Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Sound Of Contact
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 73:41
Értékelés: 4.5/5
A Sound Of Contact egy új progresszívrock-formáció a kanadai–brit dobos-énekes, Simon Collins vezetésével. Simon a legendás Genesis-dobos és -énekes, Phil Collins fia, anyja pedig Phil első felesége, a kanadai Andrea Bertorelli. Apjától örökölte a magas homlokot, a megritkult hajat, az alacsony, kissé zömök termetet, szerencsére pedig a rokon hangszínt is, így hitelesen vághatott bele a saját zenei pályájába. Már kisgyerekként is a legjobb dobos mentora volt a híres apa, aki a Genesis-turnék közben aktívan tanította a dobtechnikára, így a fiatal Simon korán csiszolgathatta a tehetségét.
Sok dobos fogást a Genesis koncertdobosától, Chester Thompsontól (ex-Frank Zappa, Weather Report, Santana) is eltanult. Bár apjának, Chesternek és a többi tanárának köszönhetően kifejezetten jazzes dobtechnikát sajátított el, első zenei lépéseit – miután zongorázni és énekelni is megtanult – homályos, keményrockos zenekarokban tette meg. Ez hamar untatni kezdte, ezért más műfajokban is ki akarta próbálni magát. Szólóelőadóként előbb az elektronikus zenébe sodródott, aztán rövid időre a pop-rock vizekre, mígnem úgy döntött, a progresszív rockban találja meg igazán a helyét.
Apja jóvoltából a Genesis-diszkográfiát úgy ismeri, mint a tenyerét (2007-ben fel is vett egy feldolgozást a Genesis-klasszikus „Keep It Dark”-ból, az „Abacab” című lemezről, 1981-ből). Miután megismerkedett a billentyűs és producer Dave Kerznerrel, megszületett az ötlet egy közös zenekarra, és így jött létre a Sound Of Contact. Zenei nyelvezetük – ahogy kiváló bemutatkozó albumuk, a „Dimensionaut” is bizonyítja – sok mindenben a progrock óriásaiból, a Genesisből, a Pink Floydból és a Yesből táplálkozik, de a „modernebb” Porcupine Tree-hatások is több mint nyilvánvalóak a lemezen. Ez magában véve nem is nagy meglepetés, hiszen Simonnak gyerekkora óta a lehető legjobb zenei tanárai voltak.
A „Dimensionaut” konceptalbum egy meg nem nevezett férfiról szól, aki végleg megcsömörlik az emberiség tévelygéseitől, és elfogadja új szerepét: dimenziókon, időn és galaxisokon át utazik, amit egy titokzatos, lebegő „kozmikus létra” megjelenése tesz lehetővé. Ennek segítségével „dimensionauta” lesz, és időn-téren át száguld. Az utazások során rátalál a „másik felére”, ami belső szakadást okoz benne. Hamar rájön, hogy a szerelme nem vehet részt a végtelen utazásokon, a fizikai világban kell maradnia. A vége így nyitva marad, mindenki maga értelmezheti: vajon az utazó visszatért kiválasztottjához és „megállapodott”, vagy tovább indult, az ismeretlen galaxisok végtelen útjaira. Kubrick 2001: Űrodüsszeia-ját és a népszerű BBC-sorozatot, a Doctor Who-t szeretők sok ismerőst találnak majd ebben a koncepcióban.
Az utazást meggyőzően nyitja a rövid címadó szám, amelyben a Sound Of Contact a Porcupine Tree, a Yes és a Genesis legjobb ambient elemeit olvasztja egyetlen intergalaktikus repülésre szóló meghívóvá. A „Cosmic Distant Ladder”-en az ifjabb Collins szemléletesen mutatja meg, hogy apja mentorálása és az erős jazzes alap mellett dobolása a keményebb számokban is jól működik: a Sound Of Contact ezúttal a progmetal elemektől sem riad vissza, a komplex ritmusváltások és a kiszámíthatatlan ritmikai csavarok között pedig funkos felhangok is felbukkannak, miközben a hallgatót a „távoli kozmikus létra” felé vezetik. A „Pale Blue Dot”-ban a zenekar szimfonikus függönyök építésével – amelyek mellett temperamentumos gitárfutamok és zseniális ritmikai árnyalatok szólnak – kivételes érzéket mutat az ambient finomságai iránt. Simon énekével újra és újra elvarázsol, hangszíne pedig gyakran idézi híres apját, amikor az még a legjobb énekes éveit élte.
Ez még szembetűnőbb az „I Am Dimensionaut” lassú, balladisztikus nyitányában, amely hamarosan kifejezetten komplex, mégis dallamos motívumokon vezeti át a hallgatót, úgyhogy a feszes ambient utazás egy pillanatra sem veszít az intenzitásából. A „Not Coming Down” egy újabb rendkívül intelligensen megkomponált szám tiszta pop-rockos refrénnel, vagyis Simon a Genesis minden korszakának és apja szólókarrierjének legjobbját magába szívta a szerzői és hangszerelői stílusában. A kereskedelmileg vonzó refrén ellenére a dal továbbra is komplex artrockos jellegű, számos váratlan ritmusváltással, fenséges szimfonikus textúrákkal és érdekes improvizációkkal. A kifejezetten romantikus „Remote View”-ban is sikeresen őrzi a Sound Of Contact a sajátos hangzását, a hatalmas ritmikai ívek pedig ragyogó vokális harmóniákkal gazdagodnak.
A „Beyond Illumination”-ben a gazdag és sokféle stílushatás még jobban érvényre jut, a epikus refrén pedig tovább hangsúlyozza az éteri árnyalatú ambient egyensúlyt. Az amerikai Hannah Stobart vendégéneke remekül kiegészíti Simonét, és a mellotronhullámok közepette a teljes „Dimensionaut” egyik legerősebb pillanatát hozza. Mellesleg Stobart a progrock-rajongók számára elsősorban a Marillion gitárosával, Steve Rotheryvel közös projektjéről, a The Wishing Tree-ről ismert, valamint arról, hogy az Enchant dobosának, Paul Craddicknek a felesége. Az „Only Breathing Out” is rendkívül változatos dallamos hangszerelésváltásokat és gyönyörű refrént tartalmaz, mindezt a mindent átható, nagyvonalú ritmikai dinamika mellett.
A „Realm Of In-Organic Beings” rövid ambient instrumentális, színes szimfonikus díszítésekkel és megható női vokalizálással a háttérben. A „Closer To You”-ban Simon éneke hangszínében, főleg az ébresztő refrén alatt, ismét megdöbbentően az apját idézi, amiben részben a szimfonikus hangszerelés is ludas, amilyet a hetvenes évek végi Genesis sem szégyellt volna. Az „Omega Point” a hatalmas ambient, zenekari függönyök és az epikus ritmusváltások szerencsés keveréke miatt, dallamos refrénnel megkoronázva biztosan minden Porcupine Tree-rajongónak is tetszeni fog. Az űrhangulat az első másodperctől az utolsóig nem enged.
A végső „i-re a pontot” a majdnem húszperces epikus szvit, a „Mobius Slip” teszi fel, ez egy újabb briliáns kozmikus utazás időn és téren át, amely öt, egymástól teljesen különböző szakaszra oszlik. Az első a rétegzett ambient instrumentális, az „In The Difference Engine”, amely előkészíti a terepet a rejtélyes „Perihelion Continuum”-nak, Simon kifejezetten teátrális énekprodukciójával és komplex dobátvezetéseivel. A harmadik szakaszban, a „Salvation Found”-ban, amely a teljes „Dimensionaut” legütősebb pillanata, hirtelen hatalmas ívek uralkodnak a recsegő gitárfutamok és a szimfonikus billentyűs textúrák között, miközben Simon ezúttal vokódert használ az énekhangja eltorzítására. A nagy fináléról, az ambient csúcspontról pedig a záró szakasz, az „All Worlds All Times” gondoskodik, amelynek közepén Dimensionaut meghozza végzetes döntését, és új intergalaktikus utakra indul az ismeretlenbe.
Simon Collins a Sound Of Contacttal első nekifutásra rendkívül meggyőzően bizonyítja, hogy szorgosan követi apja nyomdokait: zenekara a „Dimensionaut” című lemezzel modern konceptalbumot alkotott, amely a progresszív rock aranykorának minden legnemesebb elemét tartalmazza. A „Dimensionaut” ugyanis felejthetetlen ambient utazás a dimenziók határain át, időben és térben, amely még hosszú ideig mély nyomot hagy a hallgatóban.
Felállás
Simon Collins – ének, dob
Dave Kerzner – billentyűk, vokál
Kelly Nordstrom – gitár, basszusgitár
Matt Dorsey – gitár, basszusgitár, vokál
VENDÉGZENÉSZEK:
Hannah Stobart – vokál
Wells Cunningham – cselló
Produkció
Simon Collins és Dave Kerzner
Számlista
1. Sound of Contact (2:05)
2. Cosmic Distance Ladder (4:43)
3. Pale Blue Dot (4:44)
4. I Am Dimensionaut (6:24)
5. Not Coming Down (6:01)
6. Remote View (3:54)
7. Beyond Illumination (5:53)
8. Only Breathing Out (5:56)
9. Realm of In-Organic Beings (2:52)
10. Closer to You (5:05)
11. Omega Point (6:29)
12. Möbius Slip (19:35)
