Előadó: Oldfield, Mike
Kiadó: Virgin Records
Megjelenés: 1984
Játékidő: 41:21
Értékelés: 4/5
Miután Mike Oldfield az előző albumán (Crises – a RockLine kritikája ITT) két nagy slágert is letett az asztalra („Moonlight Shadow” és „Shadow on the Wall”), most hasonló módon próbált visszatérni, és tovább vitte azt a trendet, amelyet a korábbi lemezekkel kijelölt. Vagyis megint nő a fülnek kedves dallamok száma, miközben az ambiciózusabb szerzemények játékideje meglepő határozottsággal rövidül.
Az új vállalkozáshoz az úriember stúdiót építtetett magának 2000 méteres tengerszint feletti magasságban, a Genfi-tóra néző kilátással. Az anyagon persze hallatszik, hogy feltöltötte az akkumulátorait, mert a dalok tele vannak pozitivizmussal és optimista világlátással. Oldfield ezúttal a lehető legkisebb felállást akarta maga mellé, hiszen nem díszíteni akarta túl a dalokat, hanem a zenéje lényegét megmutatni. Így mindössze két énekest (Maggie Reilly és Barry Palmer) hívott maga mellé, valamint a mára már legendás dobost, Simon Phillipst.
Az album első felében a mester hét bájos popszámmal örvendeztet meg minket, amelyek közül nehéz kedvencet választani. Mondhatnánk, hogy Mike ekkoriban már lassan elkezdte hátrahagyni a hosszabb alkotásokat, de a kivételes dallamérzékével így is simán összehozott néhány igazán remek popdalt. Ilyen a „To France” is, a kelta motívumokra épülő kis nóta, amely a skót Mária királynő történetét meséli el. A „To France” emellett nem hivatalos himnusza lett a magyar válogatottnak az 1998-as franciaországi világbajnokság pótselejtezői idején (főleg a „Never going to get to France” refrén). A „To France” Mike egyik legnagyobb slágere lett, és még ma is sokaknak beleragad a fülébe, és számos kellemetlenséget okoz azzal, hogy egyszerűen nem akar kimenni onnan. A szám főszereplője természetesen Maggie Reilly, aki az album többi vokális csúcspontjáról is gondoskodik. Barry Palmer is, aki Reillyvel osztozik az énekes feladatokon, jó választás volt, és bizonyítja, hogy Oldfield döntése nem holmi gyanús üzleti ügyletek eredménye volt.
A „The Lake” azt a dalt jelenti, amelyet Mike az akkori lakhelyének, a svájci tónak ajánlott. Jellemzői a villámgyors átmenetek a gyengéd, éteri részekből a gyors, vidám dallamokba, amelyekben különösen Mike éneklő gitárja jeleskedik. Megint egy tipikusan oldfieldes, jól felépített szerzemény, tele kiszámíthatatlan fordulatokkal és különböző hangulatokkal.
Bár Oldfield a sokrétű hangszeres egyéniségével, amellyel gyakorlatilag az egész hangzásvilágot egymaga megteremti, kétségkívül mindig az albumai sztárja, ezúttal mellette Maggie Reilly is reflektorfénybe került, aki utoljára járult hozzá ilyen nagy mértékben Mike Oldfield zenéjéhez, mert később már nem használta őt ennyit. Ha el tudnád képzelni azoknak a szirénéknek a hangját, akik Odüsszeuszt próbálták elcsábítani, akkor ennek a skót énekesnőnek a csábító hangja járna a fejedben, amely nem hagy hidegen, és egy teljesen átlagos dallamot is isteni élménnyé tud varázsolni.
A Discovery újabb jó eredmény Oldfield életművében, bár egy kicsit hiányzik belőle a kompozíciós merészség, amiért bizonyára a Virgin kiadó terelgetése a hibás. Persze a popdalai is minden dicséretet megérdemelnek, különösen, ha Maggie Reilly édes hangjának hozzájárulására gondolunk, ám az ezek iránti szerelem hamarabb elmúlik, mint a kidolgozottabb darabok iránti. Ettől még kiváló termékről van szó, tele igazi oldfieldes elemekkel – álmodozó gitárokkal, gyengéd billentyűkkel, dallamos és ambient pillanatokkal, remek vokálokkal és még sok mással. Ne hagyjátok, hogy zavarjon az anyag valamivel nagyobb könnyen befogadhatósága, hiszen végső soron a zenetörténet egyik jobb popalbumáról van szó.
Felállás
Mike Oldfield – elektromos, akusztikus, basszusgitár, mandolin, szintetizátorok
Maggie Reilly és Barry Palmer – ének
Simon Phillips – dobok
Produkció
Mike Oldfield és Simon Phillips
Számlista
1. To France
2. Poison Arrows
3. Crystal Gazing
4. Tricks Of The Light
5. Discovery
6. Talk About Your Life
7. Saved By A Bell
8. The Lake
