Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Pallas
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 1981
Játékidő: 73:10
Értékelés: 3.5/5
Az „Arrive Alive” nemcsak a Pallas valószínűleg legismertebb dalának a címe, hanem a zenekar első koncertlemeze is, egyúttal az első kiadványuk, hiszen a stúdiódebüt, a „The Sentinel” csak 1984-ben jelent meg. Az 1981-es „Arrive Alive” a progresszív rock új hullámának egyik legkorábbi lemezeként tartják számon, így például a Marillion debütjét, a műfaj klasszikusát két évvel megelőzte. Ritkán fordul elő, hogy egy banda koncertlemezzel nyit (valami hasonlót tett például a Twelfth Night), de a skót neoprog-rajongók, a Pallas már 1980-as megalakulásuk óta kiváló zenészekkel büszkélkedhettek, noha a kezdet nem sok jóval kecsegtetett. Rainbow néven indultak, de azonnal nevet kellett változtatniuk, amikor kiderült, hogy már létezik egy ilyen nevű zenekar a legendás Ritchie Blackmore (ex-Deep Purple) vezetésével. A progresszív rock rettentően népszerűtlen műfaj volt akkoriban, amikor a Pallas olyan klubokban kezdett fellépni, mint például a Marquee (a korabeli neoprog-feltámadás szíve), de ez egy percre sem tántorította el őket a saját zenei víziójuktól.
Az „Arrive Alive” eredetileg gyenge minőségű kazettán jelent meg, LP-n csak 1983-ban, amikor a zenekar már szerződést írt alá a patinás EMI-vel. A felvétel meglehetősen gyenge (ön)produkciót tartalmaz, ez a lemez fő Achilles-sarka. Az első dal az „Arrive Alive”, az első kislemez és a Pallas kedvelt klasszikusa, amely már az első fellépéseken a zenekar névjegyévé vált. Nem csoda, hogy ez a sztenderd, amelyen hallani, hogy a Pallas már akkor érezhetően különbözött a kortársaitól, főleg Niall Mathewson változatos hard rockos gitártémái miatt, később felkerült a „The Sentinel” koncepciózus remekére is. Az eredeti énekes, Euan Lowson, aki a legendás Peter Gabriel (ex-Genesis) és Fish (ex-Marillion) stílusában gyakran bújt a szövegek szereplőinek bőrébe, karizmatikus előadásmódjával kétségkívül a banda ezen korszakának fő sztárja volt, és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy többen látogassák a koncertjeiket.
Az „5 to 4”, amellyel a Pallas a melodramatikus eposzok megalkotásához való érzékét demonstrálja, szintén nagyon jól sikerült, főleg a viszonylag szerény (ön)produkció fényében. A „Queen of the Deep”, a következő epikus finomság drámai történettel és a koncertlemez egyik csúcspontja, ügyesen ötvözi a szimfonikus progresszív rockot az ütős gitárbetétekkel, a kiterjedt orgonazáport hallva pedig eszünkbe jutnak a rettentően népszerűtlen műfaj nyolcvanas évek eleji aranykorának emlékei. A „Flashpoint” nyitányát Graeme Murray basszusgitáros vastag basszusvonalai jellemzik, itt is hallani, mennyire vonzódik a zenekar a hard rockos gitárkirohanásokhoz, miközben Lowson ismét rendkívül teátrális éneklési stílust választ, a progresszív rockos teatralitás óriásainak, Peter Gabrielnek és Peter Hammillnek (Van Der Graaf Generator) a legjobb hagyományai szerint.
A „The Ripper” közel 15 perces eposza az „Arrive Alive” kétségkívüli csúcspontja, amely annyira kontroverz volt, hogy a Pallas tagjait a erőszakos jelenet meglehetősen naturalisztikus színpadi megjelenítése miatt többször is eltiltással fenyegették a koncertezéstől. Lowson, aki elő is adja a gyilkosság és az erőszak jelenetét, itt a pszichopata „Hasfelmetsző” szerepébe bújik, bizarr, véres jelmezt ölt, és egyszerre emlékeztet öregemberre és nőre. Az egész nem lett volna ennyire problematikus, ha nem élt volna még akkor is elevenen a „yorkshire-i hasfelmetsző” áldozatainak emléke. A hosszú mellotronos bevezető sikeresen megteremti a feszült drámát, és megalapozza a pszichopata gyilkos tetteiről szóló hátborzongató történetet, majd belépnek az intelligens gitárimprovizációk és a dinamikusan időzített dobátmenetek. A teljes eposz központi csillaga természetesen Lowson, aki annyira beleéli magát a szerepbe, hogy egyenesen elképesztő, a melodramatikus teatralitásnak micsoda mestere volt a Pallas eredeti énekese. Néhányan itt valószínűleg hozzátennék, hogy nem ő volt az egyetlen ilyen vokális megközelítéssel, hiszen Fish, Peter Nichols (IQ) és Geoff Mann (Twelfth Night) is Gabriel és Hammill nyomdokain haladt, mégis különleges volt az éneke abban az időben, amikor a neoprog épp csak születőben volt, és még egyetlen stúdiókiadvány sem létezett a színtéren.
Ronnie Brown billentyűs ugyanolyan otthonosan mozgott a minimoogon, a hammond orgonán és a mellotronon, mint a modernebb szintetizátorokon, ami szépen hallatszik a „Crown of Thorns”-on, egy újabb érdekes szimfonikus eposzon, amellyel a Pallas már az első lépéseinél számos hangzásbeli sztenderdet állított fel a neoprog-mozgalom fejlődéséhez. A „Paris Is Burning”, egy újabb melodramatikus finomság elegáns zongoraaranzzsal, nem élőben készült, hanem eredetileg kislemezként jelent meg, és az „Arrive Alive”-on csak a CD-kiadáson szerepel. „The Hammer Falls”, amelyben megint erősen hallatszik a klasszikus Genesis hatása, szintén teljesen reprezentatív Pallas-dal, amely epikus hangulatával még ma is lenyűgözi e gyakran elfeledett skót csapat minden rajongóját. A „Stranger (on the Edge of Time)” megmutatja, hogy a banda néhány már igencsak érett teljesítmény ellenére még mindig formálódott, hiszen ígéretes potenciállal bíró dal ez, de egyértelmű irány, fej és farok nélkül.
Az „Arrive Alive” messze áll attól, hogy koncertklasszikus legyen: a CD-kiadás alapos felújítása ellenére is gyenge a produkció, a zenekar pedig még a saját hangzását kereste. Történelmi jelentősége miatt viszont minden neoprog-rajongó polcán ott a helye. Ráadásul a lemez dalainak többsége soha nem kapott stúdióváltozatot, így a Pallas hagyatékának gyűjtői számára még nagyobb a jelentősége. Szomorú tény, hogy az a zenekar, amely a „The Sentinel”-lel a nyolcvanas évek egyik legjobb progresszív rock albumát megalkotta, manapság alig tengődik, és nagyrészt a fanatikus lengyel hívek támogatásából él, akik mindent megvesznek, ami csak egy kicsit is neoprogot lehel.
Felállás
Euan Lowson – ének
Niall Mathewson – gitár
Graeme Murray – basszusgitár, basszuspedál, vokál
Ronnie Brown – billentyűs hangszerek
Derek Forman – dob
Produkció
Pallas
Dalok listája
1. Arrive Alive (4:17)
2. Five To Four (10:11)
3. Queen Of The Deep (11:27)
4. Flashpoint (7:01)
5. The Ripper (14:42)
6. Crown Of Thorns (9:25)
7. Paris Is Burning (5:12)
8. The Hammer Falls (5:20)
9. Stranger On The Edge Of Time (5:35)
