Szerző: Rok Klemše
Előadó: Hellsword
Kiadó: Haliaetum Records
Megjelenés: year_month
Értékelés: 4.5/5
Kinyitottál már valaha olyan albumot, amiből – mintha a Necronomicon zenei változata lenne – kénkőszag csap ki, a booklet lapozgatása közben szüzek sikolyát hallod, az egészet pedig a sötétség, a gonosz, a rettegés és a káosz mindent átható érzete lengi be? Nem? Akkor a ljubljanai black/speed metal trió, a Hellsword EP-je, a Blasphemy Unchained, pontosabban annak újrakiadása még nem volt a kezedben, hiszen a Pokolból született demo pár hét alatt elfogyott.
Alighogy elvettetett a gonosz magja, azonnal gondoskodni kellett róla, hogy az Ő szava ismét hallhatóvá váljon, méghozzá az elsőnél is messzebbre. A Hellsword ezért újra meglendítette a pokoli kardot, és az istenfélők vérében kinyomtatva, láncaitól megszabadítva szabadította el a blaszfémikus EP-t, kiegészítve egy új stúdiófelvétellel és a legendás Venom egyik feldolgozásával. A Hellsword zeneileg a speed/black metal úttörőinek, a Hellhammernek, a Venomnak, a Motörheadnek, a Bathorynak, valamint a korai Sodomnak és Destructionnek a nyomdokaiba lép, ami nem feltétlenül a legeredetibb, viszont átkozottul jó végre hallani nálunk egy bandát, amelyet nem zárt be az ortodox thrash vagy black metal fala. Bár az undergroundon kívül a Hellsword játszotta zenét archaikusnak és halottnak tartják, meglepő, milyen frissen szól a trió, mintha épp most pottyant volna ki Polanski klasszikusából Rosemary gyermeke. A Hellsword tökéletes „old-school worship”, vagyis démoni black és speed metal keveréket nyom: „straight to point” cupa-cupa d-beat dobolást, perverzen blaszfémikus riffeket és szólókat, fémesen csörgő basszust (igazán változatos, élénk futamokkal) és Mike Manslaughter ördögi hangját. A banda nem bonyolítja túl a dolgot, és számtalan riff és futam sorakoztatása helyett a minimalista, ám erőteljes, felpörgetett riffeket, az Ironfist változatos szólóit és Mike Manslaughter pokoli ugatását részesíti előnyben, aki a Gonosznak szentelt sorokat úgy adja elő, mint egy veszett Kerberosz. A demo hangzása tulajdonképpen az egyetlen gyengéje ennek a szentségtelen lemeznek. Igaz, hogy a Blasphemy Unchained semmiképp sem szólhat ultratisztán, mint holmi Andy Sneap keze alól kikerült produkció; a koszos, nyers, durva hangzás sajátos báj és egyedi pecsét a Hellsword számára, mégis észszerű lenne a jövőben legalább a dobhangzáson javítani. A pergődobütések, amelyek most úgy szólnak, mintha tollal csikiznék a talpadat, úgy kellene, hogy szóljanak, mint az ostorcsapások Jézuska hátán. Az új számmal, a Burn the Chapellel a Hellsword bizonyítja, hogy a pokoli légiók még egyáltalán nem tervezik a megállást, a záró, Hellsword-stílusra szabott Venom-klasszikus, a Live Like An Angel (Die Like a Devil) pedig már csak a kecskefej a pentagrammán ezen a kiváló kiadványon!
Bár a Hellsword messze áll attól, hogy bármi távolról is eredetit játsszon, amit csinál, az ütős, pokoli, és pontosan úgy szól, ahogy szólnia kell. Azzal, amit a Hellsword ma csinál, a nyolcvanas évek elején vállvetve állhatott volna az olyan ősatyák mellett, mint a Venom és a Hellhammer.
Felállás
Mike Manslaughter – basszusgitár, ének
Ironfist – gitár
Mark Massacre – dobok
Produkció
Curse
Számlista
1. Prelude to Blasphemy
2. Unholy Reich
3. Evil’s Rebirt
4. Marching Towards Heaven (Satan, Death and Fear)
5. Burn the Chapel
6. Live Like an Angel (Die Like a Devil)
