Előadó: Meldrum
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2007
Ennél sokkal rosszabb már nem is lehetne! A Meldrum három unatkozó fiatal lányból álló zenekar, akik az unalmukat roppant ízléstelen, teljesen üres, százszor hallott gitárriffek püfölésével űzik, ráadásul az erőltetett dühös csajszi-szerepükkel irány és igazi ötletek nélkül tévelyegnek a saját zenei világuk pusztaságában. Élő unalom!
A Blowin’ Up The Machine valószínűleg az egyik legöntudatlanabb zagyvaság, amit valaha hallottál. Az a fajta album, amit egy másik rendszerben örökre betiltanának, a fogyasztóit pedig még örökebb időkre deportálnák. Ó, azok a régi szép idők… na mindegy, kevés lemez „dicsekedhet” ennyire érdektelen keverékével a különböző zenei hatásoknak, a nehéz Iommi-motívumoktól és a Rammsteintől egészen a HIM-es dallamos díszítésekig. Valószínűleg meglepődsz, ha elárulom, hogy néhány dalnál akár a közeljövőt is megláthatod, amikor Avril Lavigne feketébe öltözve, tűzzel körülvéve őrjöngve ugrál majd valamelyik Highway To Hell-feldolgozásra. Addig is, ti, a fiatal „rockerlány” rajongói, kielégíthetitek az étvágyatokat az Another Kind, a Scar és a Get Yours című dalokkal. Mind a három szám tartalmilag üres ugrálással váltogat az énekelhető, ám erősen torzított gitárdallamok és Michelle komor riffelése között, és esze ágában sincs elvarázsolni senkit. Az egész lemezen a leginkább szórakoztató Moa hisztérikus éneke, amelynek a Miss Me When I’m Gone című dalban maga Lemmy Kilmister siet a segítségére! Felmerül a kérdés, mennyit használnak a mesternek az ilyen flörtök ezzel, nevezzük így, amatőr zenélgetéssel. Mi, Motörhead-rajongók azzal vigasztalódhatunk, hogy Lemmynek ennyi év iszonyú dübörgés után már nehéz különbséget tenni a szívből jövő eredetiség és a plágium között. Másra félek is gondolni. A következő fejfájás a förtelmesen brutális Bite The Pillow képében érkezik. A szám simán lehetne egy Zakk Wylde-szerzemény, amit a gitáros valami különösen rossz napján vetett papírra. Az egész azt mutatja, hogy a lányok teljesen ötlettelenül fogtak bele a feladatba. Ez pedig az ilyen sablonos és unalmas hozzáállással persze eleve kudarcra van ítélve.
A lehető legalacsonyabb színvonalú plagizálás a klausztrofób Down Your Throat és az Exploited is, meg a lesújtó Creme De La Creme, amelyek még tovább nyomasztják a hallgatót. Az ennyire kifejezéstelen, Black Sabbath-utánzatnak szánt dalok mellett a Hang Em’ szinte már igazi „műalkotásnak” tűnik. Itt a csajok először mutatnak legalább egy kevés zenei tudást, ami az album nagy részében mélyen elásva marad a sok lehetséges szemét alatt. Az pedig már az elejétől kezdve folyamatosan halmozódik. Valószínűleg ezért is a Get Me Outta Here a legkönnyebben érthető szám, amely vad barátnőink gyengédebb oldalát mutatja, akik egy valamiféle látszatszenvedéssel teli világba vannak zárva. Ha a szegénykék tudnák, mennyi szenvedést okoztak nekünk a Blowin’ Up The Machine-nel. Talán mégis jobb, ha nem! A kérdés csak az, hová bújjon el az ember a következő lemezüknél.
Felállás
Michelle Meldrum: gitár
Moa Holmsten: ének
Frida Stahl: basszusgitár
Gene Hoglan: dob
Lemmy Kilmister: ének
Produkció
Michelle Meldrum
Dallista
1.Purge
2.Down Your Throat
3.Scar
4.Creme De La Creme
5.Hang Em’
6.Miss Me When I’m Gone
7.Another Kind
8.Exploited
9.Get Yours
10.Get Me Outta Here
11.Bite The Pillow
Az album hossza: 40.55
