Blind Faith
Előadó: Blind Faith
Kiadó: Polydor Records
Megjelenés: 1969
Játékidő: 49.28
Értékelés: 3/5
A Blind Faith története a médiában felfújt, nagyvonalú zenei kísérletként (akaratlanul) a brit blues rock-attrakció, a Cream hamvaiból sarjadt ki, miután Eric Clapton és a Traffic egykori musketása, Steve Winwood gyorsított eljárásban hűséget fogadott egymásnak. A készülő új szupergrupról szóló, így vagy úgy terjedő szóbeszédet tovább szította, hogy a párhoz csatlakozott a Family basszusgitárosa, Rick Grech, a hátsó ajtón érkező, mindig jelen lévő maestro, Ginger Baker pedig végleg megerősítette a híreszteléseket, hogy a legtöbbek szerint idő előtt elhagyott Cream-hajó útját követi majd az új formáció.
A Blind Faith az egyszerűen így elnevezett elsőlemeze a fent bemutatott sztártársaságnak, egy olyan albumé, amelynek a sors hálátlan körülményeket szabott saját értékének bizonyításához. A kritikusok és a hétköznapi hallgatók elvárásainak súlya hamar elvitte a naiv lelkesedés nagy részét, amelyet elsősorban Clapton és Winwood szokott sorozatban gyártani. Ehhez jön a konkrétabban kibontakozott alkotói kémia hiánya, amit nem igazán segített Clapton rosszallása sem Ginger sunyi módon történt bekerülése miatt. Az album ugyan magas szintű egymásra hangolódásról tanúskodik, nem riad vissza az improvizált kalandozástól, de ez utóbbinál túl gyakran ragad bele a kényszeredetten összerakott szerzemények kidolgozatlanságának pocsolyájába. Ezek biztosan a sietség számlájára is írhatók, amellyel a lemezt felvették.
A Blind Faith elsőlemeze nagyrészt úgy lélegzik, mint egy alaposan megnyújtott jam session. A beépített improvizációs érzékkel kiszámíthatóan leggyakrabban Eric Clapton és Steve Winwood nyűgöz le. Az együttműködés szívesen megmutatja a foga fehérjét, például a nyitó „Had To Cry Today”-ben, ahol Winwood jelenléte az alapvető bluesos formába néhány kevésbé konvencionális dallamos díszítést sző, ezek pedig szépen összeolvadnak Eric Clapton lazább, de még így is elég éles megszólalásával, amellyel a gitáros később kiszáll a dalból. Mégis, a lemez csúcspontjait ezúttal az improvizációs maratonokon túl kell keresni. Winwood remeke, a „Can’t Find My Way Home”, amely vokális szentimentalizmussal van átitatva, és az Eric Clapton tollából kiömlő személyes vallomás, a „Presence Of The Lord” a mai napig kiérlelt klasszikusok maradtak, s a röpke Blind Faith-kaland végleges alkotói csúcspontjai. A két dal az improvizálgatás kerülése végett kompakt, motívumaiban nagyon egyszerű és hallgatóbarát hangulatot teremt, amely minden várakozás ellenére a sztárzenekar fő fegyverévé is válik. Valahol félúton, a dallamos káosz és a kedves, kissé csöpögős dallamosság közötti afféle szükségmegoldás-fegyverszünet hajtásaként hívja fel magára a figyelmet a „Well All Right”, amely sajnos nem kapott elég akaratot ahhoz, hogy nemesebb szerzeménnyé formálják.
Winwood kivételes énekhangjára támaszkodik a „Sea Of Joy”, és jó is, hogy így van, mert alapvetően ez is egy újabb nem éppen sikerült húzás, amely lazán, szinte fáradtan kanyargó hangszeres hullámzást szolgál fel a nyúlós, erőtlen pszichedélia ingoványos vizein. A „Do What You Like” fordulópontot jelent, azt a pillanatot, amikor a Blind Faith képzelőerejéből végleg elfogy a szufla. A dal Ginger Baker műve, aki a művészi integritás hajszolásában soha nem dobja be a törülközőt. A durván improvizált kísérletet keresztül-kasul átitatják Ginger elemi hangszerelési fogásai. A Blind Faith az album záró improvizációjába a jellegzetes szinkópált ritmizálás segítségével ugrik bele, amellyel Ginger már a korai Cream-napoktól kezdve aláírta a munkáit. Azon túl, hogy a nagy trió gondolatainak összecsapásából kipattant kémiáról szó sincs, ezúttal a fülünket csúnyán rágcsálja a nem túl ihletetten lüktető motívumvilág és a sivár szerepmegosztás, amely a továbbiakban szétterjed a dal minden zugába: a szintetikus hangzású Winwood-féle billentyűzéstől a hiányolható basszusjátékú Rick Grech-féle megnyilatkozáson át a technikailag egyébként kiérlelt Baker-szólóig, amely hiába kergeti a Cream-klasszikus, a Toad bűvöletét.
A Blind Faith elsőlemeze többször is bizonyítja, mennyire nehezen folytak át a zenekaron belül sebtében összeszőtt alkotói szálak, mindezt a tagok vitathatatlan hírneve ellenére (és nagyon valószínű, hogy éppen amiatt). A viszonylag szerényen kidolgozott ötletek és elképzelések elsősorban a lemez születésének kedvezőtlen alkotói környezetéből következnek, ami mindenképp kár. A sztárnégyes új zenei költészetének kirobbanására tehát még legalább egy ideig várnunk kell, és akkor is a Blind Faith tüzéreivel leginkább szólóutakon fogunk találkozni.
Felállás
Steve Winwood: ének, orgona, zongora, gitár
Eric Clapton: gitár, vokál
Rick Grech: basszusgitár, hegedű, vokál
Ginger Baker: dob
Produkció
Jimmy Miller
Számlista
1. Had to Cry Today
2. Can’t Find My Way Home
3. Well All Right
4. Presence of the Lord
5. Sea of Joy
6. Do What You Like