Előadó: Roelants, Wim
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2007
Játékidő: 56:03
Értékelés: 4/5
Wim Roelants az a fajta zenész, akit hallva nehéz megállni, hogy ne nevezd ki egy újabb gitárhősnek. A belga, aki idén töltötte be a 35. életévét, szinte 100%-ban autodidakta. Milyen szép dolog, hogy nem kell zenét tanulni iskolába járva! Wim nem klasszikusan képzett zenész, a játéka mégis helyenként arra emlékeztet, hogy gond nélkül eljátszaná Beethovent elektromos gitáron. És figyelem! Wim nem az a gitáros, akinek minden határon túl fel kellene feszítenie az izmait, hogy ezzel is piacra dobja magát, és magára vonja a zenei tömegek figyelmét.
A „Burn” tetőtől talpig egy olyan művészt idéz meg, aki gondosan ápolja és kifejezi a veleszületett érzékét a dallamos tökéletesség követése iránt. Ez megmutatkozik a szólók helyes elhelyezésében, amelyek egyetlen ponton sem bontják meg a dalok motivikus kompaktságát, és magában a szólózás elvében is, amely végig összhangban él együtt ugyanezzel a motivikus kompaktsággal. A szóló átveszi az ének nyelvét – ezt az elvet az 1980-as években Joe Satriani tette népszerűvé, és az ő nevének említése a „Burn” kapcsán csakis ezen a ponton indokolt. Ennyi viszont elég ahhoz, hogy ez az album abszolút érdekes legyen mindazoknak is, akik szeretitek Joe Satrianit és a hozzá hasonló gitáros showmanokat.
A „Burn” kifejezésmódját Wim játéka mellett a dinamikus, aktív ritmusszekció erősíti. Ez végig gondoskodik róla, hogy az album kézzelfogható, földhözragadt maradjon, még Wim bukfencező gitáros kirándulásai közben is. A ritmusszekció változatos játékkal tartja azt a bizonyos terjedelmes „žmoht”-ot, vagy inkább mondjuk úgy, „groove”-ot, erőteljesen jelen az albumon. A dallamosan felfedező, a produkcióban „vastagon” kiemelt basszusgitár remek kontrasztot ad Wim gitáros kifejezésmódjának. Ezzel az elvvel ügyesen használja ki és tölti ki a hangkép megmaradt terét, egyszersmind – mivel nem csupán puszta alaphang tartása a feladata – a felkínált dallamvonalak gazdag fűszerezésével erősíti az album dinamikáját. Ez a merész kiegészítés leginkább a csendesebb részekben érezhető, ahol a gitárszólókkal szerencsés kontrasztot alkot (például a Karnak Karma nyugodt átvezetésében), vagy a Kickstart II. nyitányában.
Wim Roelants nem „metálos megszállott”, mondjuk a heavy metal elkötelezett híve sem. Vagdalkozást és fűrészelést hiába keresel ezen az albumon. A riffváz többnyire félakusztikus akkordhangzást és ezzel meleg, organikus háttérfüggönyt, kellemes hangzásbeli tisztásokat kínál. A dalok több motívumból, több ritmusváltásból, több hangulatból épülnek fel. A lemez 10 dala motivikusan is változatos kínálatot ad. Roelants, mint művész, szívesen üt meg valamilyen keleti skálát, a vezérmotívumot is el-elvágja ebben a stílusban (Karnak Karma, Kickstart II.), és a bluesos felhangú szólózás sem idegen tőle, bár alig nyomokban! Az In Your Eyes és a Whispers in Bronze például kiváló példák, amelyek Wim finom oldalát is megmutatják, amikor a fickó figyelmesen, kontrolláltan adagolja a hangjait a gyengédebb dallamokban. Ezzel szemben a Midsummer Madness gond nélkül kikiáltható a „Burn” „leghangosabb” pillanatának. A címadó dal ódivatú hard rock motívumot tartalmaz, amelyet a hozzáadott billentyűk erősítenek. Szólisztikai értelemben Wim az a gitáros, aki tökéletesen kihasználja a rendelkezésre álló teret. A „Burn” így abban a tekintetben is szerencsésen működik, hogy a hallgatóban nem alakul ki az az érzés, hogy Roelants szó szerint lövi őt a kottafejekkel, és az sem, hogy Wim véletlenül „slampos” és kidolgozatlan előadó volna. Wim végig sikeresen halad a középúton. Ez a vonal megőrzi az album magas fokú könnyed hallgathatóságát és dinamikus szerteágazását, amely képtelen unalmassá válni. Talán nem is helytelen az a megjegyzés, hogy itt valamiféle belga Tony MacAlpine-ról van szó.
A „Burn” kiváló, nagyon jól hallgatható és élvezetes album, amely kiemeli Roelants érzékét a kifejező, kompakt dallamosság elhelyezéséhez, felette pedig a gitáros összeillő, sokrétű szólózása dominál. Hogy Wim Roelants igazi, nagy múltú zenész, azt az is bizonyítja, hogy a múltban a rock élvonalának kiválóságaival dolgozott együtt, mint Phil Campbell (Motörhead), Virgil Donati (Steve Vai), Dario Lorina (Warrant), Uriah Heep és Ritchie Kotzen (ex-Mr. Big, ex-Poison), mi pedig nemrég volt szerencsénk megnézni őt Velden am Wörthersee-ben, ahol az osztrák melodikus hard rock csapat, a Badhoven tagjaként lépett fel. A „Burn” olyan album, amelyet a gitáros kézügyesség minden kedvelője örömmel meghallgat. Wim Roelants a „Burn”-nel bebizonyította, hogy olyan gitárvirtuóz, aki sosem helyezi előtérbe az erőltetett játékot a dallamosan kidolgozott kompaktság rovására. A szólók ezúttal igazi költészet. Mindenféle ál-nagyképűség nélkül, a fülnek könnyen emészthetően. A jó ízlés helyes mértékének finom adagolásával. Ez az album kész kincs az autós hallgatáshoz. Éjszakai vezetés közben, az autópályák végtelenjében. Wim ugyanis eközben hajtja a maga rallye-futamát a gitárján!
Felállás
Wim Roelants – gitár, szintetizátor
Vander – billentyűk
Roman Korolik – basszusgitár
Bruno Meeus – dob
Producer
Wim Roelants
Dalok listája
1. Excalibur
2. Burn
3. Shades
4. The Quickening
5. Whispers
6. Midsummer Madness
7. Bronze
8. Kickstart II
9. In Your Eyes
10. Karnak Karma
