Előadó: Bon Jovi
Kiadó: Mercury Records
Megjelenés: 1984
Játékidő: 38.33
Értékelés: 3/5
A Bon Jovi az első albummal korántsem lobbantja lángra egy új zenei forradalom tüzét, sőt, korlátozott kreatív fejlődési képességeihez mérten egyelőre csak engedelmesen követi a trendeket. A New Jersey-i srácok éppen ezért debütáló lemezükkel soha nem távolodnak el komolyabban az 1980-as évek közepének közkedvelt zenei fogásait felmelegítő kiszámíthatóságtól, legyen szó kifejezetten rockeres megmozdulásokról vagy lágyabb, olykor egyenesen popos hangvételű kitörésekről. A kilenc egyszerűen összerakott dal egy szürkés, természetellenesen szeszélyes zenei kollázst nyit elénk, amelyet az amerikai eredetű, úgynevezett újhullámos „hair rock” elemei uralnak: hangsúlyosan fémes gitárhang, keresztezve a billentyűs betétek mindent elöntő telt hangzásával, és fülbemászó, végletekig fennkölt refrének parádéjával.
Az album szerzői terhének zömét az alfahím Jon Bon Jovi viszi. A fiatalember alkotói ere a lemez keletkezésekor még a korai érés szakaszában volt, ami végre mentséget is ad arra a meglehetősen egysíkú összhangzásra, amelyet a dalcsokor nyújt. A zenekar tekintélyének és kereskedelmi ismertségének növeléséhez szükséges gyilkos arzenál messze legnagyobb részét a Runaway adja: a kemény rock és a nyálas dallamvilág szerencsés elegye, amely villámgyorsan befurakszik a bőröd alá. Az album vitathatatlan kedvence, amely egyébként 1982-ből származik, és „Jon tartalék falangjának” munkája, gyorsított eljárással engedi ki a palackból a New Jersey-i mén nyughatatlan szellemét! Kár, hogy az album hátralévő részében hasonló szikrákat már nem kapunk. A Bon Jovi gyorsan elveszíti az uralmát a helyzet felett, leginkább amiatt, hogy a műfaji meghatározatlanság terméketlen talaján kormányoz, amelyben kidolgozatlan motívumok körvonalai nőttek ki, ám csírájukban mégis kiaknázatlan potenciált sejtetnek. Ennek kibontakozásához viszont persze idő kell. A Burning For Love és a Come Back sokat ígér, de kiszámítható kacérkodásuk a 80-as évek gyártmányú popdallamaival mégis sok egy kicsit. Érdekes az első kísérlet egy power ballada megkovácsolására, amely a rokonszenves, de mégis eléggé hibás Love Lies kivitelezésében zajlik le, ehhez képest a She Don’t Know Me sokkal jobban jár. Irigylésre méltó tesztoszteronszinttel áll elő a Roulette, egy éles riffekre épülő, éneklős, ismerősen balzsamos hatású dal, amely az egyetlen komolyabb kihívója a nyitószám minőségi mércéjének, míg a Breakout, a Get Ready és a Shot Through The Heart iránytű nélkül tapogatózik a műfajilag nehezen meghatározható terepen.
A Bon Jovi, őszintén szólva, a legjobb esetben is meglehetősen átlagos termék, amelyből krónikusan hiányzik a kreatív erő ahhoz, hogy új fejezeteket nyisson a rockzene fejlődésében. Ezért nem is csoda, hogy a lemez a nehézrock újonnan nyíló frontjainak forgatagában egyszerűen nem tudta komolyabban felhívni magára a figyelmet. A karakter és az újítás hiánya, amely nélkül a Bon Jovi kegyetlenül megfosztatott minden esélytől, hogy gondtalanul rohamozhasson az új hullámos „hair rock” zene főszereplői mellett, szembetűnő, természetesen a nagy sláger anomáliájának szívesen látott kivételével. Az viszont érdekes kérdés marad, hogyan alakultak volna a dolgok, ha Jonnal és társaságával nem történik meg a Runaway, amellyel a Bon Jovira jó két évre, vagyis a híres Slippery When Wet megjelenéséig, a hamar elfelejtett egynyári csodák kellemetlen megbélyegzése tapadt.
Felállás
Jon Bon Jovi: ének, gitár
Richie Sambora: gitár, vokál
Alec John Such: basszusgitár, vokál
David Rashbaum: billentyűs hangszerek, vokál
Tico Torres: dob
Produkció
Lance Quinn & Tony Bongiovi
Számlista
1. Runaway
2. Roulette
3. She Don’t Know Me
4. Shot Through The Heart
5. Love Lies
6. Breakout
7. Burning For Love
8. Come Back
9. Get Ready
