Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Pearl Jam
Kiadó: Universal Music Group
Megjelenés: 2009
Hossz: 36:33
Értékelés: 4/5
A „Backspacer” a Pearl Jam kilencedik stúdióalbuma. A 2006-os „Pearl Jam” lemez történetét folytatja: a srácok továbbra is azt a hangos, rombolós rockkeveréket gyúrják, amely nosztalgikus szeleket fúj, olyanokat, mint amilyeneket egykor az első „garázs-akárkik” zenekarai kavartak a The Stoogestól a The Whóig. De persze Pearl Jam-módra. A grunge számukra a távoli múlt. Eltemetve, minden nyomát gondosan eltüntették. Ami a fiatalság és az őrültségek éveire emlékeztet, az Eddie Vedder védjegyévé vált hangja, de az a mai mondanivalón át egészen más arcot, más kifejezőerőt mutat!
A „Backspacer” esetében – ha úgy tetszik – a „Vitalogy” utáni korszak leghangosabb Pearl Jam-prédikációiról van szó. Az elején kifejezetten csípős, éles lemez. A zenekar újkori, triviális közvetlensége él tovább. Tizenegy dal, mindössze 36 perc zene. Szebb tömörséget el sem lehet képzelni!
Az album az első négy dalon át olyan lendületesen legurul, hogy levegőt venni is alig marad időd. A zene rendkívül egyszerűen felépített, mégis gazdag mondanivalót és igazi „lüktetést” kínál – élőn szól, sőt, egészen garázsélőn! A Pearl Jam ezekbe a dalokba is áthatóan éles költészetet tett, amely megőrzi a provokatív, lázadó természetet és azt, hogy az ember csak az egyén igazságához hű. A csendesebb számokban pedig előtör a személyes vallomásosság, amely Eddie Vedder kezében ismét azt az erényt hozza el a „Backspacer”re, ami a Pearl Jam nevét egy óriási minőségi lépéssel emeli a hasonló és másmilyen rockzenekarok tengere fölé – főleg azok fölé a még kamaszkorúak fölé, akik manapság egynapos, mesterséges képződményekként működnek: múló csillogással, szellemi éretlenséggel és mondanivalóbeli szegénységgel, és akik mögött a szülői nagyágyúk zsebei meg a gyors haszonra törő cégek hiú mohósága áll. A négy vakmerő nyitódal közül változatosságával és a versszak meg a refrén érdekes összjátékával egyértelműen a Fixer emelkedik ki, ez az album első csúcspontja. Különösen Vedder színes, mélyen átélt és érzékien hiteles énekmegközelítése ad ennek a dalnak különleges báját az új lemez hallgatása közben.
Az album közepe nyugodt, és a Just Breathe című dalban Vedder finomságának ereje ragyog a legszebb fényében: az akusztikus gitár húrjainak pengetése halk csobogásként hat, amely remekül illeszkedik Vedder törékeny, vallomásos hozzáállásához. Varázslatos. Kiváló hangulatváltás, amely a villamos, de azért kontrolláltabb vizekre tér vissza egy újabb gyönyörű alkotásban, közvetlenül az említett akusztikus ballada után, az Amongst The Waves című dalban. A személyes vallomást az Untought Known folytatja, csökkenthetetlen erővel. Középtempós ritmus, hangsúlyos atmoszféra, Vedder színes, kaméleonszerű, érző hangja, amely felfújja a Pearl Jam zenéjének erejét, és ingerli a hallgatót. A Speed Of Sound nagyon is megfelelő atmoszférát és energiát kínál. Mindkét dalban a srácok mesterien billentyűket is adnak a hangzáshoz, ami hozzájárul a melankolikus hangulat megteremtéséhez. A Pearl Jam összes építőkövének felsőbbrendű lebegése, természetesen Vedderrel az élen! Vedder hangja egyre erősebb a vallomásosságban, minél inkább a balladák, az akusztikus hangzások és a zenekari hangszerelések felé mozdulnak a dalok. Mit is mondtam? Igen. Zenekari hangszerelések. Ha addig nem, akkor az album második balladájának, a záró The Endnek a hallgatása nagy gombócot csinál majd a torkodban, hiszen itt Vedder érzékenységének kifejezőmélysége, amely egyedülálló ennél az énekesnél, szó szerint elárasztja az albumot!
Az album első feléből ismert féktelenség energiáját a Supersonic hozza vissza. Rock n’ roll lüktetés, amilyenekhez a „Vitalogy” utáni korszakban a zenekartól már eléggé hozzászoktunk. Az album egyik legdallamosabb pillanata a vége felé bukkan fel a Force Of Nature refrénjével. Itt a Pearl Jam felhívja a figyelmet arra, hogy a depresszió, a rombolási vágy, sőt az önrombolás pillanatait már rég maguk mögött hagyták. A hangsúly viszont az érettség bélyegén van, a melankólián és a nosztalgikus vágyakozáson. A srácokból tehát felnőtt férfiak lettek.
A produkcióban a Pearl Jam megőrizte az erős, természetes hangzásbélyeget. A gitárok enyhén recsegő felhangot hordoznak, amely a hangfal erősítését szolgálja, különösebb kozmetikai eszközök nélkül. A zenekar a produkcióban megtartja az élőséget, a dinamikát, bizonyos mértékig a szerves nyerseséget. Ez persze ma jóval kontrolláltabb, mint hajdan. Ez leginkább abból fakad, hogy a tagok begyógyították az ifjonti sebeket, az egó megerősítése iránti féktelen igényt. Ma egyre inkább érvényesül a zenekar ereje, hogy mindent, amit akar, jóval hamarabb elmondjon, vagyis rövidebb és még világosabb vonásokkal, különösebb bonyolítás vagy hosszas körülírás nélkül. A pszichedelikus-cerebrális elem tehát teljesen eltűnt a zenekar mai arculatából. A „Backspacer” egyes pontokon produkciós szempontból a „Vitalogy” utáni Pearl Jam-albumok közül a legkeményebb, ugyanakkor a nyugodt pillanatokban remekül „kiegyensúlyozott”, vagyis „ellensúlyozott” a vallomásos törékenységgel és érzékenységgel. Megint gazdag mondanivalójú, semmivel sem összehasonlítható, csakis a zenekar egyedi esszenciájával. Most pedig mindenki rohanjon a boltba a saját példányáért!
Felállás
Eddie Vedder – ének, gitár
Stone Gossard – gitár
Mike McCready – gitár
Jeff Ament – basszusgitár
Matt Cameron – dob, ütőhangszerek
VENDÉGZENÉSZEK:
Justin Bruns – hegedű
Christopher Pulgram – hegedű
Cathy Lynn – brácsa
Richard Deane – kürt
Susan Welty – kürt
Bruce Andrus – kürt
Danny Laufer – cselló
Brendan O’Brien – háttérének
Produkció
Brendan O’Brien
Számlista
1. Gonna See My Friend
2. Got Some
3. The Fixer
4. Johnny Guitar
5. Just Breathe
6. Amongst The Wave
7. Unthought Known
8. Supersonic
9. Speed Of Sound
10. Force Of Nature
11. The End
