Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Blackfield
Kiadó: K-Scope Records
Megjelenés: 2017
Játékidő: 44:01
Értékelés: 4/5
A Blackfield új stúdióalbummal tér vissza. A projekt mögött (még mindig) az izraeli zenész, Aviv Geffen és a Grammy-díjra négyszer jelölt Steven Wilson áll, aki nemrég, a Porcupine Tree feloszlása után igen sikeres szólókarriert indított. Wilsont talán túlságosan is jól ismerjük arról, hogy ma gyakorlatilag ő a progresszív rock egyetlen igazi guruja, aki tevékenységével életben tartja a műfaj kapcsolatát az úttörő időkkel, amikor a hatvanas–hetvenes évek fordulóján az együttesek megalapozták ezt a stílust. Geffen Izraelen kívül viszont kevésbé ismert név. Ő egyébként a „The Voice” izraeli verziójának zsűritagja, pályája során főleg a popzenében tevékenykedett, fellépett az U2 és a Placebo előtt, és olyan producerekkel dolgozott együtt, mint Tony Visconti és Trevor Horn.
A projekt jövője hajszálon függött, hiszen Steven Wilson nem is olyan régen úgy döntött, hogy kiszáll az együttműködésből Geffennel. Geffen akár teljesen egyedül is folytathatta volna, amire a harmadik és főleg a negyedik stúdióalbum egyre inkább utalt, hiszen azokon egyre kevesebb zenei rokonság maradt Wilson szerzői és hangszerelési módszereivel, Wilson azonban közvetlenül az új album felvételeinek kezdete előtt meggondolta magát. Sőt. A „Blackfield V” több helyszínen, az Izrael–Nagy-Britannia vonalon készült, és azzal büszkélkedhet, hogy három dal felvételén a Trevor Horn tulajdonában lévő stúdióban Wilsonnal és Geffennel együtt dolgozott a rock’n’roll talán minden idők legnagyobb hangzásguruja, maga a felséges Alan Parsons.
A „Blackfield V” zenei anyaga tehát ismét erőteljesebben kacsint arra, amit a projekt első két albumán már élvezhettünk. Steven Wilson ismét nagyobb elkötelezettsége miatt az új album dalaiban újra több olyan zenei elem van jelen, amelyek stílusban és hangzásban leginkább a Porcupine Tree későbbi munkáihoz és persze Wilson szólókarrierjéhez hasonlíthatók. Ez azt jelenti, hogy valaki felületesen azt mondhatja az albumra, hogy megint progresszívebb, bár ez a jelző összehasonlító értelemben, ennél a projektnél igencsak hálátlan. A „Blackfield V” ugyanis újra a váltig egyedi keverékben hajózik: alternatív rock, pop és olyan elemek ötvözetében, amelyek valami progresszív rock felé húznának, de a hangszerelési alapok ezúttal tudatosan „visszafogottak” maradnak. A biztonságos pop-rock dalszerzés keretein belül.
Szóval. Elsősorban ez egy olyan album, amely a fülbemászó zeneiségnek van alárendelve, és a szilárdan felépített hangszerelésekben azonnal hat, a hallgató bőre alá kúszik. Ingerlő, erősen vibráló hangulati állapotokat hordoz, a projektnek pedig sikerül a misztikum és a vágyakozás magával ragadó hangulatát is belecsempésznie, miközben a már ismert, bevált keserédes melankólia a dalokban ismét mindenütt jelen van.
A dalok ezúttal utazásokról szólnak. Az Izrael – Nagy-Britannia útvonalon. Közben ott van persze az Atlanti-óceán, amely összeköti a két kontinenst, amelyek között a két zenész megoszlik. A szövegeket Geffen írta, és az album születésének tizennyolc hónapos időszakának élettörténeteit foglalják össze. Geffen tehát a történet mesélője, ugyanakkor ezek az elbeszélések szorosan kapcsolódnak azokhoz az érzelmekhez, amelyeknek Geffen zenészként folyamatosan ki van téve. Szóval. Ezeknek az érzéseknek a zenei komponálás formátumába történő átültetéséről van szó, ahol a költészetnek kellene a legjobb kifejezési lenyomatot adnia. Az ötlet nem új, ezért a szövegek olykor enyhén patetikusak. Vágyakozás az otthon és a család után, amelytől az új zene alkotása miatt távol kerül. Az egyetlen kapocs vele az óceán. Ez a patetikus pillanat sokakat eltántoríthat az albumtól, de az összes Blackfield-albumon végig jelen van, tehát egyszerűen tény, amellyel valahogy meg kell békélni.
A lényeget Wilson és Geffen eltalálta. Ismét rendkívül szép és tökéletes zenei terméket hoztak létre, amely nemcsak hangszerelési, hanem hangzás- és produkciós szempontból is igazi iskolapéldája a zenei komponálásnak. Az összes dal hangzásvilága rendkívül ügyesen kitöltött. Geffen markáns hangjával uralkodik, akihez a duettekben időnként csatlakozik a jellegzetes, összetéveszthetetlen Wilson. A megteremtett hangulatok dinamikus fejlődése kiváló. A páros minden apróságra gondolt. A dalokat a megfelelő helyeken szimfonikus elemek díszítik. A vokális harmóniák ismét megragadnak, amikor szembesültök az erősen dallamos refrének erejével. A csúcspontokat most magatok fogjátok megkeresni. Minőségi ingadozás nincs. Ez azt jelenti, hogy az albumon nincsenek szerzői botlások, sem olyan dalok, amelyeket a játékidő „szemetesének” (az album felesleges időkitöltőinek) nevezhetnénk. A „Blackfield V” viszont olyan album, amelyet kötelező „egyben” meghallgatni. Vagyis az első másodperctől az utolsóig, közbeni szünetek nélkül. Csak így fejti ki rátok a teljes hatását.
A projekt korábbi négy albumával összevetve a „Blackfield V” mindeddig kétségtelenül Geffen és Wilson együttműködésének legérettebb, ihletettségében legkiforrottabb lemeze. Az érzelmi kifejezőerőt tekintve is minden bizonnyal a két zenész eddigi legerősebb albuma. Egy új „keserédes” art rock lemez, egyedülálló zenei életrajzzal.
Blackfield – Family Man / Sorrys / How Was Your Ride?
Felállás
Steven Wilson – ének, gitár, billentyűs hangszerek, kísérő ének
Aviv Geffen – ének, gitár, billentyűs hangszerek, kísérő ének
Eran Mitelman – basszusgitár
Tomer Z – dobok
Produkció
Steven Wilson, Aviv Geffen & Alan Parsons
Számlista
1. A Drop in the Ocean
2. Family Man
3. How Was Your Ride?
4. Will Never Be Apart
5.Sorrys
6. Life is an Ocean
7. Lately
8. October
9. The Jackal
10. Salt Water
11. Undercover Heart
12. Lonely Soul
13. From 44 to 48
