Szerző: Rok Klemše
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Josefov, Csehország
A koncert dátuma: 2009. 08. 05.
Látogatók száma: 10
Jegyár: 47€/54€
Mit csinál a metálos, ha a fesztivál nem megy hozzá, pedig gyilkos felhozatallal, olcsó sörrel és utánozhatatlan hangulattal várná? Hát persze, hogy ő megy a fesztiválhoz! Most minden szem és fül a cseh Brutal Assaultra szegeződött, amely az idei európai fesztiválok többségével ellentétben – ahol elég szegényes volt a felhozatal – kiváló névsort kínált, „kisebb” és nagyobb nevekkel egyaránt, és különösen azzal csábított, hogy néhány igazán exkluzív fellépő szerepelt rajta, olyanok, akiket színpadon szinte lehetetlen elcsípni, legalábbis a mi környékünkön. A társaság készen állt egy újabb fesztiválkalandra, és több mint tízórás út után – amiért főleg a remek cseh közlekedési infrastruktúra a felelős, élén a teljesen szétásott Brnóval (képzeld el, hogy az összes ljubljanai építkezést egyetlen utcába zsúfolod – az lesz Brno!), a reménytelen mellékutakon vánszorgó végtelen számú kamionnal, a megszámlálhatatlan „roadkillel” (talán ez a cseh konyha egyik különlegessége, hehe) és az olyan röhejes pillanatokkal, amikor Horni Jeleny-hez hasonló nevű falvakon hajtasz át, vagy amikor az út mellett egy életnagyságú műanyag zsiráf vár, aki ott áll, ki tudja, miért – szóval jött a következő állomás. És persze a metálos nem lenne igazi metálos, ha a Černa Hora nevű falun áthajtva, amely kiváló sörgyáráról híres, nem csillanna fel a szeme és nem indulna meg a nyála. Az illető élete célja ezután már csak az első nyitva tartó kocsma megtalálása, ahol fél literes sört mérnek 20 cseh koronáért (kb. 0,70 €). A Brutal Assault helyszínéhez, Jaromer városkához vezető út innentől sokkal gyorsabb és könnyebb volt. A Brutal Assault egyik különlegessége, hogy Jaromer egy részén, Josefovban zajlik, ami egy régi katonai erőd. II. József építtette 1780 és 1790 között, a porosz támadás elleni védelemre szánták (ami egyébként soha nem következett be). Felejthetetlen élmény végigautózni Josefov szűk, középkori utcáin, amelyek a fesztivál alatt parkolóhelyekké változnak. Az ígért háromórás jegyárusítási, illetve jegyátvételi kezdés miatt aztán megtapasztaljuk a fesztivál egyetlen hibáját, mert az három órát csúszik. A kultúrsokk természetesen az is, hogy a csehek egyáltalán nem tudnak angolul… De ez is gyorsan feledésbe merült, és a város gyors esti felfedezése után jól megérdemelt, erőt adó alvás következett a fesztivál első napja előtt.
Az első nap kora délutáni óráiban a Brutal Assault színpadait elég átlagos hardcore és metalcore zenekarok foglalták el, így nem érte meg az egyik vagy másik színpad előtt sülni a már égető délutáni napon. Egyedül a holland death metal csapat, a The Lucifer Principle keltett némi figyelmet, de azt is csak azért, mert a basszusgitáros, Michael Grunwald nem hagyományos elektromos basszusgitárt használ, hanem egyszerűen kihozza a színpadra a klasszikus nagybőgőt. Ám amint a figyelmedet gyorsan magára a zenére irányítod, nem marad más, mint hogy átvonulj a sörsátorba, mert a hollandok nem kínálnak többet átlagos, sőt rossz és teljesen jellegtelen death metalnál. Még jó két óránk maradt az első nagyon várt zenekarig, és az időt a Brutal Assaulton nemcsak úgy lehet rövidíteni, hogy a pénztárcádat ürítgeted a meglehetősen gazdag merchandise-kínálaton, hanem úgy is, hogy a nap elől elbújsz a horrorsátorban, ahol a fesztivál összes napján kora reggeltől késő estig horrorfilmeket vetítettek – az újabb filmes remekművektől, mint a Zombie Strippers és a Dead Snow (náci zombik, igen, igen), a klasszikusokon át, mint a Candyman, a Cannibal Ferox és a Ravenous, egészen a cseh Kladivo na čarodejnice-ig és a splatter-komikus horror műfaj remekműveiig, élükön Jackson klasszikusával, a Braindeaddel (kötelező megnézni!). Felejthetetlen séta a fesztivál „utcáin”, amelyek valójában a nyilvánosság előtt nyitva álló erőd részei, egyik udvarát az Obsura és a Metalshop Stage foglalja el. Az erőd utcáit számos sátor tölti meg, a két beer garten-től a Red Bull-sátoron át a kajasátrak kisebb tengeréig, amelyek cseh gasztronómiai finomságokat kínáltak minden igazi gurmének (a szarkazmusdetektor természetesen full üzemmódban, a cseh specialitásokról még a következő beszámolókban lesz szó).
A Brutal Assaulton az idő gyorsan elszáll, miközben a kedvenceidre vársz, és mielőtt még elüvölthetnéd, hogy Sadus Attack!!!, már fel is lép a Metalshop színpadra az idei fesztivál első exkluzív fellépője – a legendás kaliforniai thrasherek, a Sadus. A kisebb szlovén társaság az idei Thrash Assaulton már láthatta őket, ahol a mi thrash óriásaink, a Negligence is játszottak, mi többiek, akiknek nem jutott ez a megtiszteltetés, még jobban vártuk ezt a koncertet. Főleg amiatt, hogy a Sadust Steve DiGiorgio alapította, a metál egyik legnagyobb basszusgitáros neve. Az Autopsy, a Control Denied, a Death, a Quo Vadis, a Testament és az Iced Earth csak néhány azok közül, akikkel a nagy DiGiorgio együtt dolgozott. Persze eközben semmiképp sem szabad megfeledkezni az anyazenekaráról, a Sadusról, amely 25 év alatt az egyszerű death/thrash csapatból fantasztikus technikás thrash metal zenekarrá fejlődött. És egyszerűen nehéz szavakba önteni, micsoda élvezet DiGiorgiót játék közben nézni, a szemed nem tud betelni az ujjai táncával az öthúros fretless basszusgitáron. Persze nem mehetek el szó nélkül a kis ördög, Darren Travis mellett sem, aki a gitáron és az ördögi, mérgező énekben remekel, és akit a vokálokban bőven segít DiGiorgio is. A siralmas hangosítás ellenére, amely miatt főleg a basszusgitár hallatszott rosszul, a Sadusszal töltött jó háromnegyed óra az elejétől a végéig igazi pusztítás volt, és milyen jó bemelegítés a nyakizmoknak, amelyekre még komoly megpróbáltatások vártak. A Sadus a színpadon megemlékezett a negyedszázados pályafutásáról is, és klasszikusokkal ajándékozott meg minket, mint a Sadus Attack, a Through the Eyes of Greed és a Certain Death. A végére csak annyit mondhatok: köszönjük a Sadusnak a 25 év remek thrashelését, és hadd emlékeztessek, hogy az utolsó, Out For Blood albumuk óta már jó három év eltelt…
Az első nap másik csemegéje az izraeli Orphaned Land volt, akiket mostanában nem lehetett túl gyakran látni színpadon. A zenekar épp most veszi fel negyedik stúdióalbumát, a The Neverending Way of the OrWarrior címűt Steven Wilson (Porcupine Tree) producerkedése alatt, a nyarat pedig rövid stúdiószöktetésre és néhány fesztiválfellépésre használták ki. Meglepően nagy tömeg gyűlt össze a színpad előtt, és hangosan üdvözölte az izraelieket. A karizmatikus énekes, Kobi Fahri remekül magára vonja a figyelmet a dallamos tiszta ének és a durva growl kiváló váltogatásával. Az Orphaned Landet azonban az erős közel-keleti hangulat különbözteti meg a hasonló énektechnikát használó zenekarok tengerétől, ami főleg Yossi Sassi színes, mozgalmas keleties riffjeiben rejlik, valamint Kobi szinte tantrikus éneklésében, különböző nyelveken – az angoltól az arámin át Izrael őshonos nyelveiig. Kár, hogy a rövid fesztiválszett nem engedte meg a zenekarnak, hogy egész rakás egzotikus hangszert hozzon magával, mint például a buzuki és a szaz, meg az énekesnőt, Shlomit Levit, de az Orphaned Land a lenyugvó nap fényében igazán varázslatos hangulatot teremtett. Az energikus zenekar végigvitt minket mindhárom korábbi albumon, de főleg a Mabool című koncepcióalbum-remekműre koncentrált, amely három fiú történetét meséli el (mindegyikük egy-egy ábrahámi vallást képvisel), akik megpróbálják figyelmeztetni az emberiséget az özönvízre. Kobi és a társaság többek között a The Kiss of Babylon, a Norra El Norra és a Birth of the Three dalokat adta elő, az egészet pedig fűszerezte a készülő lemez számaival, amelyek a hallottak alapján sokat ígérnek!
A szomszédos színpadon pedig az I’m Going In-nel már be is robbantak a svéd elektro metalosok, a Pain, az egyetlen, mindenes Peter Tägtgren vezetésével. Sajnos az elejétől érződött a zenekar színpadi rutinja, annak ellenére, hogy rendkívül élénkek és energikusak voltak. Peter egyre jobban cincogó tiszta énekét pedig lehetetlen nem észrevenni, amire szerencsére nem lesz szüksége a Hypocrisy rég várt új lemezén. A közönséget, főleg a gyengébbik nemet, a Pain azért sikeresen felhevítette, sokan vidáman ringatóztak az olyan slágerekre, mint a Zombie Slam és a Same Old Song, kicsit lecsillapodtak viszont a kevésbé ismert Suicide Machine és It’s Only Them alatt, amelyek elég furcsa választásnak tűntek egy fesztivál-setlistre. A Pain a színpadon még mindig magabiztos és energikus, de szerintem érződik rajtuk az elmúlt két év folyamatos koncertezése, és a profizmus ellenére néha szinte ráuntságot és távolságtartást érezni a zenekaron. A Pain-koncert lezárásának megtisztelő feladatát természetesen az elcsépelt, mobilcsengőszerű dallam kapta, amely a Shut Your Mouth bevezetője, és a közönség még utoljára teljesen elszabadult. Őszintén remélem, hogy Pero the Alien egy időre jégre teszi a Paint, és végre a Hypocrisyval foglalkozik.
Mivel személy szerint nem rajongok a hardcore-ért, a New York-i legendák, a Biohazard fellépését kihagytam, de egy remek sör mellett ülve (a fesztivál hivatalos söre a Gambrinus, ami mindössze 25 koronába, vagyis egy euróba került, éppúgy, mint a szintén kiváló barna sör, a Kozel, a legjobb cseh sör, a Pilsner Urqell pedig másfél euróba) jót nevettem a megjavíthatatlan szoknyapecéren, a frontember Evan Seinfelden, aki néhány fiatal lányt hívott fel a közönségből a színpadra, de a mikrofonba csak cseh habogást kapott tőlük. Én inkább lélekben készültem a legendás floridai Cynic fellépésére, de hamar csalódottan megtudtam, hogy áttették őket késői órára, másnap hajnalra, így a szőrmés finn harcosok, a Turisas előtt táncolva vigasztalódtam. Ők több mint sikeresen talpra állították a még mindig népes közönséget, amely a egész napos hőség és a megszámlálhatatlan Kozel, Urqell és Gambrinus ellenére is örömmel ünnepelte a sörös-mulatós-harcos folk metalt pompázatos szimfonikus betétekkel. Tipikusabb Turisas-setlistet el sem lehetett volna képzelni, de a csehek láthatóan odavoltak a To Holmgard and Beyond, az In the Court of Jarisleif, a Battle Metal és a One More (and more, and more… hehe) dallamos refrénjeiért. A zenekar parancsnoka, Warlord Nygard láthatóan elégedetten dicsérte Csehországot, és a közönségnek ajánlott egy kiürített kémcsövet Jägermeisterrel (a nagyképűsködéséből ítélve legalább egy üveget vártam volna, hogy legurít …), és táncra hívott afrikai parókában, platformcipőben és borzalmas divatban, természetesen a Boney M klasszikusával, a Rasputinnal. „Ra-ra-rasputin”. Juhéj!
Újra több komolyságot hoztak a fesztiválra a death metal brit fekete báránya, a Mithras. Miért fekete bárány? Egyedibb death metalt nehéz találni, hiszen a Mithras duója, Sam Bean (basszus, ének) és Leon Macey (gitár) Ben White session-dobos segítségével élőben megismételhetetlen élményt és fellépést nyújt, amit nem felejtesz el könnyen. A baljós Port to the… intrótól egészen a végéig a trió fantasztikus, apokaliptikus hangulatot teremtett, ami főleg a death metal féktelen brutalitásának egyedi keveréséből fakad, ez főleg Sam kiváló morgásában rejlik, a másik oldalon pedig Macey pszichedelikus, elszállt, űrbéli szólóiból, amelyek epikus hosszukkal igazi szemlakomát jelentenek. A koncertet figyelők közül többen láthatóan sokkot kaptak, mert nyilván nem tudták, mit várjanak a Mithrastól, és ha az albumon már egyszer rabul ejtett a vadul egyedi szólózás, amelyet romboló blast beat és vad basszusjáték támaszt alá, meg a brutális ének, ezt az egyedi keveréket élőben is át akarod élni! Behind the Shadows Lie… Mithras! És az első nap tökéletes lezárásaként a már oly nagyon várt Cynic!
Az újra összeállt és most igencsak aktív Cynicről már sokat írtak a bécsi és zágrábi beszámolókban, így a részletesebb leírásért azokat nézzétek, én viszont most az amerikaiakat megint olyan türelmetlenül vártam, mintha először látnám őket. A késés oka egészen a fellépésig ismeretlen maradt, de a közel háromórás késés ellenére az Obscure színpad alatt szép tömeg várta a Cynicet, készen a transzos, kozmikus utazásra a Cynic-univerzumon át. A srácok, mint minden reunion-koncertjükön a remek Traced in Air album megjelenése óta, a fantasztikus Nunc Fluens-szel kezdtek, amely az intenzitás fokozatos növelésével megteremti a felejthetetlen Cynic-hangulatot. Sajnos azonnal megmutatkozott számos technikai hiba és nagy problémák a hangosítással, főleg Paul Masvidal éneke és gitárja tűnt el ki tudja hová, Robin Zielhorst basszusa pedig olyan hangos volt, hogy az első sorokban szaggatta a dobhártyát. Paul közvetlenül a The Space For This után elmagyarázta, hogy gyakorlatilag egyenesen a repülőről lépett a színpadra, és a cuccukat a londoni reptéren hagyták. Ennek ellenére a Cynic bátran és magabiztosan folytatta a fenomenális Evolutionary Sleeperrel, majd az első album klasszikusával, a Focus című lemezről a Veil of Mayával ajándékozta meg a közönséget. Minden gond ellenére a Cynicet élőben látni mindig igazi élmény, és ha becsukod a szemed, hamar meditációhoz hasonló állapotba kerülsz, amelyben látványos szólók, Sean Reinert rendkívüli, metronomot faló dobolása és Paul gyengéd, meditatív éneke simogat. És ha közben a szabadban a szél is simogat, rád süt a hold, és a megfelelő ember karja ölel – az érzés isteni. A Cynic sajnos a késői óra és a súlyos problémák miatt csak fél órát játszott, de a közönség hangos támogatására még visszatértek a színpadra a How Could I remek előadásával. A híres felvett bevezetőt ezúttal Paul és Tymon gitáron improvizálta el, így a dalnak egy még nem hallott verzióját adták.
Nehéz is elképzelni jobb zárást a fesztivál első napjának, mint a Cynic társaságát, akik több mint elegendően feltöltötték az akkumulátorokat az előző napi hosszú út után, és a színpadról átadták az energiát a még ránk váró napra…
Fotók: Nina Grad
Setlist
Metal Shop Stage The Luciphers Principle 15:30-16:00 Darkane 16:40-17:10 Sadus 17:55-18:25 Madball 19:20-20:05 Pain 21:05-22:00 Brutal Truth 23:10-23:50 Mithras 0:45-1:25 Obscure Stage Flowers For Whores 15:00-15:25 War From a Harloth Mouth 16:05-16:35 Carnifex 17:15-17:50 Rotting Christ 18:30-19:15 Orphaned Land 20:10-21:00 Biohazard 22:05-23:05 Turisas 23:55-0:40 Cynic 1:30-2:00 ORPHANED LAND: 1. Baraka + The Kiss of Babylon 2. From Broken Vessels 3. El Meod Naala 4. Disciples of the Sacred Oath 5. Birth of the Three 6. Sapari 7. Ocean Land 8. Norra El Norra + Ornaments PAIN: 1. I’m Going In 2. Monkey Business 3. Suicide Machine 4. Zombie Slam 5. End of the Line 6. Don’t Care 7. Nailed to the Ground 8. It’s Only Them 9. On and On 10. Same Old Song 11. Shut Your Mouth MITHRAS: 1. Portal to the… 2. Lords and Masters 3. Under the Three Spheres 4. Tomb of Kings 5. To Where the Sun Never Leaves 6. Wrath of God 7. Beyond the Eyes of Man 8. Worlds Beyond the Veil 9. Behind the Shadows 10. Search the Endless… CYNIC: Nunc Fluens The Space For This Evolutionary Sleeper Veil of Maya Adam’s Murmur King of Those Who Know Integral Birth How Could I
Képgaléria
