inch Nails és Devin első bandája, a The Wildhearts között. A csodálatos Save Our Now diszkópopjával a Pet Shop Boysra, az U2-ra és a Depeche Mode-ra emlékeztet, de az Epicloud közegében teljesen új lendületet kap, Devin éber szeme alatt pedig a világ legtermészetesebb dolgának hat. Elsősorban a fenomenális produkciónak köszönhetően, amely teljes pompájával és melegségével jó egy órára teljesen magába szív. A lemez kontextusába szépen beleilleszkedik a Physicist-slágerből újradolgozott Kingdom is, amelyet a törékeny, mégis hihetetlenül meggyőző Anneke bőségesen gazdagít. Az album skizofrén természetét egy pillanatra megállítja az éteri, akusztikus ballada, a Divine, mielőtt a fülcsigában két isten nekiesne egymásnak, és a gyönyör csúcsán elélvezné az epikus, bombasztikus Grace-t. A rendkívül egyszerű szöveg kissé nevetségesnek és patetikusnak hat, de érteni lehet, mit akart Devin vele mondani. Bár a Grace olyan Meshuggah-számnak hat, amihez Oprah írt szöveget (a refrén: "Laugh! Love! Live! Learn!"), az epikusan hangos dal élőben (leellenőrizve!) kiemelkedő zenei eksztázis. A többműfajú dal Townsend pályafutásának metaforájaként működik, a fogyasztáskritikus More! pedig szinte SYL-es hangvételével lep meg, hiszen indusztriális metal tempó és a végén Slayert idéző, lelassított riffelés jellemzi. Az Angel az Epicloudhoz illő epikus crescendo, kiemelkedő zenei eksztázis, amely a klasszikus operai formához tartja magát, így a végére teljesen kimerít, ugyanakkor hihetetlenül meleg beteljesülés-érzetet hagy maga után.
Az Epicloud olyan lemez, amitől a metalpuristák fel fogják húzni az orrukat, mert a klasszikus metalformák tiszta ellentéte. Az albumot egyszerű vers-refrén-vers szerkezetek, helyenként szinte túlzott optimizmus, és az életet, a szerelmet, a barátságot ünneplő szövegek járják át. Devin ezzel több mint tisztában volt, de van annyi bátorsága, tapasztalata és érettsége, hogy elsősorban azt csinálja, amit ő maga szeretne. Szinte hihetetlen, hogy Devin, aki a világ minden dühét a Strapping Young Ladbe csomagolta, ma olyan szemmel képes nézni a világot, amely az Epicloud esetében csak a szépséget látja. Bár az Epicloud elsőre egyszerűnek és naivnak hangzik, ez egy olyan album, amely az újabb meghallgatásokkal egyre újabb rétegeket tár fel. Az Epicloud Townsend pályafutásának ragyogó retrospektívje, amit hangosan kell hallgatni, ennél epikusabban örömteli zenei élményt pedig aligha találsz. Bár az Epicloudot a legjobban a pop metal istenkáromló kifejezés írja le, a végére szégyenkezés nélkül csak annyit mondhatok: ha a pop úgy szólna, mint az Epicloud, én is a legnagyobb örömmel hallgatnám.
Felállás
Devin Townsend – ének, gitár
Dave Young – gitár, billentyűk, mandolin
Ryan VanPoederrooyen – dob
Brian „Beav” Waddell – basszusgitár
Anneke Van Giersbergen – ének
Produkció
Devin Townsend
Számlista
1. Effervescent
2. True North
3. Lucky Animals
4. Liberation
5. Where We Belong
6. Save Our Now
7. Kingdom
8. Divine
9. Grace
10. More!
11. Lessons
12. Hold On
13. Angel
