Előadó: Clapton, Eric
Kiadó: Warner Bros. Records
Megjelenés: 1985
Játékidő: 49.54
Értékelés: 3.5/5
Az 1980-as évek beköszöntével végleg átrendeződtek az erőviszonyok a zsúfolt globális zenei körhintán, és 1985-ben végre Eric Clapton alakját is újra kellett definiálni. A metamorfózis a magányos gitáros lovasból, aki az egyre nyilvánvalóbb zenei klímaváltozás ellenére, a többnyire kiváló blues-rock kiadványok rendszeres tálalása közben éveken át ignoráns módon homokba dugta a fejét, a békülékenyebb kormányossá, aki popra blansírozott slágerek szériagyártását irányítja, gyakorlatilag egyik napról a másikra végbement, a Behind The Sun albummal. A lemez azóta is megosztja Eric zenei konyhájának hívőit. Míg könnyen fogyasztható természete a legendás zenész másként forgó alkotói világába való átlépést jelképezi, a vakmerő blues-receptek kedvelői egegyenesen blaszfémikus gyökértagadással vádolják. Ironikus módon éppen a Behind The Sunban ismerte fel a szakmai kritika Claptont erejének csúcsán, az utóbbi évek egyik legjobb gitárjátékával felvértezve, még ha az érzelmes gitárkitörésekre, a Slowhand vagy az Another Ticket mintájára, a Behind The Sunon krónikusan kevés is a mozgástér. Phil Collins producerként modern, a népszerű vizek felé hajló hangzásképre szavaz, amely tökéletesen illik a nyolcvanas évek közepének cirkuszához és pompájához.
Eric Claptonnak kétségkívül szüksége volt a stílusváltásra, a kifejezésmód radikális megújítására, mint egy újabb gyötrelmes evolúciós folyamatra, amelyen a túlélés kedvéért összeszorított foggal egyszerűen át kellett verekednie magát. Az ilyen kényelmi zónák közti ugrálás persze mindig veszélyes, még a legnagyobbak esetében is. Az óvatosság tehát nem árt, és Eric elsőrangú gyógyírt választott minden félelemre és aggodalomra: Phil Collins szolgálatait. Collins ugyanakkor korántsem az egyetlen ütőkártya Clapton kezében. A divatos zenei fogások lehetőségeinek célszerű kiaknázására a zenei világ jeles figuráiból álló kis csapatot fogtak be. Jeff Porcaro, Steve Lukather és Jerry Lynn Williams olyan nevek, akik nélkül a friss ötletek adaptálása Claptonnál ha nem is lehetetlen, de biztosan jóval nehezebb lett volna. A jeles társaság segített a zenészt új kihívások felé lökni. A felfrissített hangzás ezúttal minőségi hangszeres háttérből táplálkozott, és az is örvendetes, hogy a selymesen fegyelmezett pop sűrű rétegén helyenként átsüt Eric virtuozitásának jól ismert vonása. A számítóan, szinte csiszoltan felépített dalszerkezetek és a személyes problémákkal megtépázott gitáros ó-iskolás hangszeres féktelensége közötti karakterkülönbség annyira kifejezett, hogy időnként már kimondottan komikus, mégis kínál néhány igazán lenyűgöző pillanatot, tele jellegzetes atmoszférával, amely mélyen beleszövődik a lemez biztos favoritjainak kézzelfogható szerves hangzásába: ilyen a Same Old Blues, a Just Like a Prisoner és a Forever Man. Biztos, ami biztos, a Behind The Sun felvonultat néhány kimondottan kellemes popos-rockos szeletet is, amelyek valószínűleg elsősorban arra szolgáltak, hogy szándékosan a középutat célozzák meg, amelyhez Eric Clapton az említett gyöngyszemek esetleges bukása után villámgyorsan visszahúzódhatott volna. A She’s Waiting, a See What Love Can Do és a Never Make You Cry szerencsésen szimpatikus ötletek, amelyek kérlelhetetlen hóhéra sajnos az elég homályosan megálmodott kivitelezés. Első hallgatásra potenciális slágernek tűnnek, de szintetikus billentyűhangzással átitatott vázaik és a jellegzetes, kamarahangulatú ének keverése Eric Clapton újítása, ravasz és egyben bátor lépés, amely számos fejlődési lehetőséget nyit meg.
Eric Clapton a Behind The Suntal sikeresen lezárta saját kifejezésmódjának igencsak szükséges felfrissítését. A lemez sikere, és vele elválaszthatatlanul együtt járó jótékony hatása a gitáros kimerült, alaposan elkopott alkotói erére végleg kiszabadította Ericet a rég berögzült kifejezési minták önelégült ismételgetésének csapdájából. Clapton elszántsága, hogy kikukucskáljon ezek határain túlra, a Forever Man formájában meghozta a vágyott slágert, a Behind The Sunnal pedig végül az a képlet is megszületett, amelyet a nagy gitáros későbbi stúdiósikerei – ritka eltérésekkel – követtek.
Felállás
Eric Clapton: gitár, ének
Lindsey Buckingham: gitár
Steve Lukather: gitár
Donald „Duck” Dunn: basszusgitár
Nathan East: basszusgitár
James Newton Howard: billentyűs hangszerek
Peter Manning Robinson: billentyűs hangszerek
Greg Phillinganes: billentyűs hangszerek
Michael Omartian: billentyűs hangszerek
Peter Robinson: billentyűs hangszerek
Chris Stainton: billentyűs hangszerek, hammondorgona
Marcy Levy: háttérének
Jerry Williams: háttérének
Lenny Castro: ütőhangszerek
Ray Cooper: ütőhangszerek
Phil Collins: dob, háttérének
Jamie Oldaker: dob
Jeff Porcaro: dob
John „J.R.” Robinson: dob
Produkció
Phil Collins
Számlista
1. She’s Waiting
2. See What Love Can Do
3. Same Old Blues
4. Knock on Wood
5. Something’s Happening
6. Forever Man
7. It All Depends
8. Tangled In Love
9. Never Make You Cry
10. Just Like A Prisoner
11. Behind The Sun
