Előadó: Thin Lizzy
Kiadó: Warner Bros. Records
Megjelenés: 1980
A Thin Lizzy megújult felállásban lép át a nyolcvanas évekbe. Gary Moore, a megjavíthatatlan gitárhős, aki nagyban hozzájárult a Black Rose sikeréhez, a Phil és Gorham egyre súlyosabb drogproblémái iránti „túlérzékenység” miatt a névadó turné kellős közepén még egyszer, utoljára úgy dönt, hogy távozik. A helyére a félénk, blues-orientált gitáros, Snowy White lép, ami a Thin Lizzynek technikai tökély tekintetében nem éppen a javára válik. Snowy láthatóan jól tisztában van ezekkel a „hiányosságokkal”, ezért Scott segítségével minden erejét a harmonikus gitárpárbeszédek megalkotására összpontosítja. Mindenesetre ezek semmiképp sem képesek újrateremteni a Black Rose izgalmas hangulatát. Érthető módon az említett fejleményekkel a legendás Tony Visconti sem volt elégedett, akinek távozása végzetszerűen Phil Lynott számára a lehető legrosszabbkor érkezett.
Ezeknek a zűrzavaros dolgoknak az eredménye a Chinatown gyengesége, amely a Night Life mellett végül valószínűleg a legrosszabb Thin Lizzy-album lett (még a hasonlóan ötlettelen utódját, a Renegade-et is felülmúlja)! A Lizzy ugyanis most először igazán teljesen tájékozódás nélkül futkos egyik langyos ötlet menedékéből a másik karjaiba. A Lynott–Gorham páros még soha nem szólt ilyen tehetetlenül. Hasonló kritika illeti a langyos produkciót is, amelyet a Thin Lizzynek semmiképp sem lett volna szabad megengednie magának. Úgy tűnik, az urak akkoriban már azt is teljesítménynek tekintették, hogy egyáltalán befejezték az albumot.
A Chinatownról tényleg nehéz bármi dicsérőt mondani. Az album két részre oszlik: egy ígéretesebb elsőre, valamint egy másodikra, amely főként szánalmas, másodrangú dalokból áll, és elsősorban töltelékként szolgál. Erre a unalmas „kínai negyed”-beli sétára a We Will Be Strong hangjaira indulunk, amely Lynott optimista lelkesedéssel teli szerzeménye. A dal, ha eltekintünk a zavarosan megalkotott gitárkeveréstől, a Thin Lizzy erejének egyik végrendelete marad. A tempó a Chinatown eleven, boogie-s gitárriffjével fokozódik, ami szépen illeszkedik az album legjobb dalához, a Killer On The Loose-hoz. Utóbbiban egyetlen igazán tipikus Phil-féle basszusvonal szólal meg, hatásosan ötvözve az ezúttal többnyire egyhangú gitárhangszerelésekkel. Remek dal, amely optimális körülmények között valószínűleg sokkal jobban sikerült volna. Említésre méltó még az önéletrajzi ihletésű Sugar Blues, amelyen mindenki, aki ismeri a Chinatown kulisszák mögötti történéseit, csak savanyúan mosolyoghat. Akár hiszed, akár nem, sajnos ennyi az, amit a Thin Lizzy ezúttal élvezhetően kínálni tud. Marad egy halom szemét: a nevetséges popos Sweetheart, a félrevezető Having A Good Time (!), valamint az abnormális Genocide (The Killing Of The Buffalo), amelyről tényleg nem akarok szót vesztegetni. Csak annyit mondhatok, hogy már a címe is eleget elárul! Itt van még a borzalmas, de mindenképp vonzóbb a bölényvadászatnál a Didn’t I és a Hey You.
A Chinatown összességében hűen tükrözi Lynott és társasága állapotát az évtizedforduló idején. Valószínűleg sokan vigasztalódtok majd azzal, hogy a ragyogó Black Rose mellett a Chinatownnak egyszerűen sosem volt megírva, hogy igazán ragyogjon. Mindenesetre az ilyen kaliberű zenészektől mindenképp többet várnánk.
Felállás
Phil Lynott: ének/basszusgitár
Snowy White: gitár
Scott Gorham: gitár
Brian Downey: dob
Produkció
Kit Woolven
Számlista
1.We Will Be Strong
2.Chinatown
3.Sweetheart
4.Sugar Blues
5.Killer On The Loose
6.Having A Good Time
7.Genocide (The Killing Of The Buffalo)
8.Didn’t I
9.Hey You.
Az album hossza: 41.15
