Előadó: Nelson, Willie
Kiadó: Blue Note Records
Megjelenés: 2009
Játékidő: 45.31
Értékelés: 4/5
Willie Nelson, a zenei legenda, színész, költő, aktivista és amerikai ikon még mindig nem hajlandó lelépni! A szentimentális bácsi 76 évesen is makacsul ontja a kiváló albumokat, amelyek rendre eltávolodnak a country zenétől. A mester minden bizonnyal az életkorral is együtt járó, egyre erősödő érzékenysége az utóbbi években rendszeresen a zenei relikviák gyűjtésében, retusálásában és újrarestaurálásában csapódik le, az American Classic pedig a híres Stardust példáját követve ezt a vonalat kényezteti tovább. Rokon, de biztosan kevésbé kockázatos kísérlet ez: 12 többé-kevésbé ismert sztenderd szelleme kel új életre, „estélyi ruhába” bújtatva, könnyed jazzköntösben, egy első osztályú előadó és zenei újító keze alatt, aki így második tavaszát éli.
Hogy Willie Nelson otthonosan mozog a jazz vizein, azt korábban már bebizonyította a Wynton Marsalisszel közös munka (a Two Men With The Blues RockLine-kritikáját itt olvashatod). Ez a mostani kacérkodás a jazzel kicsit más természetű: meglehetősen visszafogott darab, amely alapvető énekes eszközökkel egészen bárhangulatot teremt. Az American Classic messze belenyúl a zenei múltba, és az amerikai popkultúra kincstárából óvatosan kölcsönözve ráérős hangzásbeli utazásra visz, tele megható nosztalgikus kitörésekkel. Nelson hirtelen „átváltozása” hagyományos jazzcsalogánnyá, jól kicsiszolt hangulatérzékkel, már a nyitó The Nearness Of You-tól meggyőző. A lemez legrégebbi motívumának feldolgozása megadja az egész album alaphangját, amely komolyabb kitérőt a pörgősebb ritmusok felé nem enged meg magának. A Fly Me To The Moon folytatja a dalszerzős megközelítést, Nelson hangjának hihetetlen karakteres színgazdagsága pedig először a Come Rain or Come Shine-ban válik nyilvánvalóvá, az I Miss You So melankolikus kifejezése pedig még valamivel konkrétabban egészíti ki.
Az American Classic a sok kiváló feldolgozás mellett, amelyek álmodozó jazzcsemegéket szólaltatnak meg, két érdekes vokális együttműködést is kínál, amelyek biztosan felkeltik a fiatalabb jazzhallgatók érdeklődését. Willie Nelson ravasz kereskedelmi húzásra szánta el magát, amikor úgy döntött, összefog Diana Krallal és Norah Jonesszal. Az elsővel az If I Had You bensőséges vallomására épít, amely első osztályú balzsam a fülnek, a Baby, It’s Cold Outside-ban pedig egy meglehetősen csintalan, ötletesen lekerekített énekpárbeszédbe csöppenünk, amely a pajkosság ellenére is megmarad az album témájának és hangulatának keretein belül.
A Nelson zenei pályáját jellemző, félreismerhetetlen country-szigma ellenére, amely végül is az elmúlt 40 év óta a zenész munkásságának legfelismerhetőbb kifejezőeleme, az American Classic makacsul a könnyed jazz talajában marad gyökerezve. Willie Nelson ezúttal is, mint mindig, újszerű megközelítéssel állt elő, amely új életerőt lehel a könnyűzenei sztenderdek válogatásába. A régi zenei gyöngyszemek fényének felélesztése, amelyért az American Classic oly szívvel-lélekkel küzd, Nelsonnak teljes mértékben sikerült. Hogy a végeredmény véletlenül se legyen túl retró, unalmas és érdektelen, vagyis hogy az album nagyobb eséllyel keltse fel azon fiatalok érdeklődését is, akik még igyekeznek minőséget keresni a zenében, itt van egy üdvözlendő csomag a modern vokális jazz neveiből is, amely az esetleges slágerek felszolgálása mellett a legigényesebb zenei gourmand-oknak is biztosan segít kedvére tenni.
Felállás
Willie Nelson: ének
Christian McBride: basszusgitár
Joe Sample: zongora
Lewis Nash: dob
Mickey Raphael: szájharmonika
vendégek:
Diana Krall: ének
Norah Jones: ének
Produkció
Tonny LiPuma
Számlista
1. The Nearness of You
2. Fly Me to the Moon
3. Come Rain or Come Shine
4. If I Had You
5. Ain’t Misbehavin’
6. I Miss You So
7. Because of You
8. Baby, It’s Cold Outside
9. Angel Eyes
10. On The Street Where You Live
11. Since I Fell For You
12. Always On My Mind
