Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Galahad
Kiadó: Avalon Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 55:52
Értékelés: 4.5/5
A brit neoprog bajnok Galahad 2012-ben nem egy, hanem két stúdióalbumot is kiadott, ami manapság a progresszív rockban is igazi ritkaság, miközben a múlt század hetvenes éveiben az ilyesmi cseppet sem számított szokatlannak. Az ambiciózus angolok, akik a „Empires Never Last” (2007) óta még mindig valóságos hangzásbeli reneszánszot élnek meg, és inspirációjuk csöppet sem fogyott, nem érték be azzal, hogy a „Battle Scars” sokak szerint 2012 egyik legjobb progrock albuma volt: még ugyanabban az évben, novemberben megjelentették az utódját is „Beyond The Realms of Euphoria” címmel.
Az utóbbi egy hajszállal kevésbé ambiciózus, mint a „Battle Scars”, ám még így is a zenekar eddigi diszkográfiájának egyik csúcsa, hiszen egy csokorra való lenyűgöző szerzemény kapott helyet rajta, amelyektől minden hűséges rajongó szíve megdobban az örömtől. Meg kell jegyezni, hogy a Galahad – a nyolcvanas évek ismertebb neoprogosaival ellentétben – csak a kilencvenes évek elején kezdte stúdiópályafutását, és a kezdetei nem voltak éppen ragyogóak, ahogyan az híresebb „unokatestvéreikre” többnyire jellemző volt. Csak az „Empires Never Last” óta, amikor megfrissítették a stílusukat, és prog metal- meg elektronikus elemeket vittek bele, amivel azonnal felismerhetőbb hangzásra tettek szert, kezdték őket a neoprog körökön kívül is megbecsülni. Ebben az időszakban a billentyűs Dean Baker, az elektronikusabb irány fő támogatója, az új hangzásvilág egyik központi alakjává vált.
A „Beyond The Realms of Euphoria” stílusában sok mindenben közel áll a lázadó hangulatú „Battle Scars”-hoz, és az is koncepcióalbum, bár a szövegek jóval egyszerűbb, „hallgass a szívedre, és minden jóra fordul” filozófiát hordoznak, ami egyeseknek persze eléggé naívnak és rendesen lerágott csontnak fog tűnni. Talán ezért is érezhetően kevésbé sötét a hangulata, ami már a nyitószerzeményen, a „Salvation I – Overture” című instrumentális darabon is hallatszik: szakrális kórusharmóniák és cyberpunk beütésű trance-textúrák váltják egymást. Az utóbbiakból éppen csak annyi van, amennyi kell, idővel pedig kifinomultabb szimfonikus futamoknak adják át a helyüket, a felvillanyozott gitárfutamoktól pedig egyetlen prog metal zenekar sem szégyenkezne.
A „Salvation II – Judgment Day” közben megszólal Stuart Nicholson jellegzetes, karizmatikus hangja – ő az egyetlen Galahad-tag, aki 1985 óta, vagyis a kezdetektől megszakítás nélkül hű maradt a zenekarhoz, hiszen Roy Keyworth gitáros 1998-ban rövid „szünetet” tartott. Üzenetében rendkívül erős szerzemény, amelyben Nicholson színpadias éneklése a melodramatikus hangulat közepette teljes mértékben kibontakozhat. A tízperces nyomán is túlnyúló, sötét eposz, a „Guardian Angel” ütősen időzített szám, amelyben a különféle trance-motívumok között dühös gitárfutamok és harcias dobpergések uralkodnak. Ez a felvillanyozott hangulat akkor is megmarad, amikor megjelenik a szubtilis, hipnotikus harmóniákkal teli rész és a dallamos refrén Stuart mindig karizmatikus énekes irányítása alatt.
A tömörebbre fogott „Secret Kingdoms…” bőségesen torzított elektromos gitárral nyit, majd teljes prog metal kataklizma tör ki, időnként pokoli színezetű szólóváltozatokkal, miközben Stuart ismét drámai történetek színpadias mesélőjévé változik, és különösen akkor hatásos, amikor eléri a dallamos refrént. A „Beyond The Realms of Euphoria” ugyan nem rendelkezik olyan ízlésesen felépített és felejthetetlen számmal, mint a „Seize The Day”, amely később EP-ként is megjelent, de azért akad rajta néhány jó közelítés, amikor dallamos kifinomultságot kell megmutatni. A stílusában kissé a Galahad korábbi életművéhez közelebb álló „…And Secret Worlds” drámai zongoraaranzsokkal és titokzatos vokális harmóniákkal nyit, majd a dühös gitárfutamok segítségével hiteles viktoriánus hangulat uralkodik el rajta, ami az egyéb (ismertebb) sötétebb neoprog zenekarok, például az Arena és az IQ rajongóinak is tetszeni fog.
Az „All In The Name of Progress”, amely szakrális orgonahanggal indul, majd egy ideig trance-textúrák uralkodnak benne, az album legsötétebb szerzeménye, ami egyébként már a címéből és társadalomkritikus szövegéből is látszik. Mégis, a komor részek és a vad ritmusváltások közepette emelkedő refrén bontakozik ki, miközben Baker szintetizátoron egy retro beütésű, kifejezetten neoprogos szólót is megenged magának. A „Guardian Angel – Reprise”, tipikus neoprog dráma, a fő „Guardian Angel” motívum zongorás újrafeldolgozását és a háttérben felcsendülő operettes vokális harmóniákat tartalmazza, amelyek időnként tényleg az angyalok mennyei kórusára emlékeztetnek. Ezek a „mennyei” vokális harmóniák a főrefrén újrajátszásánál is jelen vannak, amely hatalmas szimfonikus aranzsmánt kapott.
Az album végén, nosztalgikus lezárásként a Galahad-klasszikus „Richeliu’s Prayer” újrajátszott változata hallható, amely eredetileg az „Nothing Is Written” (1991) című bemutatkozó lemezükön jelent meg, és sok mindenben felülmúlja az eredetit. Stílusában ez a kiváló eposz, amely Karl Groom (Threshold) új produkciós köntösében még robbanékonyabban és drámaibban szól, természetesen jócskán eltér a „Beyond The Realms of Euphoria” korábbi számaitól, hiszen a Galahad az eredeti megszületésekor még sokkal inkább emlékeztetett a Fish-korszakos Marillionra, mint manapság, amikor már teljesen saját utat járó zenekar.
A Galahad a „Beyond The Realms of Euphoria” albummal, egy újabb neoprog diadallal tette teljessé elődje, a „Battle Scars” nagyszerűségét, így egy éven belül két kiváló stúdiómunkát tett le az asztalra, ami manapság mindenképp ritkán látott-hallott teljesítmény. A „Beyond The Realms of Euphoria” tehát a modern neoprogrock egy újabb gyöngyszeme, amely minden hűséges rajongót boldoggá tesz majd ennek a kultikus formációnak. A Galahad-albumok a boltok polcain (még mindig) igazi ritkaságnak számítanak, a legkönnyebben magának a zenekarnak a weboldalán szerezhetők be, amely már régóta saját kiadójához, az Avalon Recordshoz kötődik. Új stúdióalbumuk állítólag 2015 őszén jelenik meg, és a rajongók többsége persze újabb csemegére számít, amely a két stúdióelődjével azonos szinten áll.
Felállás
Stuart Nicholson – ének
Roy Keyworth – gitár
Spencer Luckman – dobok
Neil Pepper – basszusgitár
Dean Baker – billentyűk
Produkció
Karl Groom
Számlista
1. Salvation I – Overture
2. Salvation II – Judgement Day
3. Guardian Angel
4. Secret Kingdoms…
5. ..And Secret Worlds
6. All In The Name Of Progress
7. Guardian Angel – Reprise
8. Richelieu’s Prayer 2012
