Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Camel
Kiadó: Camel Productions
Megjelenés: 1998
Értékelés: 4.5/5
A Camel reneszánsza a 90-es évek elején aratott fantasztikus visszatérés után a koncertfelvételeiken is folytatódott, amiről a rajongók már a kiváló „Never Let Go” (1993) című felvételen meggyőződhettek: az néhány olyan előadással szolgált, amelyek a legjobbak közé tartoznak azok közül, amiket a zenekar eddig hangrögzítőre vett. A „Coming Of Age” is, amely a „Harbour Of Tears” (1996) című konceptmestermű után indult turné terméke, folytatja a zenekar hangzásbeli újjászületését, hiszen újabb remek felvételről van szó, amely hihetetlen energiával és varázslattal van tele – olyannal, amilyet csak a szakmájuk legnagyobb mesterei képesek megidézni, mint a Camel. A „Coming Of Age” minden szempontból alkalmas arra, hogy igazi koncertcsemegének kiáltsam ki a zenekar és az ősi, szimfonikus progresszív rock minden rajongója számára.
A kiváló hangulat főszereplője ismét nem más, mint az időtlen gitármester, Andrew Latimer, aki nemcsak generációja egyik legjobb gitárosa, hanem kivételes személyiség is, aki álomszerű zenei víziói, független hozzáállása és a dologba vetett szilárd hite révén örökre beírta magát a zenekar rajongóinak szívébe, mint azon zenészek egyike, akikről ha megemlíted valakinek, csak nagyot néz, és azt mondja, most hall róla először. Persze a koncertfelvételt rögzítő felállás többi tagja is remek zenész, főleg a hosszú évek óta velük játszó basszusgitáros, Colin Bass, aki ezúttal is jól megmutatja a tehetségét, de Andy egyszerűen a hangszere legnagyobb mesterei közé tartozik. Ezen a felvételen viszont egy másik zenei erénye is különösen érvényesül, amelyet általában túl gyakran figyelmen kívül hagynak: az éneke. Bár a kritikusok a Camel fő gyenge pontjaként többnyire az énekhangot szokták említeni, én nem érthetnék egyet kevésbé ezekkel az állításokkal, mert szinte minden alkalommal, amikor meghallom, milyen patetikusan és szíve mélyéből adja elő a számok többségét, ámulatba ejt az a rendkívüli kifejezőerő és szívből jövő őszinteség, amelyet a hangszíne áraszt – ez számomra sokkal többet ér bármilyen technikai fölénynél. A felvételen Andy két új tagot is bemutat: Foss Pattersont a billentyűsöknél és Dave Stewartot (ex-Fish) a dobok mögött, akik a megjelenés után ugyanolyan gyorsan távoztak, mint a korábbi tagok többsége.
Bár a felvételről hiányzik egy sor klasszikus, élen a „Never Let Go” (Camel, 1973) és a „Lady Fantasy” (Mirage, 1974) számokkal, a mostani dalválogatás nagyon tetszik. Különösen az nyűgöz le, hogy a fantasztikus űrepikus „Lunar Sea” (Moonmadness, 1976) nyitja a sort, amellyel ezúttal is sikerül álomszerű hangszereléssel és egy sor remek billentyűs futammal révületbe ejteniük a hallgatót. Ráadásul az eredeti számot még fel is nyomják egy szinttel. Ugyanez igaz a „Hmyn To Her” (I Can See Your House From Here, 1979) című dalra, amely meglepő, de nagyon is üdvözlendő választás, és az egyik kedvencem az említett albumról; különösen megrázó a remek gitárbevezető és a szívből jövő ének. A következő négy szám a zenekar legnagyobb konceptmesterművéről, „The Snow Goose” (1975) című albumáról való, ami már önmagában azt jelenti, hogy a felvétel csúcspontjai közé tartoznak. Andy fuvolája vezet be minket a halhatatlan klasszikusba, a „Rhayader”-be, ezt követik a „Rhayader Goes To Town”, a „Preparation” és a „Dunkirk” remek változatai, amelyek újra életre keltik ennek a legendás, önfeláldozásról és szerelemről szóló, a legnehezebb időkben játszódó történetnek a lényegét. A Camel ekkor remek húzással a 70-es évek konceptmesterművét a 80-as évek konceptmesterművének három darabjával folytatja, a „Nude” (1981) albumról! Az AOR-ral megbolondított „City Life” helyett ezúttal a konceptes triót a melankolikus, kiváló zongorától átitatott „Drafted” nyitja, amelyet egy sor álomszerű hangszeres futam követ a „Docks” és a „Beached” című számokban, és ezek ismét felidézik a Csendes-óceán közepén, egy parányi szigeten magára maradt katona történetét. A felhevült hangulatot ezután kissé lecsendesíti a békés, misztikus ballada, a „Spirit Of The Water” (Moonmadness, 1976), amely kozmikusságában felidézi eredeti szerzőjének, az egykori billentyűsnek, Peter Bardensnek az emlékét (RIP). Ezt követi az „Ice” („I Can See Your House From Here”, 1979) című hangszeres epikus mestermű fantasztikus előadása, amelytől tátva marad a szád mindazoknak is, akik szerint nincs jobb az eredeti változatnál, pedig ez jóval jobb annál. Az első rész zárásaként a Camel a kiváló instrumentális „Sasquatch”-ot (The Single Factor, 1982) választja, ahol a fenséges hangszerelés és a hihetetlenül ízléses gitárfutamok egészen az egekig emelik a hangulatot.
Bár ez talán szokatlan, a legjobb csak ezután jön, mégpedig a második lemezen! Itt találhatók ugyanis a „Dust And Dreams” (1991) című konceptmestermű néhány legjobb darabjának remek előadásai, mint a finom hangszeres „Milk’n’Honey”, a hangsebességgel száguldó hőmérséklet-emelő „Mother Road”, ami egyben neoprogresszív leckéjük, az űrbéli hangszeres eposz, a „Needles”, valamint a „Rose Of Sharon”,ami ezúttal is tele van kiváló vokális harmóniákkal és zenekari hangszereléssel. Mindegyiküknek ezúttal is sikerül képszerűen megidézni a Steinbeck-regény, a Haragosok gyümölcsei főbb képeit. Ahogy a „Never Let Go” felvételén sikerrel adták elő a teljes „Dust And Dreams”-et, most nagyvonalúan és könnyedén előadják a teljes „Harbour Of Tears”-t is, amely akkoriban a turné aktuális albuma volt. Nehezen merném azt állítani, hogy ez a változat jobb a stúdióverziónál, amelytől szinte alig különbözik, de az „élő” energia különleges bájt ad neki, amely az ír kivándorlók nélkülözésekkel teli óceánon átívelő útjának képeit idézi meg. Különösen a legjobb számok némelyikének előadásában remekelnek, mint a „Watching The Bobbins”, az „Eyes Of Ireland”, a „Coming Of Age” és a „The Hour Candle”, amelyek hűen követik a stúdióváltozatokat, csak itt-ott kerül beléjük egy kisebb improvizáció és egy-egy további zenekari hangszerelés. Egyszóval: igazi mennyország minden „tevekedvelő” számára!
Ez a fantasztikus koncertfelvétel újabb sajátos bizonyítéka annak, mire képesek a koncertszínpadokon a finom dallamok és kozmikus tágasságok bajnokai, akik fellépéseiken kiváló előadásokat nyújtanak, és életre keltik gazdag történetük összes legjobb fejezetét. A legtöbb legendás zenekar a koncertfelvételeken általában csak a slágerek és a legjobb számok gyűjteményét kínálja a rajongóinak, és amennyire csak lehet, kerüli az újabb alkotásokat, miközben a Camel nagyon nyomós okkal adja elő teljes egészében az aktuális albumokat, a régebbi számok érdekes és szerencsés válogatásával megtoldva. A „Coming Of Age”, amely a zenekar független kiadójánál jelent meg, ezért egy kicsit nehezebb beszerezni, ennek ellenére a zenekar minden igazi rajongójának kötelező darab, akinek nem szabad kihagynia a 90-es évek egyik legjobb koncertalbumát – ami a progresszív rockon kívüli világra is igaz.
Felállás
Andrew Latimer – ének, gitár, fuvola
Colin Bass – basszusgitár, kísérő ének
Foss Patterson – billentyűs hangszerek
Dave Stewart – dobok
VENDÉGZENÉSZ:
Mae McKenna – ének az „Irish Air” című számban
Produkció
Andrew Latimer
Számlista
CD 1 (60:20)
1. Lunar Sea (8:57)
2. Hymn to Her (6:34)
3. Rhayader (2:53)
4. Rhayader goes to Town (5:03)
5. Preparation (3:19)
6. Dunkirk (5:05)
7. Drafted (4:28)
8. Docks (3:54)
9. Beached (4:00)
10. Spirit of the Water (3:09)
11. Ice (9:40)
12. Sasquatch (4:18)
CD 2: (63:05)
1. Milk n’Honey (3:23)
2. Mother Road (4:29)
3. Needles (2:30)
4. Rose of Sharon (5:09)
5. Irish Air (0:57)
6. Irish Air Reprise (2:27)
7. Harbours of tears (3:16)
8. Cobh (0:52)
9. Send Home the States (4:04)
10. Under the Moon (1:46)
11. Watching the Bobbins (7:38)
12. Eyes of Irelands (3:13)
13. Running From Paradise (5:39)
14. End of the Day (2:44)
15. Coming of Age (7:38)
16. The Hour Candle (7:20)
Trajanje albuma: 123:25
