Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Cressida
Kiadó: Vertigo Records
Megjelenés: 1970
Játékidő: 45:17
Értékelés: 4/5
A brit progresszívrock-szín a hatvanas évek második felében számos érdekes, de különféle okokból homályban maradt zenekart termelt ki, amelyek legfeljebb két-három album után gyorsan felbomlottak, és legtöbbjüket még gyorsabban elnyelte a feledés. Csak évtizedekkel később kezdték újra felfedezni és megbecsülni néhány zenei lelkes rajongók ezeknek az „elfeledett” prog-gyöngyszemeknek az „elveszett” teljesítményeit. Ebbe a kategóriába tartoztak a skót Cressida is, akik a hangzásbeli példaképeket keresgélve láthatóan sokat hallgatták olyan legendákat, mint a The Moody Blues, a The Nice és a Caravan, míg melankolikus, szimfonikus hangzásukkal és a Hammond-orgona bőséges használatával időnként a korszak más, kevésbé ismert csapatait idézték, például a Beggars Operát, a Cirkust és a Fantasyt. Ritka pillanatokban – főleg a masszív Hammond-orgonaréteg rendszeres használata és a misztikus vokális harmóniák miatt – a korai Uriah Heepre is emlékeztettek, a Vertigo Recordsnál náluk jóval sikeresebb kortársakra. Időnként, különösen a ritmusszekció munkamorálján, némi jazzrockos elem is kivehető volt.
Talán a rövid pályafutásukhoz és a homályban maradásukhoz az is hozzájárult, hogy a nevüket egy Homérosz Iliászából ismert, kevéssé népszerű női alakról vették, aki a mai napig a állhatatlanság és a hűtlenség női jelképe. Cressida – Shakespeare ókori görög mítoszt feldolgozó drámája, a „Troilus és Cressida” szerint – trójai nő volt, aki a trójai háború idején beleszeretett Troilusba, Priamosz trójai király legifjabb fiába. Nagy szerelme azonban nem tartott sokáig: a hadifoglyok cseréjekor, áruló apja áldásával, gyorsan összeszűrte a levet az akhájok hősével, Diomédésszel, akit Dante az Isteni színjátékban a Pokol nyolcadik, utolsó előtti körébe sorolt, ahol az örök lángokban hamis tanácsadók, képmutatók és hízelgők szenvednek.
A Cressida 1968-ban alakult, eredetileg Charge néven futottak, de ez a név nem nagyon tetszett az eredeti felállásnak, amelyben Angus Cullen énekes/akusztikusgitáros, John Heyworth gitáros/másodénekes, Kevin McCarthy basszusgitáros és Iain Clark dobos játszott. Utóbbi a felsoroltak közül a legismertebb név, hiszen a Cressida feloszlása után 1970 és 1971 között az Uriah Heep tagja volt, velük vette fel a „Look At Yourself” (1971) albumot, és elutazott az első amerikai turnéjukra. Az orgonista Lol Cokert egy évvel később, közvetlenül az első album felvételei előtt Peter Jennings váltotta, aki Clark dobos mellett a banda legimpozánsabb zenésze volt, és susogó orgonarétegeivel ő volt a dinamikus, igencsak változatos hangzás fő záloga, amelyben nem hiányoztak a bánatos és drámai szakaszok sem.
Az 1970-es, azonos című elsőlemez többnyire rövidebb dalokat tartalmazott, amelyek közül mindössze kettő haladta meg az öt percet. Angus Cullen dallamos hangja, amely kissé Pye Hastingsre (Caravan) emlékeztetett, kivételes melegséggel volt megáldva, és oroszlánrészt vállalt a sokféle, de többnyire melodramatikus hangulat megteremtésében. Már a dallamos nyitódalban, a „To Play Your Little Game”-ben, ahol hatalmas orgonaátvezetések dominálnak, megmutatkozik a dinamikus időbeli váltások és a gyors hangulatváltások iránti érzékük.
A Cressida tagjai nem voltak valami tehetséges dalszerzők: a legtöbb szám hiányolja a szilárd magot, és gyakran az az érzésünk, hogy egy-egy résznél még egy-két szakaszt ki lehetett volna sajtolni, de annál meggyőzőbb szövői voltak az intenzív atmoszférikus hangulatoknak. A „Winter Is Coming Again” pásztori lüktetésével és finom akusztikus dallamával kissé a Barclay James Harvest korai műveire emlékeztet. A „Time For Bed” rövid, de rendkívül dallamos fúziója az akusztikusgitáros folknak és a zongorás jazzrockos variációknak. A címadó dal – nem meglepő módon – az album érdekesebb alkotásai közé tartozik, ahol a viszonylag összetett hangszeres variációk között ismét kiütközik Cullen titokzatos és bánatos hangja. A „Home And Where I Long To Be” rejtélyes, éteri fűszerezésű hangszereléssel nyílik, amely finomságával és álmodozó természetével – és nem hiányoznak belőle a minőségi akusztikus pillanatok – kissé a Nektar lágyabb változatára, sőt a Wishbone Ashre is emlékeztet.
A „Depression” az orgona szakrális és kissé baljós hangzásának köszönhetően sötétebb hangulatot hordoz, és itt különösen elbűvölnek a hipnotikus vokális harmóniák. A „One Of a Group” erős hangsúlyt fektet a sűrű orgonarétegekre és egy újabb melankolikus énekteljesítményre, s nem hiányzik belőle egy rövid, de érdes gitárszóló sem. A „Lights In My Mind” újabb kiemelkedő szerzemény, epikus hangszereléssel és igencsak élénk ritmusszekció-munkával, egyben a „Cressida” összes dala közül ennek van a legnagyobb esélye arra, hogy sikeres kislemez legyen.
A „The Only Earthman In Town”-t remek, hangszeres zárószakasz jellemzi fantasztikus Hammond-variációkkal. A „Spring ’69” rövid folkrock-ballada pásztori-romantikus dallamvilággal. A finom „Down Down” újabb dal, ahol minden egy melodramatikus hangulat megteremtésének van alárendelve. A „Tomorrow Is A Whole New Day” nagyon jó és élénk lezárása az albumnak, ahol a zenekar tagjai legnagyobb hangszeres erényeik egy részét érdekes, kiszámíthatatlan hangkollázsban egyesítik, a dallamosságra kötelezően ügyelve.
A „Cressida” meglehetősen impozáns elsőlemez volt ettől a mára igencsak elfeledett progrock-formációtól, amelyben a pozitív hangzásbeli elemek ellensúlyozták a (tipikusan kezdőkre jellemző) hibák egy részét. A Cressida azon csapatok egyike volt, amelyeknél úgy tűnt, a siker karnyújtásnyira van, de a végén kevésen múlt, hogy a legnagyobbak közé kerüljenek. 1971-ben még futotta energiából egy stúdióalbumra, az „Asylum”-ra, amely semmivel sem lett gyengébb az azonos című elsőnél. Ezen Heywortht a későbbi Black Widow-gitáros, John Culley váltotta, de ő sem tudta megmenteni a bandát a feloszlástól. A Cressida a következő évtizedekben kultzenekarrá vált, amely 2011-től ismét fellép élőben. Az eredeti felállás a néhai Heyworth nélkül újra összeállt. Legnagyobb rajongójuk, Mikael Åkerfeldt (Opeth) kezdeményezésére, aki a dalválogatásban is közreműködött, 2013-ban a leghűségesebb hívek számára archív, korlátozott példányszámú LP-t adtak ki „Choices” címmel.
Felállás
Angus Cullen – ének
John Heyworth – gitár, a „Home And Where I Long To Be” főénekese
Peter Jennings – orgona, zongora
Kevin McCarthy – basszusgitár
Iain Clark – dob
Produkció
Cressida
Dallista
1. To Play Your Little Game (3:15)
2. Winter is Coming Again (4:42)
3. Time For Bed (2:18)
4. Cressida (3:57)
5. Home And Where I Long To Be (4:04)
6. Depression (5:02)
7. One Of A Group (3:35)
8. Lights In My Mind (2:45)
9. The Only Earthman In Town (3:32)
10. Spring ’69 (2:14)
11. Down Down (4:15)
12. Tomorrow Is A Whole New Day (5:19)
