Szerző: Rok Klemše
Előadó: Horrendous
Kiadó: Dark Descent Records
Megjelenés: year_month
Játékidő: 44:16
Értékelés: 5/5
Ha a philadelphiai death metal trió, a Horrendous az amúgy is több mint szilárd debütáló lemezén, a The Chillsen (2012) nem volt több puszta, jó retro death metalnál, a felszín alatt, a sötétben akkor is ott lapult egy fenevad, amely csak arra várt, hogy leszakítsa láncait. Ez két évvel később sikerült is neki a kiváló Ecdysisen, és alig egy évvel utána már az Anaretán folytatja a hadjáratát. A túl gyakori lemezkiadás a legtöbb zenekarnak inkább árt, mint használ, és tartottam tőle, hogy a Horrendous is beleesik ebbe a csapdába, de az Anareta bizonyíték arra, hogy a Horrendous a legjobb dolog, ami az elmúlt években a modern death metallal történt.
Már a nyitó The Nihilst is játszi könnyedséggel adja be a kegyelemdöfést, aztán az egész csak felfelé ível, mert az Anareta, bármilyen furcsán hangzik is egy death metal lemezről, úgy elvarázsol, mint a szirének éneke. A hibátlan, tökéletesre csiszolt riffelés egyenesen hipnotikus, újra és újra valamiféle öntudatlan transzba ránt, és csalóka módon húz a zátonyai közé. A hatások, amelyek az Anaretát megihlették, egyértelműek – svéd death metal, Slayer, Death, At the Gates, a késői Carcass, Pestilence (van Drunen korszak) –, de az amerikai trió ebből az ősleveből csak a tetején úszó zsírt szedte le, és abból főzött több michelin-csillagot érő fogást. Az Anareta ilyen szempontból az Ecdysis logikus folytatása, ugyanakkor sok mindenben a továbbfejlesztése is, mert az új anyag a bonyolultabb szerkezet ellenére jóval befogadhatóbban szól, mint bármi az Ecdysisen. Ez nem azt jelenti, hogy a Horrendous bármennyire is elpuhult volna, csupán a dalok sokkal átgondoltabbak, minden apró részletnek megvan a helye a nagyobb, fenséges képben, a hangszerek és az ének egyetlen kozmikus káoszba olvadnak össze, dinamikusabb és változatosabb albumot pedig idén tényleg nehéz lesz találni.
Az amerikai trió háromnegyed óra alatt döbbenetes eszköztárat tár a hallgató elé, olyat, amelyet a death metalban nemigen szoktunk meg, és amelyet az Individual Thought Patterns óta tényleg nem hallhattunk. Az Anareta ugyanis gitárok terén az idei év egyik legizgalmasabb albuma: a Damian Herring–Matt Knox páros brillíáns gitárvonal-összefonódásokról gondoskodik (alig van pillanat, amikor a két gitár ugyanazt játszaná), egyenesen katartikus szólókról, csodásan sötét dallamokról, doomos riffekről (az Acolytes eleje), thrashes gyorsításokról és tüzes riffekről. A nyers death metal alapokhoz a Horrendous szerzői vénával jazz- és még fusion-elemeket is hozzáad, a death metalos tépést pedig fantasztikus dallamos betétek (az Ozymandias égi középső szakaszai), akusztikus részek (Sum of All Failures) és álmodozó, Cynic-rokon kirándulások (főleg a The Solipsist felvezetése) egészítik ki.
A gitárok mögött semmiben sem marad el a ritmusszekció: a zúzós dob, amely inkább a jazzhez áll közel, mint a blast beat-eléshez és a lerágott death metal sémákhoz, valamint a basszus, amelyet szintén Herring és Knox játszik, és amely emlékezetes futamokat sorakoztat fel, amelyektől DiGiorgio sem szégyenkezne (ebben különösen a Cosmic Sea-féle instrumentális zúzda, a Siderea jeleskedik). Az ének minősége egy másik zenekarnál kérdéses lehetne, de az Anaretán olyan meggyőzően szól, hogy a szenvedő, torkos vokális támadást (a fenevadi kíméletlenséget van Drunennel és Lindberggel osztja) már a The Nihilist első embertelen sikolyánál megszereted.
Bár az Anaretát viszonylag hosszú dalok alkotják, az album egy pillanat alatt lepereg, ugyanakkor minden egyes hallgatásnál újabb gazdag rétegeket és titokzatos fátylakat tár fel. Többek közt elgondolkodtató szövegeket is, amelyek remekül illeszkednek a zenéhez. A rendkívül meleg, szerves és természetes produkció csak még egy nagy plusz egy olyan albumon, amely pontosan az, amit a címe magában hordoz – egy asztrológiai fogalom, amely a pusztító bolygót jelenti.
Az Anareta olyasmit hozott, ami a death metalból szinte annyira hiányzik, mint a víz a sivatagból – újítást és frissességet –, a Horrendous pedig nem az a zenekar, amelyet egyszerűen a múlt bandái különböző hatásainak szánalmas összegeként lehetne leírni. Az Anareta tisztelettudó pillantás a múltra, mégis mélyen belevágott, önálló út, amely kizárólag felfelé és a jövő felé vezet. Az év lemeze, hölgyeim és uraim!
Felállás
Jamie Knox – dob
Damian Herring – gitár, basszus, ének
Matt Knox – gitár, basszus, ének
Produkció
Horrendous
Dallista
1. The Nihilist
2. Ozymandias
3. Siderea
4. Polaris
5. Acolytes
6. Sum of All Failures
7. Stillborn Gods
8. The Solipsist (Mirrors Gaze)
