Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Uriah Heep
Kiadó: Bronze Records
Megjelenés: 1980
Értékelés: 1.5/5
Az Uriah Heep utolsó, Ken Hensleyvel készült albuma sajnos a zenekar pályafutásának egyik mélypontja. A Fallen Angel turné (1979) után távozik a zenekarból Lee Kerslake (dob) és John Lawton (ének). Lawton helyére a walesi John Sloman áll a mikrofon mögé, aki a Lone Star együttesből érkezett, korábban pedig a kevésbé ismert Pulsarban is énekelt. John Sloman jóképű srác volt, olyan imázzsal, amely Robert Plantet (Led Zeppelin) idézte. Vagyis kigombolt ing, „ljubavni tepih” (mellkasszőrzet), kendő a nyakban, hajból pedig jóval többet felmutatott, mint Lawton. Csakhogy ez a zenekarnak inkább ártott. A Heep tagjai lassan érett férfiakká váltak, akik közé a virgonc csődör szerep valahogy nem illett. Sloman tehetséges, kiváló énekes volt, de az improvizáló stílusa és a hangszíne sajnos réseket hagyott a zenében. És nem csak Sloman volt a gond. A súrlódások évek óta nőttek a zenekarban, és egyszerűen nem volt már fül a megoldásukra. A „Conquest”-en pedig egyszerűen nincs meg a varázslat. Az új dobos, Chris Slade (Asia), aki korábban a Manfred Mann’s Earth Banddel dobolt, segítségül érkezett. Ez afféle kényszermegoldás volt: a roncs darabjait ragasztgatták össze egésszé, mesterségesen életben tartva egy óriást, amelynek napjai meg voltak számlálva.
A „Conquest” így nagyjából a dalok felében hozza az igazi Heep-ismertetőjegyeket. Vagyis kidolgozott, gördülékeny dallamokat, amelyek elsőre megtalálják az utat a fülhöz, megfelelő adag összeszedettséggel, hallgathatósággal és rockos intenzitással. Ilyen a Feelings (kislemezen is megjelent), a Fools, a Carry On (szintén kislemezen) és a záró It Ain’t Easy, mindegyiket a jól ismert, ízléses többszólamú vokálok díszítik, ami egyszerűen a Heep specialitása. Az It Ain’t Easy-ben még a megszokott drámai hangulat is megjelenik, Hensley Hammondjának köszönhetően! Az orgonát egyébként alig lehet hallani a lemezen, és Hensley valójában nem is ismerhető fel rajta, ami miatt a zenekar hangzása is megsínyli. A többi anyag vagy a dalokon végigfutó, ügyetlenül összeválogatott motívumok miatt sántít (Won’t Have To Wait To Long, Out On The Street), emiatt egyszerűen nem akar beindulni, vagy egyszerűen azért, mert Sloman hangja nem elég kompatibilis: vagy túl vékony, vagy az improvizáló stílusa és az énekdallamok megformálása egyszerűen nem illik az Uriah Heephez (No Return vagy Imagination, abszolút túlzott kísérletezéssel az Uriah Heep számára).
A „Conquest”-et hipotetikusan egyedül John Lawton hangja menthette volna meg. A Been Hurt bónuszszám összehasonlítása, amelyet egyszer Lawton énekel („Fallen Angel” remaster verzió), másodszor pedig Sloman („Conquest” remaster bónuszszám), mindent elmond erről. De a sors láthatóan úgy akarta, hogy a Heep teljesen elsüllyedjen. A turné közepén otthagyja őket a nagy Ken Hensley, aki egyedül látta be, mekkora kárt okozott Sloman beemelése a zenekarba, és ez minden bizonnyal komoly csapás volt a csapatnak, olyan, amilyet a Heep a „High And Mighty” óta nem élt át, amikor az ikonoklaszta énekes, David Byron távozott. Hensley a Heep történetében néhány halhatatlan dallamot és a kiemelkedő slágerek többségét szerezte, amelyek ma is szívesen felbukkannak a rádióadókon (Lady In Black, Easy Livin’), és sok rajongó szemében a zenekar pótolhatatlan láncszeme volt. Bónuszszámként érdekes a Think It Over, amelyben Greg Dechert játszik billentyűs hangszereken. Ő korábban a Pulsarban már együtt dolgozott Slomannal, és rövid időre érkezett Ken Hensley helyére. A Think It Over riffje és zenei irányvonala ugyanis a zenekar két évvel későbbi újjászületésére, az „Abominog” (1982) című lemezre mutat előre.
A „Conquest” tartogat néhány fényes pillanatot, összességében viszont egyszerűen nem győz meg a következetességével. Érezni, hogy a srácok már nem egy célért lélegeztek, hiszen az igazi kémia egyszerűen hiányzik belőle. A „Conquest” egyben lezárása a zenekar egy korszakának, amely után az Uriah Heep soha többé nem lesz az, amit klasszikus Uriah Heepként értünk, vagyis az Uriah Heep Ken Hensleyvel.
Felállás
John Sloman – ének és vokál, zongora, ütőhangszerek
Ken Hensley – obx, vocoder, orgona, zongora, gitárok, vokál
Mick Box – gitárok
Trevor Bolder – basszusgitár
Chris Slade – Staccato dobok, ütőhangszerek
Produkció
Gerry Bron
Számlista
1. No Return (6:02)
2. Imgination (5:49)
3. Feelings (5:26)
4. Fools (5:03)
5. Carry On (3:57)
6. Won’t Have To Wait Too Long (4:54)
7. Out On The Street (5:57)
8. It Ain’t Easy (5:45)
Az album hossza: 44:37
BÓNUSZ SZÁMOK AZ 1997-ES REMASTERELT KIADÁSON:
1. Been Hurt (3:56) single b-side
2. Love Stealer (3:28) single a-side
3. Think It Over [vocals John Sloman] (3:33) single a-side
4. My Joanna Needs Tuning (3:02) single b-side
5. Lying (4:23) out-take, previously unreleased
