Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Saga
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 1985
Értékelés: 4/5
Az 1980-as évek közepére a Saga már jócskán hátrahagyta a progresszív rock elemeit, vagyis a hosszabb hangszeres kirándulásokat és a gitár meg a billentyűk kifinomult párbeszédét, és rövidebb, egyszerűbb, a líraiságot hangsúlyozó dalok felé fordult, amelyekben erős kereskedelmi felhang bújt meg. Ennek ellenére a banda könnyen befogadható hangzása a hazai Kanadán és Európán kívül (főleg Németországban, ahol mindig volt fülük a minőségi art rockra) sosem talált szélesebb körű visszhangra, ami valahol szomorú, hiszen az általuk játszott progresszív pop jobb volt, mint sok prog rock zenekar kísérletezése az 1980-as évek kereskedelmi trendjeivel. A lenyűgöző „Heads Or Tales” (1983) után a Saga a „Behaviour” lemezen is folytatja a pop és a prog közti lavírozást, csakhogy a prog elemek most már alig érzékelhetők: leginkább egy-egy szimfonikus hangszerelésben, valamint Ian Crichton szellemes, éles gitárbetéteiben ragadhatók meg. A ritmus is egyszerűbb lett, Michael Sadler pedig az énekét még inkább a romantikus érzelmek és a dallamosság szolgálatába állította.
Hosszabb szvitekből vagy cizellált hangszeres kirándulásokból gyakorlatilag semmi sem maradt, a végeredmény kifinomult pop rock, sok new wave-elemmel és egy csipetnyi proggal, amit az ilyen kiváló, kemény magvú zenészektől mindig el lehet várni, hiszen ők a lelküket semmiért a világon nem adnák el. Bár az albumon rengeteg potenciális rádiós sláger akad, amelyek a dallamra és az egyszerű ritmusra épülnek, az előadás kiváló, a hangulat pedig irigylésre méltó. A produkció szintén érezhetően megváltozott, és a megszokottnál is lágyabb lett. A lemez még valamiért nevezetes: a Saga itt kezdett először egyértelműbben szerelmi témákról énekelni a szövegeiben, ami korábban sosem volt jellemző rájuk. Az egész album ugyanis a szerelemről szól, így tulajdonképpen az első koncepcióalbumuk. A zenekart addig főleg „értelmiségiek” (jobb kifejezéssel sci-fi geekek) tisztelték, akik többnyire férfiak voltak, ezzel viszont a női közönség szimpátiáját is megszerezte, ami annál dicséretesebb, mert közben a lelkét is megőrizte.
A „Behaviour” dalainak fele (főleg a lemez első fele) potenciális sláger, ami sokat elárul a kereskedelmi irányultságáról. Már a „Listen To Your Heart” is sajátos romantikus hangulatot kínál, és egészen más energiát, mint amit megszoktunk. Kifinomult pop ez, rengeteg new wave hangzáselemmel, csiklandozó ritmussal, romantikus billentyűfüggönyökkel (a háttérben egy ezoterikus klavinet is hallatszik, amit a billentyűs Jim Gilmour szólaltat meg) és lírai, kifejező énekkel, amelyhez a refrénben harmonikusan csatlakoznak a remek kísérővokálok. Az energiáról főként a vicsorgó gitárfutamok gondoskodnak. Egyszerű lüktetés és dallam, mégis rendkívül hatásos hangulat. A „Take a Chance” egy újabb szentimentális, ultradallamos popdal csaknem táncolható ritmussal, de Ian rétegzett gitárjátéka miatt a szám így is elég változatos és izgalmas az igényesebb hallgatóknak is. Az ultradallamos „What Do I Know” megjelenésekor nagy sláger és kislemez volt, amit a rádiók is sokat játszottak. Nem csoda, hiszen szerintem ez a legkommerszebb munkájuk a pályafutásuk során. Bár az ilyen zenekaroknál ez inkább hiba, mint erény, mégis kiváló dalról van szó, amely romantikus, éjféli hangulatával és nyílt erotikájával – amit Michael és a remek női kísérővokál, Sharon Benson párosa visz bele – a lemez egyik csúcspontja. Az eredmény hihetetlen romantikus varázslat, ami az ultradallamos refrénben bontakozik ki teljesen. Ian ötletes és tökéletesen odaillő gitárszólója gondoskodik róla, hogy ne holmi szokványos rádiós popdalról legyen szó, és az igényesebb hallgatók is örömüket leljék benne. Hihetetlen, milyen szépen simul egymásba Michael hangja a női duettben, amit sok évvel később Peter Gabriel „Don’t Give Up” című számának remek feldolgozásában is megismételt.
A „Misbehaviour”, egy újabb potenciális sláger, főleg Ian hard rockos fogásai, a nagyszerű és kissé durva ének, valamint a csiklandozó billentyűk révén megint közelebb áll a klasszikus Saga-hangzáshoz. Emellett a kiváló Steve Negus masszív dobátvezetéseivel kivételesen erős ritmikai alapot ad. A „Nine Lives Of Miss MIDI”, ahol a klavinet és az ambientes billentyűk uralkodnak, tulajdonképpen hangszeres felvezetés a melankolikus, éjféli new wave balladához, a „You And The Night”-hoz. Michael éneke itt tele van leplezetlen melankóliával és fájdalommal, amit a bűbájos billentyűfüggönyök és egy finom slide-gitárszóló fokoz, ami nem épp gyakori Ian repertoárjában. A viszonylag átlagos „Out of The Shadows”, amelyet rétegzett szintetizátor-harmóniák vezetnek be, szintén nem fukarkodik a romantikával. Az elektronikus ütősök és az űrszintik megint tág teret engednek a gitárfutamoknak. Az energikus „Easy Way Out” ismét a klasszikus Saga-stílusban szól, nem hiányoznak belőle a hangszeres szellemeskedések, amelyeket az éles gitárfutamok és a billentyűk sokszínű palettájának összjátéka kínál. Ha nem volna ilyen diszkós a ritmusa, akár valamelyik korábbi lemezükön is szerepelhetne. A „Promises” újabb szilárd, melankolikus ballada, amelyben nem hiányoznak a finom kacérkodások a gitár és a billentyűk között, és amelyet Michael romantikus éneke diktál. A „Here I Am”-ben az art rockos Saga megint teljes gőzzel pörög. Az éles gitárfutamok összefolynak a dús, sokszínű billentyűkkel (rengeteg többszólamú harmónia), a dobátvezetések pedig elállítják a lélegzetet. A záró „(Goodbye) Once Upon a Time” szerintem a Saga egyik kissé elfeledett klasszikusa és a lemez egyik csúcsa. Csodálatos hangulat, ahol a különféle billentyűk harmóniái tökéletes romantikus kulisszát festenek Michael énekének és a vicsorgó gitárbetéteknek, és a látszólag egyszerű balladából hatalmas dalt kerekítenek. A hangszeres kirándulások sem hiányoznak, és itt jutnak a zenekar progresszív elemei a legnagyobb szerephez az egész albumon. Szép bizonyíték arra, hogy a Saga a hallható hangzásbeli változás ellenére alapjában véve mindig is progresszív zenekar maradt.
Amikor a Saga progresszív bandaként elindult az útján, az 1970-es évek végén, összetett hangszerelésekkel, éles harmóniákkal és sci-fi koncepciókkal, aligha számított bárki arra, hogy valaha szerelmes pop rock albumot csinálnak. Annak ellenére, hogy ezzel kis híján nevetségessé tehették volna magukat, az új irány teljesen bejött nekik. A végeredmény kifejezően erős, minőségi pop rock album, amely a progresszív rock sok rajongóját sem hagyhatja hidegen, bár a Saga itt jócskán eltávolodott első szerelmétől. Hiába hiányzik itt-ott a zenekar kísérletezős oldala, a balladákban sem csúsznak soha émelyítő szentimentalizmusba, és irigylésre méltó profi szinten maradnak. A „Behaviour”-ral a popos kacérkodásnak még nem lett vége, de a progresszív rock terén korántsem mondták ki az utolsó szót, hiszen évek múltán nagyon sikeresen vissza is tértek hozzá. A „Behaviour” ugyan nem tartozik a klasszikus lemezeik közé, de mondanivalóját tekintve biztosan a legerősebbek közé sorolható. És még egy tipp: akinek bejön a kanadai pályatársak, a Rush „Power Windows” (1985) lemeze, annak valószínűleg a „Behaviour” is tetszeni fog.
Felállás
Michael Sadler – ének, billentyűk
Ian Crichton – gitár
Jim Crichton – basszusgitár, billentyűk
Jim Gilmour – billentyűk, kísérővokál, klavinet
Steve Negus – dobok, ütőhangszerek
VENDÉGZENÉSZ:
Sharon Benson – kísérővokál (3)
Számok listája
1. Listen to Your Heart performed (3:56)
2. Take a Chance (3:54)
3. What Do I Know (3:40)
4. Misbehaviour (4:04)
5. Nine Lives of Miss MIDI (1:17)
6. You and the Night (5:16)
7. Out of the Shadows (4:48)
8. Easy Way Out (3:59)
9. Promises (4:12)
10. Here I Am (3:34)
11. (Goodbye) Once Upon a Time (6:38)
Az album játékideje: 45:18
