Előadó: Cult, The
Kiadó: Roadrunner Records
Megjelenés: 2007
Egy teljes hat éve annak, hogy a brit hard rock veterán Cult utoljára mutatta említésre méltó életjelét. És ha a Beyond Good And Evil idején úgy tűnt, hogy az ezredforduló táján a fiúkat valamiféle ványadt hangulatú alkotói stagnálás szindróma kapta el, ez a fél tucat évvel későbbi lemez a „bájos” kis csínyből váratlanul már egy szörnyű, másodrangú hegedűs-kontármunkákból összetákolt szörnyeteggé mutált, amely a sorban már nyolcadik stúdióalbumként, valószínűleg a csábítóan ígéretes címnek is köszönhetően, igaz, új, de sajnos érthetetlen fejezetet nyit a legendás formáció történetében.
Ian és társasága többé-kevésbé sikeres európai kalandjának régóta várt folytatása tehát a Born Into This jelentésükben kiüresedett monotonitásában kapta meg az epilógusát: a „kultikus” hagyaték nagyságára vetett futó visszatekintés után is egyértelműen a legerőtlenebb Cult-album ez, amely lassan már a nyolcvanas évek ikonizált rockerképei elkerülhetetlen fényvesztésének százszor olvasott forgatókönyvén lépked. Sajnos tehát! Tulajdonképpen a Born Into This-en a várakozásainkon kívül csak a Cult-üzenet szinte már szállóigévé vált egyszerűségével találkozunk, amely viszont szenved a valódi energia hiányától, vagy ha úgy tetszik, a „lendülettől” és a tökösségtől, ami a különben csábító minimalista előadásmódnak segíthetett volna túllépni az előre kiszámítható kanyarokon, a már ezerszer hallott szerzeményi fogásokon. Ian trükkje, amely a múltban agresszív, érzelmekkel feltöltött és határozottan „morrisoni” ihletésű énektechnikára épült, most az impotencia egyik legmélyebb korszakát éli. Hasonlóan érthetetlen az is, hogy a mikrofon mögül szemlátomást hideg, mondhatni egyenesen érdektelen hangon szól hozzánk az úr, ijesztően színtelenül, és ezzel a hang a tíz alapvetően elfogadható dal – amelyekről ezúttal is az Ian/Duffy páros gondoskodott – veszélyes vizeire evez, többnyire bizonytalanul.
Minden riasztó jel ellenére a Born Into This-nek azért akad pár pillanata. Ha mást nem is, legalább az ajkatok megremeg majd a gótikus ihletésű címadó dalnál, amely a összehasonlíthatatlanul agresszívebb I Assassin mellett most nyilvánvalóan a zenekar optimális teljesítményét képviseli. A Citizen és a ritmikusan modernizált Diamonds nyílt támadás a mai átlagos rockrajongó füle és esze ellen, és a fent említett hiányosságok túlsúlya miatt gyorsan elvizenyősödnek, a Dirty Little Rock Star disznólkodása viszont legalább egy pillanatra visszarepít az aranykorba, amikor a rock & roll még uralta a világot. Sajnos innentől a konstruktívabb zenei társalgás színvonala csak meredeken zuhan lefelé. Erről a hirtelen csúszásról a Tiger In The Sun és a Savages arctalan alakjai, valamint főleg a végtelenül ízléstelen Sounds Of Destruction gondoskodnak, amelyek hallatán a Born Into This mellett egyre inkább átkozni kezditek azt az időt, amikor még számítani lehetett a jó öreg abortusz megbízhatóságára.
Felállás
Ian Astbury: ének
Billy Duffy: gitár
Chris Wyse: basszusgitár
John Tempesta: dob
Produkció
Youth
Számlista
1.Born Into This
2.Citizen
3.Diamonds
4.Dirty Little Rock Star
5.Holy Mountain
6.I Assassin
7.Illuminated
8.Tiger In The Sun
9.Savages
10.Sound Of Destruction
Az album hossza: 34.49
